Heti DC 08/50-51

Action Comics #872

Annyira tudtam! Éreztem, hogy Johns nem bírta ki, eluralkodott rajta a megalománia, és még tovább bonyolította a New Krypton crossover forgatókönyvét. Az új számban is kaptunk majd egy tucat új karaktert, ahelyett, hogy ezt a remek, izgalmas eseményt az eddig használt szereplők szemszögéből mutatná be. Szerintem mind meglennénk a Creature Commandos és Metalloék nélkül, így is azt érzem, néha csak kapargatják az írók egyes hihetetlen lehetőségeket rejtő részletek felszínét. A konklúzió felé közeledünk, és még mennyi mindent lehetett volna érinti sokkal mélyebben és alaposabban…persze nem panaszkodom, az Új Kripton történet eddig szinte hibátlan, legyen szó akár az Action, a Superman- vagy girl füzetekben megjelent epizódokról. Az új szám egy-egy páros borzalmasan erős, feszült dialógját, szellemi egymásnak feszülését tartalmazza; míg Kal-El és Alura közt a morál, addig Luthor és Brainiac között az ego versenyez. A kriptoni és a földi értékrend ütköztetése már több eddigi számban is előkerült, azonban itt rajzolódik ki igazán kristálytisztán. Míg Clark alig bír vitába szállni határozott és megingathatatlan álláspontra helyezkedett nagynénjével, addig az olvasó azt próbálja eldönteni, vajon Lex vagy Superman másik, földönkívüli ősellenségének nagyobb az arca. Lenyűgöző karakterizálás folyik az egész képregényben, hiába olvassuk már hónapok óta ezt a sztorit, még mindig sikerül minden oldal minden paneljébe elültetni a feszültség burjánzó magját, mely az olvasót is körbefonja, aki alig várja, hogy lássa, hova fejlődik az e heti rész cliffhangerként záruló fordulata. Magam részéről az új dinamikus duó, vagyis a Flamebird/Nightwing páros ténykedését sokkal kevésbé tartom izgalmasnak – pláne, hogy a legutóbbi, teljesoldalas zárópanel után most csak egy rövid megjelenésre futja -, mint például a Guardian vezetésével a Kandor és vélhetően Superman ellen is meginduló Liga következő lépését. Remélem Robinson a Superman 682-ben inkább a média, a kormány és civilek szemszögéből vizsgálódik, az érzelmesebb megoldásokban úgyis ő remekel, így nem maradhat hiányérzetünk, hogy százezer földönkívüli letelepedését ilyen belterjesen, csak a hősök, a gonoszok és a kriptoniak oldaláról közelíti meg Johns. Woods az előző számban mutatott friss lendülete után máris elfáradt, ami, valljuk be, elég gyenge teherbírásra utal. Horizontális paneljeinek sorozata kezd unalmassá válni, a szereplők továbbra is csak ruháik és frizuráik alapján különböztethetők meg, Superman arcát pedig nem igazán sikerült az elvárható színvonalnak megfelelően megrajzolni. A karakternek csak alapjaiban fektették le külső tulajdonságait a „nagyok”, az új rajzoló keze alatt azonban úgy tűnik, mintha más bújt volna a feszülő S-es dresszbe. A minőség alig érezhetően esett, törvényszerű, hogy minden sorozatban van „fenn” és „lenn”. Bár csak minden esetben ilyen remek képregény születne még a holtpontokban is! Most már kétségtelen, a Final Crisis mellett a New Krypton a DC idei legnagyobb dobása, már csak egy ütős finálét kell reméljünk, hogy az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabb crossovere méltóképp zárulhasson januárban.


„Ajánlott irodalom”

Írta: Geoff Johns
Rajzolta: Pete Woods
Borító: Gary Frank és Chris Sprous


Detective Comics #851

Paul Dini fantasztikus munkát végzett Heart of Hush című sztorijával, mégis hetek óta vártam, hogy átadja helyét egyik örök favoritomnak, Batman második feltalálójának, minden idők egyik legjobb mesélőjének, a csodálatos Denny O’Neilnek, hogy megkezdje RIP utáni kétrészesét, a sokat sejtető „Gotham utolsó napjai” címmel. A mester nem okozott csalódást, borítékolni lehetett, hogy a kezei alól kikerülő képregény nem lehet más, csak tökéletes, vagy legalábbis hajszál híján hibátlan. A történet középpontjában egy jól ismert, és egy teljesen új, misztikus karakter áll egy időben. Éjszárny és a denevérfamília a maga módján gyászolja és egyszerre tagadja Batman elvesztését, egyszerű, életszagú párbeszédeik hitelesen festik le, hogyan képes egy család annak feje, egy sereg hadvezér, fiúk apa és apa legkedvesebb fia nélkül túlélni vészterhes időket. Egy rövid oldal erejéig látjuk, ahogy a Sötét Lovag egyetlen barátja felhagy a további várakozással, elfogadja, hogy egyedül maradt a bűn üldözésében. Nem először figyelhettük James Gordont magányosan a denevérszignál mellett, a klisémentes dialógok mégis segítenek, hogy ne lógjon ki a jelenet az izgalmas és friss történetszálak mellől. Millicent Mayne tragédiája, átváltozása teljesen magával ragadó, és lebilincselő. Zseniális ötlet megtestesíteni Gothamet egy húsvér női alakban, akinek minden rezdülése magáé a városé, melyre a legnehezebb idők várnak. Gotham arca; az arc, melynek fele eltorzult a bűn keze által, akárcsak a város, mely egyszerre romlott és tiszta. Különleges nő, különleges titkokkal, egy olyan karakter, akiről azonnal minél többet meg akarunk tudni. Kétarc önbíráskodásán felbuzduló, kegyetlen senkiházi változtatja azzá, ami, és míg Harvey sikolyát sosem feledjük a Long Halloweenből, addig Millicent nem sikít… gyönyörű indirekt Batman-történeti utalások egész sora az új DC szám, míg olyan fontos közelmúltbéli eseményekkel is összeköti sztoriját a Mester, mint a gothami földrengés (Cataclysm), és azt ezt követő káosz (Afterschock, No man’s land). Hiába, Denny O’Neil mindent tud a Batman-univerzumról, és minden elemét a legjobb helyen tudja felhasználni. Míg Éjszárny Batman Gothammel és bűnözőivel kapcsolatos ismeretanyagáról elmélkedik, az olvasó önkénytelenül is a sorok írójára gondol, aki talán önmagával állítja párhuzamba a köpenyes igazságosztót, és ebben az igazán elismerésre méltó az, hogy a szerénytelenség árnyéka egy kicsit sem vetül rá. A komik némi bunyót is tartalmaz, mely példás dinamikával ragadja magával a figyelmünket, ám ez főként a rajzoló érdeme. Gulliem March lenyűgöző munkát végez, majd’ minden oldal szépségére rácsodálkoztam. Gyönyörű női, és agresszív férfikarakterei mind a végtelenségig kifejezőek, izgalmas mozdulatok és beállítások teszik a paneleket változatosakká. Maga színezte rajzait, a látvány így teljesen egységes, a hangulat magával ragadó. Ami fantasztikus ebben a húsz oldalban, az a precíz történetmesélés; nincs egy fölösleges mondat, egy túlrészletezett rajz. Minden adalékból annyi került a komikba, amennyi éppen kell. Amiért nem lehet 10 pontos az új szám, az a cliffhanger, illetve annak hiánya. Bár Millicent története izgatottságban tartja az olvasót a következő megjelenésig, egy hős és egy ártatlan bennrekedve egy égő épületben nem állítja el a lélegzetünk. Ettől függetlenül a Detective új számán alig találni fogást. A tanító megmutatta, miben is áll a képregény-írás mestersége, mindehhez pedig egy tehetséges rajzoló adta tudása legjavát. Az eredmény magáért beszél, tessenek elolvasni! Most.


„Kötelező olvasmány”

Írta: Denny O’Neil
Rajzolta: Gulliem March
Borító: Gulliem March és Tony Daniel


Trinity #28

Imádom. Annyira rossz, hogy már jó. Kiszámíthatóan kiszámíthatatlan. Bár a múltheti abszolút mélypont után erőteljesebb színvonal-emelkedésre számítottam, de igazából nem panaszkodhatunk, a 28-as szám így is javított két pontot. Végre valahára visszatértünk a legérdekesebb (ha nem az egyetlen igazán érdekes) szálhoz és szereplőkhöz: Freddy Pennyworth és kisebb csapata, újra színre lépett. Ők azok a karakterek, akik a legközelebb állnak a Triumvirátushoz: Dick Grayson, Lois Lane, Kara Zor-El, Thomas Andrew és Donna Troy Happy Harbour barlangjában a tűz körül ülve próbálnak meg mind kutatni az emlékezetükben, hogy felidézhessék azokat, akik annyira hiányoznak nekik, még ha csak szívük legmélyén érzik is. Végre olyan fordulatot vesz ez a történetfonál, melyre vártunk, sőt, már korábban meg kellett volna lennie. Fölösleges volna újra azért panaszkodnom, mennyire fölöslegesen nyújtják ezt a sorozatot, időnként dögunalomba fullasztva, noha ez egy egyébként érdekes történetet lehetne, minden lehetőség adott volt. Az e heti második rész szinte kizárólag akcióval szolgál; a JSI bunyózik a kiszabadult, közveszélyes metahumánokkal. A kevés érdekes pillanat, melyet az új füzet háttértörténete tartogat, mind Lex Luthorhoz kötődik. Lex karakterével kapcsolatban nem először kerül szóba, hogy ő Superman ellentétes alakpárjaként a kriptoni hős hiányában igazi szuperhős lehetne, pusztán az egymásra gyakorolt kölcsönhatás tette őket szembenálló felekké. Ha ezt az ötletet formázgatnák tovább az írók, újabb érdekfeszítő karakterizálás kerülhetne terítékre. Addig is reménykedjünk, hogy nem kell újra heteket várni Alfredék visszatéréséig. A rajzok minősége a héten abszolút kiegyensúlyozott volt. Tom Derenick méltó partner Bagleyhez, aki bár e héten sem élheti ki magát hatalmas, oldalas csatajelenetek megalkotásában, a mimikák, gesztusok igazán elevenek lettek. Derenick pedig remekel az akciókkal, stílusa közel áll az Ultimate Spider-Man guruéhoz, és ennek megfelelően illik is ehhez a szuperhős-komikhoz. A képregény mindkét „végére” sikerült tisztességes cliffhangert alkotni, azonban azt továbbra is tartom, hogy az járt a legjobban, aki bele sem kezdett a Trinitybe, így nem kell bosszankodnia a rengeteg elpazarolt lehetőségen, elbénázott dramaturgián, és az állandóan hullámzó színvonal miatt. Akik azonban múlt héten érthető okokból fontolgatták, hogy végleg beintenek Busiek és Nicieza csapatának, adhatnak még egy esélyt a sorozatnak.


“Olvass bele!”

Írta: Kurt Busiek és Fabian Nicieza
Rajzolta: Mark Bagley és Tom Derenick
Borító: Carlos Pacheco

Oldalak: 1 2 3 4 5