Superman/Batman #52
Mit tesz az egyszeri szerkesztő, ha az évek óta masszívan sikeres sorozata eléri a jubileumi 50. számot? Rendez egy nagy partit, ahol véletlenül előkerülnek a tudatmódosító szerek is. Vendégeivel számba veszik mind az ötven rész legemlékezetesebb pillanatait, és mikor a bűvös 44-eshez érnek, már mindenki olyan állapotban van, mint Superman, mikor behaluzta a pici Igazság Ligája tagokat abban a részben. Ezt olyan szórakoztatónak találják, hogy az írók elhatározzák, a két következő számban a szuperhősök kicsinyített másai rejtélyes körülmények között kerüljenek át egy, a velük párhuzamos dimenzióba, mégpedig a miénkbe, ahol a felnőtt méretű Batman és Superman harcolnak az igazságért napról napra. Mindehhez kell egy adekvát stílusú rajzoló, a szép nevű Rafael Albuquerque, aki a legalább olyan aranyos pici figurákat tud rajzolni, mint Bill Watterson, de a Teen Titanst jegyző Art Baltazart például simán lealázza. Az eredmény az 51. számmal még a vártnál is jobb lett. Egy bájos, vicces sztori, mely nem csinál olcsó tréfát az Igazság Ligájából, ellenben intelligens humorral megmutatta, a DC sem veszi magát mindig olyan halálosan komolyan. A folytatásban további bosszúságot okoz, hogy nem csak a pici hősök, de a pici gonoszok is átjutottak ebbe a világba, Jokertől Braniacen át egészen Lex Luthorig. Hamar kiderül, két világ nem csak méreteiben különbözik egymástól. Mindaz a tragédia, mely a hősöket a jó ügyért való harcolásra motiválta, a picik világában egészen máshogy történt. Kicsi emberek, kicsi problémák. Ráadásul a játékszabályok sem ugyanazok, valahogy úgy, ahogy a Kormányzó Úr emlékezetes moziklasszikusában, az Utolsó Akcióhősben láthattuk. Ez az utánérzés kicsit elvesz a komik eredetiségéből, azonban a végső tanulságban, és a Happy End hiányában van valami megkapó. Sikerült egy friss, humoros sztorit alkotni, de legalábbis a Jokeres slusszpoénért már megérte az egész.

„Ajánlott irodalom”
Írta: Michael Green , Mike Johnson
Rajzolta: Rafael Albuquerque
Borító: Ryan Sook
Greatest Hits #1
Új mini indult szeretett Vertigo kiadónknál, mégpedig egy szuperhős-történet. Persze a kiadó koncepciójába nem fér bele, hogy holmi mezei külsőbugyis igazságosztók történeteit publikálja, szükséges az alternatív megközelítés, valami új, valami más, valami eredeti és lehetőleg szokatlan. Tischman író elgondolkodott azon, hogy mi lett volna, ha az áldott jó beat korszakban négy szuperhős együtt csapatot alkot (legyen a nevük The Mates), amikor a világ Beatles és Stones lázban ég, tombol a szabad szerelem, a vasfüggönyön innen kokakóla-, azon túl pedig LSD-mámorban hemperegnek a fiatalok. Evidens hát, hogy őket is olyan rajongás övezte, mint a beatzenészeket, szex, drogok és rakkendroll. A négy hős történetéről készül dokumentumfilmet forgatni a lecsúszott hollywoodi rendező, Nick, akinek az apja is egy volt a szupercsapatból. Úgy tűnik ez az egyetlen esélye a visszakapaszkodásra, bár egyelőre kicsit húzódozik a projekt elkészítésétől. A történetmeséléshez az alkotók azonban –teszem hozzá igen ötletesen- a tipikus doksifilmes eszközöket is bevetik, így fut egyszerre két szálon és három idősíkban a sztori. A baj az, hogy szegény Nick problémái egyelőre nem nyújtanak túl sok izgalmat, és a Mates sztorija sem akar egyelőre összeállni. Igazán lehetett volna többet beleadni ebbe az első számba, hiszen lehetőség van bőven. A késő 60-as évek Angliája, és napjaink Hollywoodja szolgáltat elég izgalmas és/vagy erkölcstelen alakot, hogy kellően szaftos és szórakoztatóan ordenáré legyen a történet. Ugyanis ez volna a cél, csak valahogy nem sikerült elkapni a fonalat- egyelőre. Én mindenképp javaslom, hogy várjuk meg, mit hoz ki Tischman ezekből a karakterekből, mert érezhetően ott a potenciál mindegyikben. Először is nem ártana egy kis humor, bár Glenn Fabry jópofa pofái megteszik a magukét, de ez picit kevés. Tischmannak pedig el kéne gondolkodnia a lehető leglogikusabb, legkézenfekvőbb szcenáriókon, ahogy azt például Brian K. Vaughan, minden idők legjobb „mi lenne ha” írója tette legendássá vált Vertigo címében. Gyerünk David, mivel nézhet még szembe négy szupersztár-szuperhős 1967-ben, az Egyesült Királyságban?

„Olvass bele!”
Írta: David Tischman
Rajzolta: Glenn Fabry
Borító Glenn Fabry, Ethan Van Sciver
Ennyi volt a HETI DC várlak titeket legközelebb, amikor is már a harmadik alkalommal fogom veletek megosztani, hogy szerintem mik azok a címek, melyekbe érdemes belelapozni a DC háza tájáról, hónapról hónapra. Írjatok bátran kommenteket, tudassátok, ha egyetértetek, vagy ha éppen ti máshogy látjátok az adott sorozat viselt dolgait!
Várhatóan ezekről a címekről olvashattok jövő héten:
Napsütéses hetet kívánok mindenkinek!