Guillermo del Toro legújabb filmje, a Pacific Rim idén nyáron kerül a mozikba, de a rendező addig sem ül a babérjain. Nemrég bejelentette ugyanis, hogy nagyon szeretné képernyőre adaptálni Naoki Urasawa (mondanunk sem kell, zseniális) mangáját, a Monstert. Mozifilm helyett az eredeti mű hossza és a szerteágazó, sok szereplőt felvonultató cselekménye miatt elsősorban sorozatban gondolkodik, méghozzá az HBO számára, a pilot epizód scriptjét pedig el is küldte már az illetékeseknek.
A Monster 18 kötetben jelent meg, hatalmas siker volt, a kétezres években készült belőle egy 74 részes rajzfilmfeldolgozás is. A történet a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején játszódik Németországban, ahol egy japán orvos a kórház igazgatójának nyomása ellenére egy balesetet szenvedett testvérpárt operál meg a város polgármestere helyett. Nem sokkal később viszont a gyerekeknek nyoma veszik, évekkel később pedig egy gátlástalan pszichopatáról írnak a lapok…
Forrás: LA Times – Hero Complex