Frank Miller a Guccinak rendez

Elképzelhető, hogy a Guccinál nem látták a Spiritet, mert Fank Millert bízták meg legújabb reklámfilmjük megrendezésével, melynek főszereplői Evan Rachel Wood és a Fáklya tűzdresszét levető, ámde hamarosan Amerika Kapitány gúnyáját magára öltő Chris Evans lesz.

A reklám előzetese itt megtekinthető, a teljes verzió szeptember 12-én debütál az MTV Video Music Awardján.

Frank Miller (1957. január 27. -) amerikai író, művész, filmrendező. Főként film noir stílusú képregényeiről ismert és népszerű.
Első ismertebb munkája a Pókemberben jelent meg, amit követően viszonylag hamar megbízták a Daredevil rendszeres rajzolását, majd írását is. Ő alkotta meg Elektra figuráját, mely később önálló sorozatot kapott. Az 1986-ban megjelent Return of the Dark Knight minisorozatban újszerűen szokatlan értelmezésben ábrázolta Batman alakját, ezt követően bízták meg a Batman: Year One elkészítésével. Miller volt az első az amerikai képregény-alkotók közül, aki manga-hatásokat használt munkában: az X-men tag Rozsomáknál, majd a Ronin képregényekben.

A Gucci olasz divatmárka, mely bőrárukra és kiegészítőkre szakosodott. Az 1923-as firenzei alapítást követően a cég filiálékat nyitott Olaszország-szerte, majd 1947-ben először használta a két egymásbafonódó kengyelt, mint a cég védjegyét. Az alapító 1953-as halála után a cég lendületesen növekedett tovább, és országhatáron túli terjeszkedésbe fogott. A család belső vitái üzleti visszaesést eredményeztek, majd 1989-ben az eddig családi tulajdonban működő céget felvásárolta a bahreini kockázati tőkebefektető Investment Corporation. Bár időközben a Louis Vuitton – Moët Henessy (LVHM) is szemet vetett rá, és tulajdonrészt is szerzett benn, ma többségi tuladonosa a szintén luxuscikkekben utazó francia Pinault-Printemps-Redoute . Ma, komoly átszervezések után a Gucci sikeres cégcsoport, 2003-ban 2,58 milliárd eurós forgalmat bonyolított. Az 1990-es évek vége óta a márkanév régi fényében tündököl, ebben Tom Ford művészeti vezetőnek tulajdonítanak komoly szerepet, aki 2003-ig látta el ezt a posztot (2006-től utóda az olasz Frida Giannini ). A Gucci 2001-ben kebelezte be Stella McCartney haute couture cégét. A Gucci parfümök licencjogok révén a Wella Cosmopolitan Cosmetics-hoz kötődnek. A cég a 2000-es években adózási okokból Hollandiába tette át a székhelyét.