Kiadó: Dupuis, 2009
Írta: Fabien Vehlmann
Rajzolta: Kerascoët
Egy tízévesforma kislány fekszik békésen az erdő mélyén egy tisztáson, akárha elszunnyadt volna, csak a mellette heverő iskolástáska és a belőle kiborult ceruzák, füzetek és vonalzók utalnak arra, hogy valami sokkal sötétebb dolog történt itt. Hajnalodik, majd varázsütésre, hirtelen megelevenedik a tisztás: a halott (mostanra minden kétely eloszlik) gyermek szájából, orrából, hajának sátra alól, tolltartójából, füzetének oltalmából liliputi lények rajzanak elő, tündérmesék teremtményei, manók, koboldok, kisfiúk és kislányok, beszélő pockok és egerek. Új nap kezdődik David Lynch Csodaországában…
Fabien Vehlmann viszonylag fiatal szerző, akinek csillaga felfelé ível, most vette át Frankhon egyik legsikeresebb, ötvenedik köteténél tartó sorozatának, a Spirou et Fantasio-nak a kormánykerekét, Yoann-al társulva. Bár a Jolies ténèbres borítóján ő szerepel forgatókönyvíróként, valójában „csupán” társszerző, maga a bizarr ötlet a Kerascoët álnév mögött rejtőző alkotópáros, Marie Pommepuy és Sébastien Cosset, női tagjának fejéből pattant elő, de ő nem érezte magát elég tapasztaltnak ahhoz, hogy egyedül nekivágjon a megvalósításnak. A két rajzoló szándékosan úgy dolgozott, hogy egyértelműen elhatárolódjon az akvarellel készített, realisztikus háttér és a kislány holtteste, valamint a gyerekeknek szóló mesekönyvekbe illő apró szereplők, akik számára valóságos Aprajafalvát építettek fel az iskolástáska szétszóródott tartalmából. Ez újdonság a 15 m2-es szobában és egy rajzasztalnál dolgozó két művész számára, hiszen előző munkáiknál pontosan az ellenkezőjére törekedtek, hogy azt a látszatot keltsék, minden egy személy műve.
A Tod Browning The Devil-Doll-ja és a Nils Holgersson inspirálta morbid kevercs nem szolgál magyarázatokkal vagy megnyugtató befejezéssel, de valódi pszichológiai tanulmánynak is felfogható a gyermeki lélekről. A szereplők a halott kislány személyiségszilánkjai, a Hercegtől kezdve (ahogyan egy tízéves azt elképzelheti) a főhősnőig, aki a gyermeki kíváncsiságot és kalandvágyat jeleníti meg, és akik vajmi keveset törődnek a háttérben folyamatosan jelenlévő és gyakorlatilag kézzelfogható halál fogalmával. A Tim Burton nyomdokain haladó, helyenként felkavaró, nyomasztó, netán sokkoló jelenetekkel, máshol sötét akasztófahumorral operáló album nem hétköznapi olvasmány és erre maguk a szerzők is figyelmeztetnek: olvassuk lassan, és ne várjunk egyértelmű és mindent megmagyarázó revelációt a kötet végére, hanem inkább kis adagokban ízlelgessük a morbid, különleges élményt.
Kiadó: Dargaud, Poisson Pilote sorozat, 2006, 2007
Írta: Hubert
Rajzolta: Kerascoët
A harmincas évek Párizsában járunk, ahol két nővér éli mindennapjait, és bár egy szobát bérelnek, különbözőbbek nem is lehetnének: Blanche prűd és otthonülő típus, aki szobalányként keresi a kenyerét, míg Agathe nagyvilági életet él, idejét fiatal férfiak társaságában tölti a legnépszerűbb szórakozóhelyeken. Egy este azonban Agathe brutális gyilkosság áldozatává válik, testvérét pedig elbocsátják, hogy elkerüljék a botrányt. Blanche meg van róla győződve, hogy az elkövető az újságokból elhíresült „Marne parti mészáros”, aki könnyűvérű nőcskéket öldös élvezetből. A nyomok a kor társadalmi elitje által látogatott Mme Pompadour bordélyába vezetnek, ahol a lány munkát vállal, annak reményében, hogy megtalálja a gyilkost. Mivel szüzességéhez körömszakadtáig ragaszkodik, elérhetetlen szado-mazo úrnőként, jobb kezében bőrkorbáccsal a speciális kliensek igényeinek kiszolgálója lesz, és nap, mint nap a perverz, szexuális fantáziákban megmártózva, egyre növekvő „népszerűségének” köszönhetően kerül közelebb a rejtély megoldásához.
Hubert Boulard, művésznevén Hubert, színezőként került a képregényszakmába 1999-ben barátja, Yoann Ninie Rézergoude sorozatának köszönhetően, majd az időközben egyre inkább felértékelődő szakmájának mesterfogásait olyan sikeres kötetekben kamatoztatta, mint Éric Corbeyran Le Clan des Chimère-je (A Lidércek klánja), François Porcel Reality show-ja vagy Jason J’ai tué Adolf Hitler-je (Megöltem Adolf Hitlert). Forgatókönyvíróként első munkái a Le Legs de l’Alchimiste (Az alkimista hagyatéka) és a Les yeux verts (Zöld szemek) 2000-ben, de az áttörést mégis a Miss Pas Touche hozta meg neki.
A Kerascoët páros látványvilága Joann Sfar vonalkezelését idézi, nem véletlenül, hiszen közreműködtek Sfar Petit vampire (A kis vámpír) sorozatának rajzfilmre adaptálásában és egy kötettel gazdagították a Donjon (A torony) univerzumát is. A humor, a dráma, a thriller és a Harmadik Köztársaságát bemutató korrajz kellemesen keveredik ebben a történetben, ahol a bordélyházak zárt, titkokkal terhes világa igazán csak két ponton érintkezik a külvilággal: a szex és a halál révén. Ugyanakkor a társadalom felső elitjének torz tükre olyannyira jól sikerült, hogy bár az egész művet áthatja az érzékiség és a túlfűtött szexualitás, valójában egy közösülést sem látunk, minden jelenet diszkréten szórakoztató. És vajon Blanche meddig hajlandó elmenni a bosszúja beteljesítéséért, megőrzi-e az integritását és szüzességét az erkölcsi romlás kulisszái között? A két kötetesre tervezett Miss Pas Touche megválaszolja ugyan a kérdéseket, de a sikerre való tekintettel egy harmadik is megjelent, központjában a fehér lovon érkező herceggel, aki az egyetlen kiút lehet a bordélyházak világából.