Gotham Central

Egyszerű nyomozók a denevér árnyékában: Gotham rendőrei kétségbeesetten küzdenek az utcákat ellepő mocsokkal, a szuperbűnözőkkel, egymással – és néha Batmannel is.

Tévésorozatoknál szoktak azzal (félig-meddig) viccelődni, hogy azok az igazán jók, amiket egy-két évad után levesznek a műsorról, azok nyújtanak ugyanis annyira mást és újat, amit a futószalagon gyártott tömegtermékekhez szoktatott nézők már nem tudnak megemészteni – így az eredetiségnek törlés a jutalma. Ez hatványozottan igaz a 40 részt megélt Gotham Centralra. Ed Brubaker, Greg Rucka és Michael Lark sötét hangulatú sorozata a gothami rendőrség mindennapjait tárja a nagyérdemű elé, és bár igaz, hogy több mint három évig futott, sajnos az eladási mutatói már kezdettől fogva igencsak alacsonyak voltak. Még annak ellenére is, hogy a kritikusok nem győzték ünnepelni, és hogy két fontos díjat is besöpört, még az első évben (egy-egy Harvey és Eisner a Half a Life című sztoriért, ami továbbviszi Montoya és Kétarc kapcsolatát a No Man’s Landből, és a kliséket mellőzve, hitelesen ábrázolja előbbi homoszexualitását). Innen nézve persze kisebbfajta csoda, hogy egyáltalán ilyen sokáig hagyták folytatni, és ezért meg is illeti a DC-t minden elismerés. Végül a remekbeszabott sorozatot 2006-ban, az Infinite Crisis után lőtték le, azt követően, hogy Brubaker és Lark távoztak a Marvelhez, és nélkülük már Rucka számára sem volt az igazi a sorozat . Azóta is egy kényelmetlenül nagy űr tátong a helyén, hiszen üdítő volt egy ilyen képregény a két nagy kiadó sok-sok, többnyire ugyanazokra a sablonokra épülő szuperhősös sztorijai között.

A Gotham Central leginkább Renee Montoya, Crispus Allen és az itt bemutatott Marcus Driver nyomozásairól szól, de tucatnyi másik, az MCU-nál (Major Crimes Unit) dolgozó rendőr is komoly szerepet kap (pl. felbukkan a korábbi, Gordont – ideiglenesen – képen kívül helyezett, Officer Down című sztori következményeként leszerelt Bullock is). A történetekben végigkövethetjük pokolian nehéz mindennapjaikat, ahogy reménytelenül küszködnek a bűnös várost ellepő sötétséggel, saját, korrupt kollégáikkal, a Batmannel kapcsolatos bizalmi kérdések bonyolultságával, a szupergonoszokkal szembeni tehetetlenségükkel, a sokszor ebből adódó, túlságosan is gyakori tragédiákkal, és persze személyes problémáikkal.

Rucka és Brubaker egy hardcore bűnügyi képregényt írtak, amiben a DC hős és gonosz nagyágyúi csupán ritkán felbukkanó mellékszereplők (valahol itt kell keresgélni a sorozat sikertelenségének okait: „Micsoda, Batman kétrészenként tűnik fel három panelen?!”). Illúziók nélkül vezetnek el minket a mocskos nagyváros hétköznapi poklába, ami gyilkosokkal, őrültekkel és totális kiszámíthatatlansággal teli, és ahol a happy end így sokkal többször marad el, mint arra számítanánk. Mindegy, hogy a Joker kezd egy elmebeteg, halálos játékba (Soft Targets), vagy egy bizarr gyilkosságsorozat veszi kezdetét, Robinnak öltöztetett tinédzserek hulláival (Dead Robin), vagy egy korrupt kolléga merészkedik még a megszokottnál is messzebbre (Corrigan 1-2), az eredmény ritkán hoz bármiféle megnyugvást az őrült körülményekbe napról napra jobban belefásuló nyomozók számára. Mégis végzik a dolgukat, megőrzik emberségüket, és erős kötelékeket alakítanak ki egymás közt, olyannyira, hogy elbukni is hajlandók a másik védelme érdekében. Az írók nagyon szépen ragadják meg a történetek eme aspektusát, és a sorozat szívévé lelkévé teszik: a hús-vér karakterek humort, melegséget, bizalmat és mély barátságot tartalmazó kapcsolatai a humanitás apró kis szigetét képezik a tébolyult hullámok közepette.

Emellett a sorozat egyik fő eleme a szereplők totális kiszolgáltatottsága és tehetetlensége – és nem csak a szupergonoszok, hanem Batman felé is. A Sötét Lovag és a rendőrök közti viszony ábrázolása soha korábban nem volt ilyen árnyalt és sokrétű. A különböző karakterek különbözőképpen reagálnak a maszkos önbíráskodó jelenlétére, és ezeket immár nem tartja kordában a testület legnagyobb megbecsülésnek örvendő tagja (a távollévő Gordon). A fő kérdés a bizalom: azok az emberek, akik csak egymásra számíthatnak az ország legveszélyesebb városában, nehezen viselik el egy olyan „hős” ténykedését, aki a semmiből bukkan fel, és oda is tűnik el, közben pedig semmiféle információt nem hajlandó megosztani velük – ráadásul a rendőrség más osztályai, és úgy általában, a közvélemény szemében impotensnek is tűnnek, amiért képtelenek maguk elvégezni feladatukat.

De persze nem csak a bizalomról van itt szó. Az írók nagyszerűen mutatják meg, ahogy más-más háttérrel rendelkező nyomozók más-más szemmel tekintenek a Sötét Lovag ténykedésére: a Gothamben született Montoyát ő inspirálta arra, hogy rendőri pályára lépjen, a metropolisi Allan viszont minden baj és őrület forrásaként jelöli meg. Egyesek szerint púp a rendőrség hátán, mások szerint szükséges rossz, valaki pedig egyenesen odáig jut, hogy rálő szolgálati fegyverével. Nem csoda: Batman itt pontosan úgy jelenik meg, ahogy láttatni akarja magát mások előtt. Rejtélyes, árnyékokban mozgó alak, akinek sem motivációját, sem szándékait nem ismerik, aki semmiféle érzelmeket nem mutat, és néha úgy tűnik, hogy egy-egy rendőr halála éppen az ő közbelépésének az eredménye. Hogy fogadhatnák hát el? Batman és a rendőrség problematikus kapcsolatának ábrázolása tehát a Gotham Central egyik sarokköve, és szerencsére az írók nem kínálnak konkrét megoldást erre a problémára: nincs megnyugtató lezárás, amiben a Sötét Lovag és a nyomozók elsimítják nézeteltéréseiket, és gratulálnak egymásnak. Az egyetlen karakter, akinek Batmanhez való hozzáállása határozottan pozitív irányba változik, Marcus Driver, de ez a változás is egy hosszú, szépen és intelligensen érzékeltetett folyamat (vagyis nem egy olyan olcsó megoldásról van szó, mint hogy Batman megmenti az életét, és ezután már elfogadja tevékenységének szükségességét).

A sorozat legtöbb részét Michael Lark rajzolta (olykor Stephan Gaudiano segítségével), aki az egyik legügyesebb hangulatteremtő a kortárs képregény-művészetben. Letisztult, elegáns vonalvezetésével, nyers, részletgazdag képeivel fantasztikusan kelti életre a rendőrség nyomasztó irodabelsőit éppúgy, mint Gotham mocskos, véráztatta utcáit, arcain pedig a legszélsőségesebb érzelmek is visszafogott, valósághű vonásokkal jelennek meg. Utódai, helyettesítői szerencsére ugyanebben a stílusban utaznak (bár legalább egy-egy adott területen mindegyikük kicsit kevésbé erőteljes – Gaudiano pl. kevésbé dolgozza ki a háttereket), egyedül Jason Alexander kissé elnagyolt vonalai lógnak ki a sorból, de még azok is csak épphogy.

A Gotham Central egy nagyszerű sorozat (volt), amit leginkább talán Brian Michael Bendis Powerséhez lehet hasonlítani – bár sötétebb és pesszimistább annál. Elemi erővel mutatja be Batman tevékenységének ilyen közelről eddig nem ismert hatásait, de még ha a Sötét Lovagot ki is vonjuk a képletből, akkor is egy sötét, durva, drámai és izgalmas neo-noirt kapunk, aminek ráadásul még a rajzai is kiválóak.


Megjelenés: 2003-2006 (40 rész)
Történet: Ed Brubaker, Greg Rucka
Rajz: Michael Lark, Stephan Gaudiano, Brian Hurtt, Greg Scott, Jason Alexander, Gary Amaro, Kano, Steve Lieber

Olórin, 2009. március 27.