DC 2009/02

TRINITY

Eltelt néhány hét, mellőznünk kellett-e sorozatot, mert ezen cikk írójának már elzsibbadt az agya a sok unalmas epizódtól. Ám mégis rászánta magát, hogy szeretett olvasóinak bemutassa a legújabb számokat, mivel sejtette, a folyton ingadozó minőségű sorozat újra kijött a hullámvölgyből. Íme a legutóbbi négy részről négy rövidebb értékelés:

#29

Nem írom le újra, mennyire szörnyen szerkesztett ez a hetisorozat: hullámzó színvonala rengeteg olvasót ijesztett el, ám a 29. szám mindenképp olyan a sorban, amiért érdemes követni a Triumvirátus eltűnésének következményeit. Amit ebben az epizódban látunk, az mind kellően lebilincselő, hogy be akarjunk nevezni a folytatásra is. Heti megjelenés lévén pontosan ezt a hatást kellene elérnie folyamatosan, ám csak időről időre sikerül. Alfred, és kis csapata végre ott áll a nagy találkozás kapujában. Egy számukra ismeretlen világ ismeretlen lakóinak isteneiként láthatják viszont azokat, akik nélkül az életük teljesen téves vágányra siklott. Eközben a JSI a LeFay szolgálatában álló metahumánokkal küzd, sikeresen megmentve Metropolist, ám az igazi nagy veszély csak most fenyeget: Brainiac kiszabadult. Kellemes akciókat, izgalmas történetmesélést élvezhetünk, ám a harmadik szál ebben a képregényben, Tarot és Charity egyszerűen nem teljesíti a kívánt színvonalat. Sehogy sem tud érdekelni, mi lesz ezekkel a karakterekkel, hiába Tarot itt a mindenség kulcsa, nem sikerült olyan karaktert formálni belőle, akivel együtt érezhetnénk, akiért izgulhatnánk, pedig ő eredetileg pont ezt a célt szolgálná. Szerencsére a cselekmény többi része kellően felpörgött, így e felett némiképp szemet hunyhatunk. Főleg azért, mert ennyire klassz, egységes küldővel ez a cím ezt a megjelenést megelőző hosszú hetekben nem rendelkezett. Derenick tökéletesen alkalmazkodik Bagley stílusához, így egyáltalán nem zavaró a váltás, nem zökkenti ki az olvasót a történet befogadása közben. Dinamikus akciók, kifejező testbeszéd, eleven panelkompozíciók jellemezték a huszonkilencedik Trinityt.


„Ajánlott irodalom”

Írta: Kurt Busiek és Fabian Nicieza
Rajzolta: Mark Bagley és Todd Derenick
Borító: Carlos Pacheco

#30

Szinte könnyekig hatódtam: egy remek epizód után nem történt meg azonnal a totális visszaesés, nem csak tartani sikerült a színvonalat, de emelni is. Csodaszámba megy, hogy a szerkesztők még egy számra zöld utat adtak a legérdekesebb sztorivonalnak, ahelyett, hogy szokásukhoz híven közel egy hónapos pihenőre küldjék. Ennek megfelelően elkísérhetjük Alfredot, és a Karából, Dickből, Donnából, Loisból és Thomasból álló csapatot új barátaik társaságában, akiket rögtön a szívünkbe zárunk. Egyrészt mert az író csodás meséket ad a szájukba, amihez Bagley gyönyörű rajzai párosulnak. A teljes első rész a nép történetének elregélésével telik el, így értelemszerűen – és ez a másik ok, amiért Korsant és lila társai a sorozat legtutibb arcai – végre kiderül, hol is vagyunk valójában. A szép kerek sorszámú megjelenés különlegessége, hogy ezúttal nem törik meg a narráció a felénél, mivel az első részbe kivételesen nem erőszakoltak semmiféle cliffhangert. A második rész tiszta időutazás. Mintha csak egy 80-as évekbeli képregényt olvasnánk, mind a mesélés, mind a rajzok erősíthetik bennünk ezt az érzés- ez főként a történet első néhány oldalon, Space Ranger kémkedésekor tűnik fel. Akárcsak Busiek oldalai, Nicieza is szolgál néhány új, hasznos infóval, és végre egy várhatóan gyümölcsöző együttműködéssel, a cliffhanger hozta fordulat keretében. A „másodrajzoló” a harmincadik megjelenés hetében Mike Norton volt. Tökéletesen hozza az elvárhatót, ügyesen vette át a stafétát Derenicktől, stílusa passzol a hangulathoz, Bagley vonalaihoz. A harmincadik rész a Trinity történetének legegységesebb epizódja.


„Ajánlott irodalom”

Írta: Kurt Busiek és Fabian Nicieza
Rajzolta: Mark Bagley és Mike Norton
Borító: Carlos Pacheco

#31

A sorozat harmadik reneszánsza nem volt éppen hosszú életű, ám most nem követe olyan mélyrepülés, mint az első két csúcspont alkalmával. Aki olvasott Heti Dc-t, az sejtheti, hogy nem vagyok nagy rajongója Scott McDanielnek – és akkor még finom voltam és nőies. Ám még annak ellenére is lenyűgözött az Alfred-csapat múltheti története, hogy a fönt megnevezett úr rajzainak látványát kellett elszenvednem közben. Hőseink ezúttal a füzet második felére jutottak, ennek azonban a sorozat sztárja, Bagley nyilván örült, mivel így végre lehetőséget kapott hatalmas csatajelenetek megrajzolására. Robbantás, bunyó és még több robbantás vár ránk az első tíz oldalon. Míg Rita a gonosz Szentháromság fogságában van, addig a vele spirituális és telepatikus kapcsolatban álló Charity a Ligának segít a Shiva, Zoom és Polaris elleni harcban. Emlékeztetőül a gonosz szentháromság: Morgan LeFay, Enigma és Konvikt. Ezt csak azért emeltem ki, hogy leírhassam, mennyire sajnálom életem azon elvesztegetett perceit, mikor a Konviktról szóló hosszas történeteket olvastam a Trinity oldalain, várhatóan teljesen fölöslegesen. Az eddigiek alapján kizárt, hogy a közeljövőben ez a karakter fontos szerephez jut a cselekményben, ám ha mégis, az biztosan visszafelé sül majd el, mivel bár több epizód is a kék behemót karakterizálására ment el, mégsem jutottunk vele szinte sehová. Ám ez megint csak a teljes sorozat elhibázott koncepciójának kritikája, így ennél mélyebben nem is mennék bele. Alfredék története vitte el tehát ismét az epizódot a hátán. A mese Batman (Athman) istenné válásáról, uralkodásáról, és a Jokeres-Robinos párhuzam remek ötlet volt. Igazán szórakoztató eleme volt az eddigi cselekménynek. Örvendetes, hogy kezdenek összefutni a szálak, már csak két külön tér-idő eseményeit kell követnünk, így ez nem megterhelő. A gond ott kezdődik, hogy míg Loisékkal az olvasó izgalmas kalandokat élhet át, Hawkman, Villám, Tomorrow Woman és a Zöld Íjász társaságában csak savanyú csatározás jut nekünk.


„Ajánlott irodalom”

Írta: Kurt Busiek és Fabian Nicieza
Rajzolta: Mark Bagley és Scott McDaniel
Borító: Carlos Pacheco

#32

Bár az előző szám okot adott némi csalódottságra, és több hibája volt, mint a remek 30-asnak, még azzal együtt is egy remek képregény volt. Ismerve a sorozat minőségének hullámvonalú mozgását, erősen meglepődtem, hogy nem lefelé tartunk. Épp ellenkezőleg, egyenesen a csúcsra törünk, méghozzá egy nem várt fordulattal: Fabian Nicieza története ezúttal köröket ver rá Busiekére. Méghozzá úgy, hogy utóbbi vitte a könnyebb, Alfredos történetet. Hogy sikerült elszúrni? Busiek behozta a kiszámítható, sablonos parasztot, a bizalmatlan, mogorva idegengyűlölő tagját a törzsnek, akin az első pillanatban érezni lehetett, hogy egy cliffhanger keretében majd hőseink ellen fordul. Továbbá ahelyett, hogy befejeződne az istenekké avanzsált Triumvirátus története, és Batman, Superman és Csodanő újra bekapcsolódna a történetfolyamba, tovább nyúlik a rétestészta. Bár a kevés információ, melyet a nagy hősökről kapunk továbbra is érdekfeszítő, a füzet második fele az egész sorozat eddigi legerősebb pillanatait hordozza. A három karakter, aki ezért felelős: Triumph, Tomorrow Woman és Black Adam. Míg mindenki a szupersztár, nagyágyú hősöket hajkurássza, mert „jaj, elvesztek, mi lesz most velünk”, addig itt van néhány mellékszereplő, akik hősiességükkel még a sokat tapasztalt szuperhősképregény-olvasót is meg tudják lepni. Bár mind tisztában vagyunk azzal, hogy ezek a karakterek önfeláldozó, heroikus alakok, mégis a jóság ilyen tiszta, őszinte és önzetlen formájával találkozni maradandó élmény. Gratulálok az ötletért, mely nyilván az írópárostól származik, ám nem lenne ilyen hatásos a Nicieza által egyedül írt dialógok nélkül. Bagley hozza a szokott formáját, rá igen ritkán lehet panaszunk. Jó újra üdvözölni Nortont, aki szép panelkompozícióival rátesz még egy lapáttal a történet érzelemgazdagságára. Gonosz volnék, ha azt írnám, vaktyúk is talál szemet, ám sajnos ez nagyon igaz erre a sorozatra. Sokszor megcsillan egy-egy szép pillanat, egy intelligens megoldás, egy eredeti ötlet. Ám túl sok gyenge anyagot kell magunkba erőszakolnunk cserébe, és ez a kellemes epizódok értékéből is levon egy keveset.


„Ajánlott irodalom”

Írta: Kurt Busiek és Fabian Nicieza
Rajzolta: Mark Bagley és Mike Norton
Borító: Jim Lee


#33

A harminchármas szám „lapzártáig” nem érkezett meg, így ebből most csak előzetes oldalakat tudok mutatni. Sikeresen felzárkóztunk, így már semmi akadálya, hogy a következő Heti DC-kben folytassuk a sorozat követését hétről hétre.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6