DC 2009/01


Final Crisis: Secret Files

Egy újabb klassz, terebélyes tie-in kedvenc DC-s eseményemhez, melyből végre kiderül, kicsoda is Libra valójában- gondoltam én kis naiv. A hamisítatlan DC-hájpal megint átvertek a palánkon. A történet nem csak, hogy rövid, de igazából semmiféle hasznos információval nem szolgál, nem ad hozzá a főeseményhez, gyakorlatilag meg voltunk eddig is nélküle, nem igazán hiányzott, hogy valaki elmesélje, hogyan találkozott Darkseid Librával. Mégis érdeklődve vártam a Secret Filest, mert egy igazi veterán, élő legenda, Len Wein vett tollat a kezébe, hogy megírja Libra eredettörténetét. Kétségtelenül hangulatos lett a képregény (szinte megható volt gondolatbuborékokat látni), hamisítatlan ezüstkori illatot áraszt, ám ez a stílus semmiképp sem adekvát a Final Crisis eddigi epizódjaihoz. Látjuk tehát a kis Librát – akinek személyazonossága talán sokaknak csalódást okozhat -, amint rátatál a balanszkeresés és a kiegyensúlyozottság útjára. Először is megteremti a lehetséges eszközt, hogy eddig nem ismert hatalommal ruházza fel önmagát, majd megalapítja az Igazságtalan Ligát néhány „futottak még” kategóriában induló gonosztevővel. Megpróbálja csapdába csalni az igazi Ligát, ám terve balul sül el. Végül az Apokalipszra kerül, ahol Darkseid hűséges szolgájaként igyekszik elősegíteni az Anti-Élet formula terjedését, és Darkseid világuralomra törését. A képregény tehát alapvetően két pontra fókuszálna: hogyan született meg Libra karaktere, és hogyan vált belőle Darskeid ölebe. Sajnos egyikre sem kapunk kielégítő választ. A gyenge karakterizálás és az összecsapott narráció számlájára írható, hogy a jellemfejlődés nem fokozatosan és hitelesen történik, inkább csak van oszt’ kész. Csupán annyit tudunk meg a karakterről, hogy a becsvágya áll mindenek felett, így éppen azt cselekszi, ami a kondérhoz való közelférkőzésben a hasznára válhat. Az ötletes „patikamérlegelés” keretbe zárja a sztorit, ám bosszantóan érthetetlen, hogy a mérleg nyelve, az aranyközépút megszállotja miért tartja helyénvalónak Darkseid totális uralmát a világ felett. Nonszensz, de legalább is semmiképp nem következetes. Amint már említettem, a hangulat ennek a komiknak az egyedüli erőssége, ám ebben nagy szerepe van Tony Sashteen fiatal rajzolónak, aki alkalmazkodva a történetmesélés oldschool módszereihez, maga is klasszikus beállításokat és panelfelosztást használ. A történet tehát 22 oldal, mitől ilyen vastag mégis ez a komik? Tartalmaz egy oldalt Greg Ruckától, aki a Bűn Bibiliájából idéz, továbbá Morrison is alkotott némi szöveget az Anti-Életről. Ezek után jönnek a Final Crisis: Sketchbookból is kimaradt vázlatok, ötletek. Teljesen érdektelen, és haszontalan. Ha el akarnám ragadtatni magam, azt írnám, a Secret Files az év legnagyobb átverése, pedig még csak pár napja írjuk 2009-et- de nem akarom. Viszont az tényleg ijesztő, hogy ha ez a képregény április elsején jött volna ki, szimplán nevettünk volna egyet, egy percrig sem komolyan véve.


“Olvasható”

Írta: Len Wein
Rajzolta: Tony Sashteen
Borító: Frank Quitely, Jim Lee

Batman #683

Grant Morrisonnak kéne egy hobbi. Mondjuk, emelgethetne nehéz köveket, vagy ilyesmi. Annyi biztos, hogy Morrison túlságosan pihent, a világ pedig túl fáradt Morrison sztorijaihoz. Ez a rengeteg „mi lett volna ha…” és a tömérdek ugrálás valóság és képzelgés között most már annyi takarózni valóval szolgál az író részére, hogy bármi marhaságot megírhat, ha ellentmondásokba ütközünk, simán kimagyarázza magát és végül úgyis mindenki meg fogja kajálni. Ez dühítő, bár igazából már túltettem magam Morrison rombolásán a Batman cím környékén, sajnálom, hogy ehhez mások asszisztálni voltak hajlandóak. Bár a legutóbbi, 682. rész határozottan szórakoztatóbb volt, mint bármi, ami a RIP alatt ebben a címben történt, erre a számra, úgy látszik, elfogyott a jó ötletek nagy része. A Last Rites második része végigköveti Batman karakterének legfájdalmasabb pontjait, mindazon traumákat, melyeken egy hétköznapi ember nem tudta volna túltenni magát. Emellett látunk jeleneteket Az Új Istenek által Batman fejébe táplált hamis emlékekből, ahol ő sohasem volt a Köpenyes Igazságosztó, a szülei még mindig élnek, ő pedig orvosként éli az elkényeztetett aranyifjak életét. Morrisonnak úgy érzem, továbbra sincs semmilyen friss gondolata a karakterről: „a betyárját, Batman annyira erős agyba’, hogy még az emlékeit is fegyverként fordítja a rosszfiúk ellen”. Már akkor is a szemem forgattam, mikor ez az egész Zur en Arrh „biztonsági személyiség megőrülés esetére”- tészta került a tányérra, az író viszont most már igazán túlfeszíti a húrt. Az kétségtelenül üdítően hat, hogy kivételesen gond nélkül követhető Morrison gondolatmenete, továbbá a másik általa vezénylet, egészen véletlenül remek Final Crisist végre összeköti ezzel az eseménnyel. Ám a végefelirat, mely szerint a Final Crisis #6-ban olvashatjuk a Sötét Lovag utolsó kalandját – ennyi kamuzás után – már egyáltalán nincs hatással a sokat tűrt olvasóra. Az előző szám sokkal több lehetőséget biztosított Lee Garbettnek a játékosságra és a kreatív ötletek megvalósítására. Amit ebben a részben láthatunk tőle, szimpla iparosmunka, semmi több. Néhány szokatlanul osztott panellel próbál alkalmazkodni Morrison stílusához: hiába. Ami vígasztal, hogy a Battle for the Cowl valóban izgalmasnak ígérkezik, hiszen – amint arra Didio utalt – egyáltalán nem kizárt, hogy maga Bruce is küzd majd a Batman címért. Ez pedig rengeteg lehetőséget ad majd remek konfliktusok lefektetésére. Nehéz megemészteni ezt a nyúlós, ragacsos RIP-nek elkeresztelt valamit, igazán megülte a gyomrunkat. Még szerencse, hogy jön a 2009, mely igazi tisztítókúra a Batman rajongók számára. Talán fokhagymával Morrisont is távol lehet tartani jó időre a Batman írói székétől.


„Olvass bele!”

Írta: Grant Morrison
Rajzolta: Lee Garbett
Borító: Alex Ross és Tony Daniel

Batman #684

Sok mindenre számítottam Denny O’ Neil kétrészesének befejező epizódjától, ám arra egyáltalán nem, hogy könnyeket csal a szemembe – a nevetéstől. A Detective Comicsban megjelent első rész hibájaként felróttam a lapos cliffhangert, és őszintén csodálkoztam a Mesteren, miért nem pörgette meg jobban az első félidő végét. Ahogy elkezdtem olvasni a Batman #684-et, kacagásban törtem ki, ugyanis olyat ritkán látni, hogy az előző szám csattanója a következő elején ilyen ötletes fordulatot vegyen. Az első oldalakt végignevettem, bár együtt tudtam érezni szegény Nightwingel, és persze Alfreddal is, aki sokadszorra kénytelen ezeket a kvázi üres szólamokat puffogtatni, csak hogy helyretegye az egyik „úrfi” lelkivilágát a Wayne kastély falain belül. Dickre rájár a rúd, Batman hiánya különösen nehéz terheket tesz a vállára. Minden összeesküdött ellene, így igen kényelmetlen szituációba kényszerül bele: a Sötét Lovag helyébe kell lépnie. Tevékenységi körük igen hasonló volt, ám olyan jelképes mozzanatok, mint beülni a batmobilba, majd Gordonnal randizni a rendőrkapitányság tetején kényelmetlen helyzeteket eredményeznek, mivel mindenkiben Batman pótolhatatlanságának érzetét erősítik. A képregény „főgonosza” egy idegesítő fajankó, nem túl nagy kihívás leszerelni, ám erre az eseményre kihegyezett bunyójelenet lenyűgözően látványos. Guillem March ígéretes tehetség. A stílusa a részletes, foto portré-szerű panelektől a rajzfilmszerű megoldásokig széles skálán ingadozik, annyi azonban bizonyos, hogy egy ehhez sötét, akciódús, misztikus sztori megrajzolásához keresve sem találhatott volna jobb embert a kiadó, öröm volt megismerni ezt a fiatal alkotót, merem remélni, hogy ezentúl sűrűn foglalkoztatják majd- érdemes odafigyelni a srácra! Egyetlen bajom van Danny O’ Neil sztorijával: nem ötszáz oldalas. Aki még mindig így tud írni, stílusa, kreativitása semmit nem kopott, az ne nyugdíjazza magát, hanem gyártsa a káprázatosabbnál káprázatosabb komikokat. Bár a „Gotham utolsó napjai” a velős, tömör szuperhős-képregény mintapéldája, bőven lett volna még mit kifejteni, ha csak legalább még egy szám erejéig. Millicent Mayne karaktere annyira izgalmas és rejtélyes volt, bármit kezdhetett volna vele a Mester, amit csak elképzel. Gotham megelevenedése egy szenvedő női alakban az év egyik legszebb ötlete volt. Örülök, hogy volt szerencsém ehhez a történethez, és remélem, olvashatunk még Batman-képregényt az egyik legnagyobb élő képregényes írólegenda tollából – a változatosság kedvéért majd egy olyat, amiben a Sötét Lovag is szerepel (hehe)!


„Kötelező olvasmány”

Írta: Denny O’ Neil
Rajzolta: Guillem March
Borító: Tony Daniel és Guillem March

Oldalak: 1 2 3 4 5 6