kilencedik.hu / Cikkek / Dark Horse 2009/I

Dark Horse 2009/I

2009. február 4. | |  
Megoszts

Eljött hát a 2009-es év, mindenki kialudta már a szilveszteri másnaposságot. Mi is eljöttünk hát, hogy felélesszük az előző havi összefoglalónk fejetekben már szunnyadni készülő emlékét, és kanyarintsunk újra egy frappáns ajánlócsokrot kedvenc kiadónk háza tájáról. Újra szól a hatlövetű, és a két Sötét Lovas többek közt olyan képregényeket ajánl nektek, mint Conan, Solomon Kane, Umbrella Academy, vagy mondjuk a Cleaners újabb száma. Álljon itt a végén az első spoilerveszélyt jelző figyelmeztetés is: csak saját felelősségetekre olvassatok tovább!

Hellboy: The Wild Hunt #2

Múltkor ott hagytuk abba, hogy éppen elkezdődött a The Wild Hunt című jó hosszú történet, és már az első számban leszúrták kedvenc vörös ördögünket. Rám a meglepetés erejével hatott a kis fordulat, alig vártam hát, hogy olvashassam a kaland folytatását.
Nem kellett szerencsére csalódnom, sőt. A kezdés kapásból egyenes folytatása az előzőnek, mintha csak kényszerűségből vagdosták volna két füzetre az eddigieket. Hellboy leszúrva, a többiek pedig kiabálásokkal nyomatékosítva átkozódnak, hogy aztán a már szinte megszokott gyors, éles és egyáltalán nem sokatmondó váltás közepette teremtődjön meg egy “teljesen” váratlan kimenetel, ahol Hellboy marad életben. Ez persze kiszámítható volt, de a váltás milyensége az, ami szót érdemel. Az óriások (giants) elleni küzdelem még csak most kezdődött el igazán: miután Hellboy láthatóvá válik a szörnyek számára, egy nagyon jól megírt, dinamizmusában meglepő néhány oldal következik. A kismadár, aki addig hősünket irányította, segítette, természetesen háttérbe szorul, itt most a harc az elsődleges.
A képsor közben az öncélúság már-már felütni készül a fejét, de Mignolát nem olyan fából faragták, és újra jön a jól bevált gyors váltás. A tempó a tökéletes ellentéte lesz az eddig tapasztaltnak, és a szereplőgárda is megváltozik. Innentől kezdve Hellboy csak néhány flashback közben jelenik meg, akikre koncentrálunk, az az első füzetből is megismert varacskos disznó kinézetű karakter, valamint egy titokzatos idegen. Az ő párbeszédük viszi előbbre és érdekesebb irányba a történetet úgy, hogy nagyon sejtelmes marad az egész mindvégig.
A varacskos disznó egy elátkozott régi harcos, akit szerelme elvesztése óta bánat emészt. Néhány pontos “adat” homályba vész, de megkapjuk az átváltozásának korrekt bemutatását. A királynő sikolyát követően vándorolni kényszerült, mígnem Hellboy is elnáspángolta őt egy gyerekrablás miatt. Emlékszünk erre a momentumra régebbi olvasmányainkból? Egy titokzatos idegen jelenik meg a nagy harcos előtt, és egy közeli város lakóinak vérét tartalmazó serleget nyújt át neki, hogy ezzel feltámasszák a királynőjüket. Rendkívül élvezetesre sikeredett a füzet ezen szakasza is, a történet elmesélésében nagy magabiztossággal mozgó író erős kézben tartja a szálakat. A feltámasztással zárul a füzet, mi pedig kíváncsian várjuk az eddig elindított, roppant érdekes szálak, szám szerint kettő folytatását. Amit eddig csináltak az kérem szépen hibátlan.
A külcsín továbbra is tetszetős, a másolás vádja akár élhetne is, de senkit nem érdekel, amíg ilyen küllemű Hellboy füzeteket vehetünk a kezünkbe. A Wild Hunt 2. ezen kívül tartalmaz egy rövid kis történetet, illetve annak első részét. Koshchei halhatatlanná válásáról szól ez a néhány oldal, ami rajzstílusát tekintve egyértelműen beosztható a BPRD képregények sorába, ugyanis Guy Davis rajzolta, és Mignola írta. Két részesnek ígérkezik, és egyszerűen tipikusan az a történet, ami kilóra megvesz bárkit. Míg mondjuk Abe Sapien első one-shotjában helykitöltőnek szánt Hellboy sztori nem annyira volt az az álleejtős képregény, addig itt ezt nem lehet a készítők szemére vetni. Egy gyönyörű Hellboy képregény mellé “csomagoltak” még egy kiváló rövid sztorit is.
Koshcheit, aki katonaként hősiesen harcol, barátai elintézik, ám egy démon megmenti, és magához veszi. Maga a sztori is a képekkel együtt érdekes, de az olvastatás tempója van nagyon igényesen kivitelezve, ugyanis képtelenség, hogy bárki felnézzen, vagy másra gondoljon olvasás közben, mert képes magába szippantani az embert.
Egy okkal több, hogy várjuk a jövő havi Hellboyt!

B.P.R.D.: The Black Goddess #1

Egy kis mellényúlás után (lásd előző hónap) végre elkezdődhetett az újabb sztori, a Black Goddess. Már említettem, hogy ez közvetlen folytatása a The Warningnak, ami, remélem, mindenkiben szép emlékeket ébreszt. Mivel azonban lezáratlan volt teljes egészében, így tűkön ülve vártam ezt az új történetet.
A Black Goddess azt adja, amit mindenki elvár tőle: szép lassan továbbíródik a már megkezdett történet, kellő ködösítéssel, néhány újabb szál elindításával, és ami a legfontosabb, sok-sok magyarázattal. A Kate Corrigan által meginterjúvolt tolószékes háborús veterán hosszasan taglalja Gilfrydhez fűződő viszonyát, valamint sokak örömére feltűnik a visszaemlékezés képei között Lobster Johnson. Most még csak így, de remélhetőleg a következő számokban teljes valójában is megjelenik. Az öreg nagyon gazdag életútja igen dúsan van tarkítva Gilfryddel közös “élményekkel”, amik fontos szerepet játszhatnak az elkövetkezőkben. A főgonosznak, mint tehát kiderült, sikerült az idők folyamán rengeteg ellenfelet toboroznia, de még most is a jótékony félhomályból, előnyben szemlélheti az eseményeket. Így is kell csinálnia egy dörzsölt főellennek: sejtelmesnek kell maradnia, mert különben elveszik a varázsa. Tisztára, mint a nőknél.
Apropó nők. Ők kicsit megcsappant létszámmal vesznek részt a januári számban. Kate Corrigant már említettem, de Panya is tiszteletét teszi. A rövid és kissé körülményes párbeszéde az ápolóval még feledhető is lenne, de a végső mondata, amit vizuálisan is kiemeltek, igencsak elgondolkodtató és vészjósló. Bár talán rosszkor elhangzó? Kiderül. A legfontosabb nőszemély viszont továbbra is Liz Sherman, aki még mindig távol van, elvileg ugye rabságban szenved, de már senki nem lehet biztos semmiben sem. Ez egy ilyen képregény.
Mindezek mellett a harmadik, vagy talán sokadik szál a füzetben a Johann Kraus-Abe Sapien duóé, akikhez egy BPRD-katona csatlakozik. Megpróbálják felkutatni Lobster romos házát, hátha valami fontosat találnak Gilfrydről. Nagyon hangulatosra sikeredik a Black Goddess-t nyitó képsor, amint csónakkal jut el a három amigó a rendkívül romos, de annál érdekesebb helyen álló házhoz, ahol aztán a kereséshez látnak. Na ehhez értenek nagyon a készítők, és most sem csak Mignola mesterre és Arcudira kell ezt érteni. Guy Davis a múltkori kihagyás után visszatért a kötelékbe, hogy ismét a jól ismert külalakban pompázzon a történetfolyam, no meg aztán egy extrahiperszuper tépébés kiadásban is jobb lesz az egységes kinézet.
Érte már a sorozatot az a vád, hogy az első egynéhány történetet leszámítva állandó önismétlésbe bonyolódik, és ugyanarra a sémára íródnak a történetek. Ezek közül mindegyiknek van alapja, előbbinek talán egy hajszálnyival több, míg utóbbinak talán kevesebb, de az az egy biztos, hogy állandó színvonalon nehéz tartani egy sorozatot, ez mégis kilencvenkilenc százalékban sikerül az alkotóknak. Ez nem kis teljesítmény. Az meg csak még nagyobb örömre adhat okot, hogy ez a színvonal nagyon is kielégítő, mi több, öröm olvasni. Ahogy a Black Goddess-t is!

Oldalak: 1 2 3

Kategóriák: