X-men: Prime

Az X-ek a közelmúltban megvívták a háborújukat az Inhumánokkal (vagy Embertelenekkel, attól függően, hogy ki melyik fordításhoz szokott), és mind ők, mind a Marvel alkotói úgy vannak vele, hogy ideje végre maguk mögött hagyni az elmúlt tíz évet(!) meghatározó koncepciót, nevezetesen, hogy a mutáns faj kihalásra van ítélve. Ez teljesen üdvözítő, hiszen lássuk be, az X-menben ennél jóval több potenciál van, és igazából a „kihalásban” sem a domináns kultúra elnyomását éreztem a kiszolgáltatottal szemben, semmint hogy a mutánsok számát kicsit meg kellett nyesni – akár filmes jogok miatt, akár, mert a kiadó attól félt, hogy a túl sok mutáns folyondárként nő rá a Marvel univerzumra.

Akárhogy is, az X-ek a kihalást maguk mögött tudták, így most többnyire az foglalkoztatja őket, hogy mit hoz a jövő. Az X-men: Prime pedig egész szépen teljesít a múlt lezárásában, és az új fejezet nyitásában. Valójában persze nem kapunk semmi eget rengetőt: Kitty Pryde-ot meglátogatja Vihar, hogy felkérje, csatlakozzon újra az X-menhez – mivel ő épp most készül otthagyni a csapatot. De ez a szál szépen, személyesen kerül kidolgozásra, amiben tökéletesen, giccsmentesen helye van a bizalomnak és a barátságnak. Azt hiszem, ezért a szálért Guggenheimet illeti a dicséret – a számban rajta kívül még Greg Pak és Cullen Bunn vette ki a részét, és mindhárman egy-egy sorozatot fognak vinni, amiket ez a rész mind megelőlegez. Így kapunk egy kis bepillantást Halálcsapás Úrnő életébe, valamint abba, hogy az eredeti öt, jelenben ragadt fiatal X-men mihez kezd magával. A szám szíve-lelke azonban mégis az iskolába visszatérő Kitty Pryde, aki szembesül azzal, mi minden változott az eltelt évek során.

Bevallom, az utóbbi időben számtalan szuperhősös történet hagyott hidegen, és bizony, közülük nem egy X-men volt. Az X-men: Prime azonban szépen elkapja a karaktereket, és a rendelkezésére álló helyen maximálisan teljesíti azt, amit vállal. Tévedés ne essék, valószínűleg nem fogjuk a Magneto perével vagy Az eljövendő múlt napjaival egy lapon emlegetni, de nem is ezt a célt tűzte ki maga elé. Az meg kifejezetten aranyos és intelligens húzás, amikor Vihar bevallja – és rajta keresztül az egész szerkesztőség – hogy a mutánsok és az Inhumánok valójában kétszer ugyanaz, és így fölösleges köztük minden torzsalkodás.

Facebook Hozzászólások