Star Wars: Az ébredő Erő

Nincs még egy akkora kulturális jelenség a szórakoztató filmek világában, mint a Csillagok háborúja. Ezt talán mi sem bizonyítja jobban, minthogy külön kihívás volt jegyet szerezni még egy szombati délutáni vetítésre is. A Csillagok háborúja egy elemi erő, ami lazán félresöpri bármelyik társát, legyen szó A Gyűrűk Uráról, Harry Potterről, Az éhezők viadaláról vagy akármelyik szuperhősfilmről.

Pont ezért a történetről nem is mesélnék semmi konkrétumot, mert a Csillagok háborúja az a film, amit mindenkinek magának kell megismernie. Lám, a spoilerezést itt mindenki komolyan veszi, nem csak a kockák között, de társadalmi szinten is. Nekem is jó érzés volt úgy beülni, hogy már az első öt perc is az újdonság varázsával hatott.

De ha elvesszük a történetet, mi marad? A karakterek, a világ és a hagyaték. J. J. Abrams nagy rajongó, ez már az előző két Star Trek filmen is érződött, amikkel voltaképpen erre a feladatra gyakorolt. Abrams szemmel láthatóan nemcsak tisztában van a vállaira nehezedő felelősséggel, de szívvel-lélekkel szeretné megmutatni azt is, hogy mi tetszett neki kölyökként ebben a világban.

Mert számtalan szerethető eleme van a filmnek. BB8-en például érződik, hogy az alkotók tisztában voltak vele, mitől működött R2-D2 karakterként, és arra még tovább is építettek. Bár kevés idő jut rá, de hihetően és őszintén ábrázolják Finn és Poe barátságát. És itt említeném meg, hogy bár az újoncok közül John Boyega és Daisy Ridley jól hozza a két zöldfülű figuráját, Oscar Isaac az, aki olyan természetességgel alakítja az X-szárnyú pilótát, mintha mindig is a Csillagok háborúja univerzumában élt volna.

Abban pedig tényleg a film szíve benne van, amikor Finn és Rey belefut a két öregbe, Han Solóba és Csubakkába (amit két előzetesben is láthattunk, szóval bűntudat nélkül leírom én is). Mert mégis csak generációk találkoznak, öregek adják át a stafétát a fiataloknak, és ez igaz készítőkre és közönségre egyaránt. Emellett Han Solo volt a legemberibb karaktere az eredeti trilógiának, aki nagyon is hiányzott az előzményből, szóval, teljesen helyén való, hogy őt látjuk hű vuki másodpilótájával.

A többi elem is hozza a Csillagok háborúja hangulatát, így az idegen lények, robotok, űrhajók, bolygók és maga a világűr is. Abrams sokszor egy képpel tárja elénk azt a világot, amit az eredeti trilógiában megismertünk. Működik a humor, működnek az apró ötletek, a történet pedig végig pörög.

Talán egy kicsit túlságosan is, talán egy-két perc belefért volna még, amiben kicsit többet tudunk meg az újoncokról. Elvégre Luke-ot is az tette emberivé, hogy nagybátyjának nyavalygott, amiért nem mehetett el Toscheba. Ugyanakkor pont ezen az elemen mosolyognak a legtöbbet, és mindenki A birodalom visszavágot emeli ki, többek között a sodró cselekménye miatt is. Nem mintha egyébként Abrams képtelen lenne a lassú, alapos karakterbemutatásra, erre jó példa a Super 8.

Ami nekem hiányzott, az egy ütős zene John Williamstől. Elvégre, akármit is mondjunk az előzménytrilógiáról, a Duel of Fates és a Battle of the Heroes kimondottan emlékezetesre sikeredett.

Mégis, Az ébredő Erő hamisítatlan Csillagok háborúja film, amit mindenkinek látnia kell. És ebben a mondatban benne is van mindaz, amit az elvárásokról tudni kell. Mert maga a Csillagok háborúja film 1977-ben került a mozikba. Egy nagy rizikó volt, amiben kevesen hittek, és egy olyan nemzedékre lett hatással, amelyik emlékében már csak homályosan élt Buck Rogers és Flash Gordon. Az ébredő Erő egy Csillagok háborúja film, amitől sokat várnak, aminek ennek ellenére borítékolt a sikere, mert bár A jedi visszatér 32 éve jött ki a mozikban, Han Solóék élénken élnek az emberek emlékeiben, részben a fejlettebb információáramlás miatt, részben önerejükből fakadóan.

Ikonok lettek, és az új karaktereknek is hozzájuk kell felnőniük egy olyan világban, ahol őket nem lehet megkerülni.