Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító

Felnőni nem egyszerű, ezzel, azt hiszem, mindnyájan tisztában vagyunk tizenvalahány évtől felfelé. Azonban kevesen tudjuk ezt úgy visszaadni, pláne pár kockával, mint Sarah Andersen, aki őszintén és mégis könnyedén mesél olyan dolgokról, mint az elvárások és a valóság, legyen szó elvárásokról másokkal, vagy éppen magunkkal szemben.

Sarah hőse mintha csak most lépett volna le egy füzet lapjáról, amit alkotója egy végtelenbe nyúló és cseppet sem érdekes iskolai előadás alatt rajzolt volna meg, mintegy csakúgy magának. Amit aztán később talán megmutat az egyik barátjának, aki hasonló rajzot szeretne, ahogy aztán az ő barátja, egy másik barát, aztán az évfolyamtárs, a szomszéd, a nagymama, és onnantól kezdve nincs megállás.

Sarah hősének nincs neve, persze, írói avatár révén hívhatjuk Sarahnak, de ő szépen kéri tőlünk mindenre, ami számunkra szent és sérthetetlen, hogy ne tegyük, ha egy mód van rá. Így nem tesszük, mert igazából hiba is lenne, hiszen ő jóval univerzálisabb figura. Ő nem egy konkrét karakter, mint John a Garfieldból vagy Kázmér, sokkal inkább az a krikszkraksz figura, akivel nem csak füzetekben és tankönyvekben, de akár házfalakon és iskolaasztalokon, illetve manapság az internet különböző felületein találkozhatunk, elvégre ott aztán semmiképpen nem számít még véletlenül sem vandalizmusnak. Mert persze utóbbinak is csak a besavanyodott emberek látják, hiszen Sarah egyszer tükör a befogadó számára, egyben egyfajta kapocs is köztünk és embertársaink között.

Hiszen mindnyájan elképzeltük, hogy milyen jó lesz majd, ha mondjuk otthon végre a pizsamánkban lehetünk, vagy foghatjuk a párunk kezét. Aztán vagy jó lesz, vagy nem, mert sokszor semmi sem olyan, mint amilyennek eltervezzük, kiváltképpen az egyszerű dolgok. Persze, sok tekintetben Sarah hősének problémáit igazán a most kamaszodó lányok fogják értékelni és élvezni, hiszen szó van olyasmikről is, mint lábborotválás vagy menstruáció – ám ezek mind jópofán és kedvesen kerülnek ábrázolásról, hogy még az erre érzékeny férfitársaim sem érezhetik magukat kirekesztve.

Annál is inkább, mert, mint mondtam, a Felnőni kiábrándító egy kapocs generációtól, nemtől és bármilyen jellegű hovatartozástól függetlenül. Kellett már egy ilyen, különösen, amikor egyre jobban halljuk – sőt, amikor előjön a reumánk, magunk is mondjuk –, hogy ezek a mai fiatalok milyen. Hát, olyanok, mint mi. Igaz, talán többet sms-eznek, de ez csak a felszín, alatta pedig jóval általánosabb dolgok vannak. Így hát ajánlom mindenkinek, aki kicsit is magára ismer az egyszerre magába forduló és a világra nagy szemekkel tekintő hősben. Azaz ajánlom mindenkinek.