Hunyadi-kódex, képekben

Hunyadi-kódex, képekben

Hunyadi-kódex a címe annak a most készülõ képregénynek, amely fantazistílusban dolgozza fel a magyar történelem egy korszakát. A két szegedi fiatal reméli, kiadót is találnak alkotásukhoz.

Torjai Ádám és Vadas Máté gyerekkoruk óta barátok. Ádám már akkor is tömte Máté fejét sztorikkal, amikor kicsik voltak, aztán egyszer csak Máté rajzolni kezdte a történeteket. Akkor azonban még messze jártak a Hunyadi-kódextõl. Máté a Tömörkény gimnázium iparmûvészeti szakán végzett, Ádám pedig a fõiskolán szerzett angol szakos diplomát. Két és fél évvel ezelõtt Spanyolországban pincérként dolgoztak, s rengeteg képregényt láttak, hiszen a spanyolok körében nagyon népszerûek a rajzos történetek. Akkor született meg az ötlet: olyan képregényt kellene rajzolni-írni, amit a gyerekek is szívesen forgatnak, s még tanulhatnak is belõle. Ádám a Hunyadiak korát választotta. Ezt a történelmi idõszakot akarják a gyerekekkel, számukra fogyasztható formában megismertetni.

– Teljesen amatõr módon kezdtük a képregény számítógépes megrajzolását – mondta Ádám. – Nem ismertük ezt a technikát, és mi csináltunk minden olyan munkát, amit profi szinten egy egész csapat végez: háttér- és elõtér rajzolás, az alakok kontúrjának kihúzása, az oldalakon a szöveg elhelyezése. Mára elkészült majdnem hatvan oldal, csupán a befejezés van hátra. A történet végén még gondolkodunk, a csattanós lezárás a fontos.

– 65 millió színárnyalattal dolgozunk – tette hozzá Máté. – Ádám olvassa a szöveget, én közben rajzolok. Neki is vannak javaslatai a grafikákhoz, nekem is a szöveghez. Ez egy közös munka. Ami azonban nem halad gyorsan, hiszen napközben Ádám angolórákat ad, Máté pedig egy cégnél dolgozik: mobiltelefonokra készít játékokat. Így esténként, amikor 6-7 óra körül dolgozni kezdenek, nem mindig jön a múzsa csókja. A két, húszas évei elején járó fiatal ember nagyon lelkes, de tudják: az ismeretségért meg kell küzdeni.

Kompromisszumokat nem szeretnének kötni, de tudják: a képregénykötet megjelenéséig még hosszú idõnek kell eltelnie. Ha befejezték a számítógépes munkát, mintaanyagot készítenek, és elkezdenek házalni a kiadóknál. Ha pedig a Hunyadi-kódex megjelenik, kezdik következõ közös könyvüket.

– Ötletünk milliárdnyi van – tették hozzá a fiúk. – A következõ könyv science-fantazi stílusban készül majd. Az alapötletet egy Victor Hugo novella adta. De errõl még korai beszélni.

(képfelirat: Vadas Máté rajzolja, Torjai Ádám írja a képregény szövegét. A hamarosan elkészülõ Hunyadi-kódex még kiadóra vár. Fotó: Schmidt Andrea)

Nyemcsok Éva
Délmagyarország
2005. november 14.