Légió

Kevés kiszolgáltatottabb ember létezik egy pszichiátriai betegnél, aki az őt körülvevő intézet orvosainak és dolgozóinak a gondoskodására szorul, és aki számára az is kétséges, hogy valaha képes lesz-e rendbe tenni az életét. Ami teljesen szembemegy a szuperhősök koncepciójával, akik ott is győzedelmeskednek, ahol mások rég elbuktak volna.

David Hallert (Dan Stevens) egy klinikán kezelik, miután skizofréniát diagnosztizáltak nála. Hangokat hall, a hallucinációiban a tárgyak maguktól kezdenek röpködni, ráadásul egy sárgaszemű ördögnek nevezett figura is kísérti a látomásaiban. Az egyetlen kapcsolata a külvilággal nővére, Amy (Katie Aselton), az intézetben pedig csak a lázadó, non-konformista Lenny-t (Aubrey Plaza) és a fizikai kontaktusoktól irtózó Sydet (Rachel Keller) nevezheti a barátjának.

Aztán egy nap összecsapnak a feje fölött a hullámok, és olyan emberek kezdenek érdeklődni iránta, akik jól láthatóan csak hírből ismerik a hippokratészi esküt, céljaik eléréséhez pedig feláldozhatónak tartják a férfit. David eleinte arra sem emlékszik, hogyan került hozzájuk, abban az egyben viszont biztos, hogy ezek az illetők valamiért komolyabban veszik, és sokkal jobban rettegnek tőle, mint a pszichiáterei.

A Légió története mozaikszerűen bontakozik ki előttünk, így ennél többet nem is lehetne elárulni a cselekményről komoly spoilerek nélkül. Eleinte valójában azzal sem vagyunk tisztában, hogy mi a valóság és mi a képzelet szüleménye, illetve hogy jelen és múlt miként kapcsolódik össze. Éppen ezért tökéletesen át tudjuk érezni David helyzetét, aki már egy ideje így éli az életét – holott az már az első epizód intrójából kiderül, hogy ő egy jobb sorsra érdemes emberke, aki a szemünk előtt cseperedik fel, végzi el a tanulmányait, majd omlik össze.

Mint az látszik, az első epizódban nagyon kell figyelnünk, hogy ne veszítsük el a fonalat, ugyanakkor pont ez adja a Légió sava-borsát. A sorozat kicsit emlékeztet Terry Gilliam klasszikusára, a 12 majomra, hiszen annak a hőse sem biztos benne, hogy az őt körülvevő természetfeletti események (abban az esetben: időutazás) valódiak, vagy pedig a képzeletének szüleményei. Márpedig a saját valóságunk elengedhetetlen eleme a visszacsatolás. Szükségünk van rá, hogy mások is igazolják a minket körülvevő világot, különben elveszünk.

A Légió pedig jól keveri a feszültséget és a drámát a humorral, profin adagolja a karakterábrázolást a cselekménnyel. Ezek nélkül a sorozat hamar kipukkadna, hiszen ahhoz, hogy több energiát fektessünk a megértéséhez, el is várjuk, hogy többet is kapjunk, hogy a kirakós legújabb elemei illeszkedjenek a korábbiakhoz. A második rész már egy kicsit lineárisabb az elsőnél, de még ott is ugrálunk az idősíkok között.

Itt kell megjegyeznem, hogy a sorozatnak még szinte alig van köze a képregényhez, hiszen egy szó sem esett arról, hogy ki is az apja Davidnek (Charles Xavier), és más, korábbi alkotásokból ismert karakterekkel sem találkozhatunk. A producer, Lauren Schuler Donner, elmondása szerint ez a sorozat a saját kontinuitásában játszódik, és így nem garantált, hogy köze lesz a filmekhez vagy a hamarosan útnak indított másik X-men sorozathoz. Úgy tűnik, hogy míg a Marvel ragaszkodik ahhoz, hogy minden alkotása egyetlen világban játszódjék, addig a Fox éppen ellenkezőleg szereti, ha a filmjei és sorozatai önállóan megállják a helyüket, anélkül, hogy alkalmazkodniuk kellene egymáshoz. Ezen pedig az sem változtat, hogy a Légió a Fox Entertainment Group és a Marvel Television közös együttműködésével készült.

A Légió egy erős sorozatnak ígérkezik, ahol működik a hangulat, ötletesek a vágások, és a fentebb említett színészekén kívül dicséret illeti MacKenzie Gray játékát. Az első évad összesen nyolc epizódot foglal magába, és ha képes lesz tartani az első két rész színvonalát, akkor garantáltan az egyik legütősebb szuperhősös sorozatot köszönthetjük benne.

Premier: február 9-én a FOX műsorán.