Cherubion világa

„A Fantasy Házát kőből és fából emelték, későközépkori stílusban. Lakói lovon és gályán utaznak, karddal, boszorkánysággal és csatabárddal harcolnak, palantírral és hollóval üzennek, valamint sárkányokkal és tündékkel osztják meg kenyerüket.
A Sci-Fi Házát krómból és műanyagból építették, egy kitalált jövő stílusában. Lakói űrhajókon és légjárműveken közlekednek, atommal és biológiai fegyverekkel vívják háborúikat, ansible-ön és lézeren keresztül kommunikálnak, valamint idegenekkel osztják meg protein szeletüket.
A Horror Házát csontok és pókhálók alkotják, kísérteties gótikus stílusban. Lakói csak éjnek idején indulnak útra, kezükben fegyver mind, mi fájdalmas halált hoz, kiáltásokkal, sikolyokkal és halandzsával adnak hírt magukról, valamint vámpírok és farkasemberek társaságában fogyasztják el pohár vérüket.”

George R. R. Martin – Dreamsongs

Nagyon sok fantasy világ táplálkozik Tolkien hagyatékából, legyen külföldi vagy hazai. Ekképpen pár szóban össze lehet őket foglalni: elfek, törpék, orkok, világmegváltó kalandorok népesítik be őket. Persze, a legtöbb jól sikerült világ korántsem csupán ennyiből áll, ez mégis kiváló ugródeszka. Elvégre, ha bárki kedveli a tolkieni lényeket, akkor talán a kedvencünkkel is próbát tesz, legyen szó Drizzt do’Urdenről, Tier Nan Gorduinról vagy Skandar Graunról.

Cherubion azonban nem tartozik közéjük, ugyanis esetében néhány szóval komoly gondban lennénk.

Én mégis megkísérlem. Cherubion egy svédasztal a fantasztikus ponyva rajongói számára. Egy világ, amelyet sárkányok, androidok, mutánsok, alakváltók, űrlények népesítenek be. Egy világ, amelynek pont ez az eklektikusság ad egyfajta zabolátlan vadregényességet. Egy hétköznapibb fantasy közegben ugyanis sejthetjük, mi vár ránk a hegyek mögött: elfek, trollok, netalán emberevő koboldhordák. Cherubion esetén halványlila gőzünk sem lehet, hogy élőholtakat vagy rég elfeledett technokrata civilizációkat rejt a vad rengeteg.

Ebbe a világba csöppen bele Leon Silver, egy szerencséjét Svájcban kipróbáló amerikai házitanító, miután beszakad alatta a jég egy titokzatos tavi jelenség felderítése során. Hamar rájön, hogy a helybéliek egyfajta megváltót tisztelnek benne, aki véget vet a cherubioni félisten triász örökös háborúskodásának.

A világot ugyanis Kevanaar, az Istenverő Isten három tanítványa tartja sakkban, akik mind a maguk képére akarják formálni Cherubiont. Choler a Fekete Láng Uraként a mágia mellett tette le a voksát, seregeit élőholtak, sárkányok, barbárok és szörnyetegek alkotják, lakhelye egy vulkán közepébe épített bazaltvár, Monarakh. Melan Főerőd tábornoka, aki a régiek technikájában látja Cherubion megváltását, és tankokkal, helikopterekkel, robotokkal veszi fel a harcot riválisával. A félőrült Sang ezzel szemben megvetette lábát Kevanaar egykori lakhelyében; közvetlenül nem avatkozik bele ellenfelei küzdelmébe, de kibicként igyekszik a saját malmára hajtani a vizet. Várát mitikus lényekkel és gyönyörű nőkkel népesítette be, és velük múlatja az időt, mikor nem újabb fondorlatokon töri a fejét.

Mindhárom félisten emberi jellemtípusokról lett elkeresztelve, és ez nagyjából meg is látszik rajtuk: Choler kolerikus, Sang pedig szangvinikus, egyedül Melan jelent ez alól kivételt, aki inkább flegmatikus, de abból nehezen lehet kihozni hangulatos fantázianevet. Senki nem állhatja útját viszályuknak, lévén Kevanaarnak évszázadokkal korábban nyoma veszett, egyes beszédek szerint pont tanítványai ármánykodásának köszönhetően. Kevanaar pedig valóban fel akarta virágoztatni Cherubiont, szem előtt tartva az azt benépesítő szerzetek érdekeit, ami a félisten triásznak eszébe nem jutna. Még rossz viccként sem.

Cherubion világa 1987-ben mutatkozott be a Harc az Éj Kövéért regénnyel, mely Jeffrey Stone tollából származott. A név eredetileg három személyt takart: a John Caldwellként is ismeretes Nemes Istvánt, Kornya Zsoltot, alias Raoul Reniert, valamint Rácz Mihályt. Azonban a munka oroszlánrésze végül Nemes Istvánra hárult, és a folytatásokban már ő viszi tovább Leon Silver és Cherubion történetét ezzel az írói álnévvel.

Mi az, ami Az Éj Trilógiáját a világa mellett sikeressé tehette? Ez sokat köszönhet a markáns főgonoszoknak, és a kevésbé markáns, de hasonlóan eltalált Leon Silvernek. Mindhárom félisten egy külön zsánert testesít meg: Melan egy visszafogottabb militarista sci-fit, Choler a horror és dark fantasy elegyét, míg Sang udvarában Alice Csodaországa és Ray Harryhausen fantáziavilága keveredik. Persze technikát és mágiát nem itt először eresztettek össze, elég a szintén Nemes István által magyarul megjelentetett Roger Zelazny regényre, az Ellenfelekre (Changelings) gondolni, vagy Ralph Bakshi Wizards rajzfilmjére, mégis, kevés helyen találkozunk ekkora sokszínűséggel, melyeket egy-egy figura testesít meg.

És Leon? Ő egy igen különös karakter. A mi világunkban egy kallódó, kicsit szerencsétlen flótás, aki Cherubionra érve is egy kallódó, kicsit szerencsétlen flótás marad, hogy aztán megtalálja szívét, eszét, gerincét és velük együtt különleges képességét. Mert Leon Cherubion világában nem akármilyen hatalom birtokosa, mellyel – a félisteneket leszámítva – bárkivel fel tudja venni a harcot.

Ebben a vonásában rokonságot mutat Edgar Rice Burroughs hősével, a virginiai John Carterrel, akit a Mars gyengébb gravitációjának köszönhetően földi viszonyokhoz szokott izmai emberfeletti erővel ruháznak fel. Ez esetben pedig Chlovia Leon Dejah Thorisa – egy gyönyörű nő, aki nemcsak egy csinos arc vagy trófea, de okos és talpraesett lelki társ is egyben.

Persze, Leon esendő, tépelődő személyisége nem is állhatna távol John Carter heroikus, halált és személyi jogokat megvető karakterétől. E tekintetben hősünk inkább hasonlít John Carter utódjára, egy bizonyos Clark Kentre, aki otthonvilágának, Kripton zord körülményeinek köszönhetően jóval szívósabb és erősebb a földi közegben. Superman alkotóira bevallottan hatással volt Carter alakja, és, akár tudatos volt, akár nem, de Leonban e két figura szintézise figyelhető meg.

És persze, akárcsak John Carter, úgy ő is visszakerül a mi világunkba, mikor minden konfliktus megoldódott, csakhogy utána rendíthetetlenül sóvárogjon vissza. Az Éj Trilógia után öt évvel kívánsága teljesül, csakhogy Cherubionban ez idő alatt háromszáz év telt el. A félistenek legendává lettek, az állapotok a koraközépkor hangulatát idézik, az uralkodónépek pedig az egykor elnyomott állatemberek, a kunigaami majomfajzatokkal az élen.

Az ok, hogy miért változott ekkorát Cherubion, teljesen hétköznapi: Nemes István eredetileg egy teljesen más, átlagosabb fantasysorozatnak szánta A Hajnal Trilógiája nyitóregényét, A Hajnal Lovagját. Ez az átlagosság leginkább a kunigaami alfajok nevében érhető tetten, akik thorpok, maunuk vagy bolgok, kiegészítve a majmokat idéző goreel, cheemp és paveen ágakkal (érdekesség, hogy a Látogató a sötétségből című regény misztikus őslakói szintén a maunu nevet viselik).

Valahogy mégis működik ez az ugrás, több okból is. Egyrészt a fantasy egyik átka a középkori sztázis, amelynek köszönhetően a civilizációk még évszázadokkal később is ugyanazon a szinten tartanak, királyokkal, lovagokkal, várurakkal, amit ezzel a széria sikeresen kiküszöböl. Ha háromszáz év alatt a mi világunkban hihetetlen változások következhettek be, akkor miért lenne ez Cherubionon másképpen?

A másik ok pedig az, hogy ezzel Cherubion sikeresen megőrzi vadregényességét, megmarad ismerősen ismeretlen világnak, ami újfent felfedezésre vár. Milyen titkot rejt a Hajnal Kardja? Ki a Hajnal Királynője, és kicsoda is a Hajnal Hadura, akitől még a félistenek is rettegnek? A félistenek, akik a színfalak mögött visszatérésüket készítik elő…

Hamár félistenek, míg Az Éj Trilógiájában Choler karaktere sikkad el, addig itt ő kerül a rivaldafénybe, és a korábban prominensebb Melan és Sang megmarad az árnyak között. Valahol az is találó, hogy közben a Magiszter halálkultusza és kézzelfogható rémuralma egy szeretet-szektává korcsosul a köztudatban, ami persze koránt sincs a Sötét Láng Urának ínyére.

A Hajnal trilógiájának lezárásával a világ sokáig parlagon hevert, csak a Cherubion legendái antológiájában tértek vissza az alkotók. Akadtak közöttük olvasmányos novellák, ám Cherubion megmaradt Nemes Istváné. A Sárkányok és helikopterek kisregényében, melyet már egy korábbi – Sárkányok című – antológiában is megjelentett, és ehhez az új antológiához kicsit kipofozott, Leon Silver érkezése előtt járunk. Cholernek ezúttal egyáltalán nem osztanak lapot, de persze csak nézőpont szempontjából, az alapkonfliktust ugyanis az adja, hogy ebben a történetben tesz szert a legendák igazi sárkányaira a korábbi szárnyas korcsok helyébe.

A többi novella kisebb adalék a világhoz, és többnyire közvetlenül Az Éj Trilógiája után játszódnak, illetve ebben a kötetben találkozhatunk az előző kisregény folytatásával, a Kryunnal, amit tekinthetünk egy meghatározó szereplő eredettörténetének is, és egyben segít elhelyezni a Sárkányok és helikopterek történetét a világ kronológiájában – mindössze egy generációval járunk Leon Silver előtt.

A világhoz ez az egy antológia jelent meg – rebesgették, hogy Sötét Évszázadok címen követni fogja egy másik, mely a két trilógia közti zavaros időszakot meséli el, ám ezekből a tervekből nem lett semmi. Csak évekkel később került Cherubion megint a reflektorfénybe, amikor Tölgyesi László, alias Douglas Rowland belekezdett az Alkony ciklusba. Az egyik legszembetűnőbb változás az volt, hogy szakított azzal a régi ponyvákat idéző eszközzel, hogy a világot csak a főhős szemén keresztül mutatja be, és e helyett féltucatnyi nézőpont karaktert kaptunk, akik között akadt hősies és kevésbé hősies, és akik közül bárki meghalhatott. Ennek megfelelően Leon Silver csak a harmadik kötetben kerül be karakterként.

Ami a világot illeti, Tölgyesi László egyaránt merített az Éj és a Hajnal trilógiából – bár az előbbiből kicsit többet –, amit aztán elkevert a saját ötleteivel. Így találkozunk emberevő gnómokkal, óriáshernyó által levegőben tartott léghajóval, illetve démoni lényekkel, akiket a puskagolyó csak erősebbé tesz.

Ez az eklektikusság, ami Cherubion sava-borsa, és mikor máskor indulhatott volna útjára e sorozat, mint a rendszerváltás idején, amikor átszakadt a gát, és mindaz, amitől korábban el voltunk tiltva, hirtelen elérhetővé vált? E féktelen zabolátlanság és csapongás azé a kamaszé, akit szigorú bentlakásos iskolába írattak a szülei, hogy onnan kikerülve rögtön beálljon egy rock zenekarba. Ez az, ami miatt Cherubion ízig-vérig magyar világ, mert tökéletesen megragadja egy hazai kor szellemiségét a fantasztikum területén.

Cherubion azóta más közegekben is kipróbálta magát: a sorozatból készült társasjáték, illetve három alkalommal is találkozhattunk vele képregényben. Az első egy elég szabad, de kimondottan kellemes átdolgozás Kiss Ferenc tollából. A második a Sárkányok és helikopterek történetének adaptációja. A harmadik pedig szintén az előbbi történetet dolgozza fel, Gombalovasék tollából.

Kár, hogy mozivásznon sosem fogjuk viszont látni, lévén messze vagyunk Hollywoodtól (itthon pedig nincs rá keret). Pedig James Woods, James Earl Jones és Malcolm McDowell orgánuma tökéletesen passzolna a három félistenhez. Persze, ki tudja, talán az átok egyben áldás is, tekintve a közelmúlt adaptációfelhozatalát, de egy DC-stílusú rajzfilmet megnéznék belőle.

Mit lehet még mondani? Akinek még nem volt szerencséje hozzá, az pótolja minél hamarabb.