A sas elszáll(t)

Az Eaglemoss Kiadó kérésére a következőkről kell tájékoztatnunk Önt:

A tavalyi évre jellemző gazdasági problémák nehéz helyzetbe hozták kiadónkat és komoly nehézségeket gördítettek A Legendás Batman c. sorozatunk további kiadása elé. Keserű, számunkra is súlyos döntést kellett meghoznunk: a DC Comics – A Legendás Batman sorozatunkat lerövidítjük, az október 2-án megjelenő 70. szám lesz az utolsó kötet.

Csak remélni és kérni tudjuk, hogy fantasztikus és elkötelezett olvasóink megértik a döntésünket.

A kiadói közleményhez kapcsolódóan a következőket szeretnénk még elmondani Önöknek: a DC Comics – Nagy Képregénygyűjtemény sorozat az eredeti tervek szerint, a 120. résszel ér majd véget, itt tehát nem kell változásra számítani.

A kiadó minden kiadványának magyarországi értékesítése befejeződik 2021. novemberében, előfizetői ügyfélszolgálatunk pedig 2021. december 20-ig működik, a kiadóval való együttműködésünk az év végén véget ér. Ezt követően a kiadó angliai, központi ügyfélszolgálata tud majd esetleg segítséget nyújtani kérdéseik megválaszolásában.

Az egyes kiadványok összes (elérhető) lapszámának megvásárlásához kapcsolódó határidőket és lehetőségeket előfizetőinknek külön e-mailben és az előfizetői küldeményekbe tett levélen foglaljuk majd össze.