[toc]A hatvanas évek Amerikájában járunk. Két különös, tehetséges fiatalember összebarátkozik. Az egyik angol arisztokrata, a másik Kelet-Európából menekült, Auschwitzot túlélt zsidó. Barátságuk alapja, hogy mindkettőjük különös tudást fedez fel magában: az egyik olvassa és irányítja az emberek gondolatait, a másik uralkodik a fémek fölött. Képességeik más hasonló mutánsok körébe sodorják őket, és ők állnak élére annak a közös harcnak, amelyet az emberiségre leselkedő óriási veszély elhárítására kezdenek. De a küzdelem őket magukat is eltávolítja egymástól: Magneto és Xavier egymás ellen fordítja földöntúli erejét. Az X-Men mitológia eredetét bemutató történet az eddigi filmek szellemében, de még látványosabban készült. (intercom.hu)
Hazai bemutató: 2011. június 2.
Beast:
Havok:
Banshee:
Mystique:
Megtekinthető a YouTube-on is…
Lehet-e hősnek lenni ellenség nélkül?
Az X-Men – Az elsők (X-Men: First Class, hazai bemutató: június 2.) története főleg azt mutatja be, hogyan lett a mutánsok világának két vezetőjéből, Magnetóból és X professzorból soha nem békülő ellenség. Ám forgatókönyv szerint ekkor még a szövetségesek, sőt, barátok voltak, így a film alkotóinak szüksége volt egy igazi gonoszra: a Pokoltűz Klub vezetőjét, Sebastian Shaw szerepét Kevin Bacon-ra bízták. – Én nem az életből lesem el, hogyan alakítsak ki egy figurát – nyilatkozta a színész. – Inkább más, korábbi filmekből veszem az ötleteket. Most nem is volt kétséges, hogy igazából egy Bond-film Blofeldjét, az őrült főgonoszt kell alakítanom; de közben úgy éreztem, hogy bármennyire is gyilkoljuk egymást a későbbi Magnetóval, igazából apafigura vagyok számára. Persze, egy szigorú, kemény, rossz apa: szóval Blofeldbe kevertem egy kicsit abból a fajta férfiból, ami a Fanny és Alexander című Bergman-filmben tetszett annyira. Ezek után már csak el kellett viselnem, hogy a forgatáson néha repkednek, összeomlanak és felrobbannak körülöttem a dolgok. A többi ment magától. (intercom.hu)
A mutánsok dögösek.
January Jones, akit a legtöbben a Mad Men – Reklámőrültek című sorozatból ismernek, biztosan az: az X-Men – Az elsők-ben (X-Men: First Class, hazai bemutató: június 2.) ő alakítja a gondolatolvasó Emma Frostot. – Két szerepre is jelentkeztem a filmben – vallotta be nemrég újságíróknak a 33 éves szőke szépség. – De reméltem, hogy nem dr. Moira MacTaggert szerepét kapom, hanem Emma Frostot. Gonosznak lenni jobb; és, hogy a figurám néha teljesen csillogóvá alakul, még jobb. De az első próbafelvétel idején, még nem olvastam a képregényt: amikor először megláttam, hogy milyen ruhákban jár ez a nő, eléggé megrémültem, illetve reméltem, hogy a filmben azért kicsit több lehet majd rajtam… Azok, akik már láttak részleteket a filmből, azt állítják, hogy a jelmeztervezők hűek maradtak az eredeti képregényhez: Emma Frost a filmen sem mutatkozik túl fázósnak vagy szégyellősnek. De January Jones azt mondja, ilyen helyzetekre van egy színésznői trükkje: „minél nagyobb zavarban van az ember, annál magabiztosabbnak kell mutatkozni…” (intercom.hu)