Wonder Woman

Alig debütált Wonder Woman a mozikban, és máris egy csokorra való dicséretet tudhat magáénak. A rengeteg hozsannázás persze az egekbe emeli az ember elvárásait, és akaratlanul is a zsáner legjobbjaihoz kezdi mérni. Teljesen feleslegesen, mert a Wonder Woman nem akar emelni a téteken, nem akarja megmutatni a társainak, nem másokhoz méri magát, emellett nem egy nagyobb egész részeként akar működni. Mindössze szeretné történetét a lehető legjobban elmesélni – és pontosan ebben rejlik az erénye.

A történetét, ami történetesen hősünk eredetét meséli el. Tudom, sokan manapság fanyalognak az ezredik szuperhősös eredettörténet után, hogy miért is kell egy ezeregyediket végigülniük. De ők elfelejtik, hogy ezt máshol is ugyanúgy megkapjuk. A Csillagok háborújából kiderül, hogy Luke-ból hogyan is lett jedi, ahogy a rengeteg Arthur király-adaptációból is, hogy került a britek legnépszerűbb királya a trónra. Mellesleg, ha valaki rikító ruhában és emberfeletti erővel felvértezve száll szembe az igazságtalansággal, akkor igen is érdekel minket, hogy jutott oda.

Diana hercegnő Themiszküra szigetén látta meg a napvilágot, és egyetlen gyerekként cseperedett az amazonok között. Diana már fiatalkorában harcos szeretne lenni, édesanyja, Hippolita királynő legnagyobb bánatára, aki szeretné őt a legnagyobb biztonságban tudni. Azonban ő is tisztában van vele, hogy az elkerülhetetlent csak rövid ideig lehet elodázni, így hát jóváhagyja lánya kiképzését.

Ami pont jókor ér véget, ugyanis a véletlen folytán éppen akkor zuhan tengerbe Themiszküra mellett Steve Trevor angol kém gépe, akinek segítségével Diana előbb az edwardiánus Londonban, majd az I. Világháború lövészárkaiban találja magát. Dianának szent meggyőződése, hogy a Nagy Háborúért Árész, a háború bukott istene a felelős, és ha végez vele, az emberek felszabadulnak a gonosz befolyása alól. Az ő idealista hozzáállását jól kiegészíti a cinikus Trevoré, aki szerint a pusztításért nem csupán egyetlen személyt kell okolni, hanem mindenki mást is.

Ha lehet, ez a kérdés még hangsúlyosabb, mint a nemek szembenállása. Tévedés ne essék az is végig jelen van a filmben, amit az alkotók kifejezetten intelligensen, jópofán és legfőképpen, őszintén kezelnek. A Wonder Woman egyik legnagyobb erénye, hogy kerüli a szájbarágást, és mondanivalóját ügyesen tálalja, jól beágyazva a robbanások, harci jelenetek és, nem utolsósorban karakterfejlődés közé.

Mert a Wonder Woman egy kedves, szórakoztató, kellemes akció-fantasy-kalandfilm, amire hatottak az olyan korábbi alkotások, mint az Indiana Jones, a Superman vagy éppen az Amerika Kapitány – az utóbbiról már csak azért is szót kell ejteni, mert itt is van egy Steve nevű katona, akit egy Chris nevű színész alakít. Ugyanakkor a Wonder Woman a fenti alkotásoknál valamelyest komorabb, noha nem annyira, mint az őt közvetlenül megelőző DC filmek. Nem akar sem sötétebb, sem humorosabb lenni, mint ami szükséges.

Emellett most említhetném, hogy hosszú idő után végre most láthatjuk először az első szuperhősnőt mozivásznon, ráadásul egy nő, A rémet jegyző Patty Jenkins rendezésében. Ezeknek pedig személy szerint nagyon örülök – végre, Wonder Woman, végre nő is rendez szuperhősfilmet, ráadásul pont melyiket – de ezek valójában érdekes adalékok, cseresznyék a tortán. Nem sokat számítanának, ha a film ne lenne jó.

Márpedig a Wonder Woman egy kifejezetten jól sikerült nyári film, ami minden látványossága ellenére nem hajlandó semmit beáldozni a szeretetreméltóságából, csakhogy még epikusabb legyen. Ami dicséretes, mert nem nagy filmekre van szükségünk, hanem szerethetőkre.