A szeptember 27-én megjelenő 200. gyűjteményes kötet zárja le az országszerte népszerű, ütődött rendőr kalandjait.
A Shueisha kiadó sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Akimoto Osamu befejezi régóta tartó mangafolyamát, a Kochira Katsushika-ku Kameari Kōen Mae Hashutsujot, röviden Kochikamet. Az alkotónak már tervei is vannak következő sorozatához, de erről egyelőre nem kívánt részleteket elárulni.
A manga egy középkorú rendőr, Ryōtsu Kankichi életéről szól, a helyszín pedig egy teljesen átlagos, helyi rendőrőrs. A fejezetek sémája nagyjából hasonló: a főszereplő folyton előáll egy új üzleti ötlettel, ami aztán rosszul sül el, illetve bűnüldözés helyett kollégáit rángatja bele zűrösebbnél zűrösebb ügyekbe. A képregény 1976-ban indult, és a Shōnen Jump leghosszabb ideig futó sorozata lett. A 199. kötet idén nyáron jelent meg, a szériát lezáró 200. pedig ősszel kerül a szigetországi boltokba. A mangából eddig összesen 150 millió darab került forgalomba.
A történetek alapján 1996. és 2004. között animációs rajzfilmsorozat, több tévés különkiadás, 1977-ben és 2011-ben élőszereplős film, 2009-ben pedig filmsorozat, valamint több színházi produkció is készült. A 40 éve indult Kochikame most szeptemberben egy, az évfordulóra időzített új tévés különkiadást is kap.
Az új rajzfilm előzetese:
Forrás: ANN