Valerian és az ezer bolygó városa

Sokan jó okkal már előre Az ötödik elemhez mérik Luc Besson új filmjét, hiszen mindkettő sci-fi, amiben jócskán benne volt Jean-Claude Méziéres keze is (aki, nem mellesleg, a Valérian és Laureline képregény egyik kitalálója volt). A Valerian és az ezer bolygó városa (továbbiakban csak Valerian) viszont inkább hasonlítható James Cameron Avatárjához, már ha az utóbbiból kispórolták a Farkasokkal táncoló áthallásokat. Egy nagyon szép, sok tekintetben forradalmi látványvilágú film, aminek grandiózusságát azonban aláássa a vékonyka történet.

Pedig nem indul rosszul, a felütés nagyon is eltalált, amikor az Alfa űrbázison az emberek David Bowie Space Oddity aláfestő zenéjére előbb saját társaikat fogadják mindenféle nemzetiségből, majd, ahogy telnek az évek, újabbnál újabb idegen fajokat, míg nem az űrállomás addig terjeszkedik, hogy el kell hagynia a Föld vonzáskörét, hogy aztán az űrben tovább növekedve a címben szereplő várossá váljon.

Nagyon jópofa a film konfliktusát elindító első jelenet is, le se tagadhatná francia gyökereit az idilli pszichedelikusságával, ami engem kicsit a Gandaharra emlékeztetett. Majd elkezdődik maga a cselekmény, és az egész film egyre jobban szétesik. Pedig a főszereplő párost alakító Dane DeHaan és Cara Delevigne sokkal jobban teljesít, mint azt az előzetesek alapján vártam volna tőlük. Töredelmesen bevallom, hogy ott inkább tűntek zöldfülű űrkadétoknak. Szerencsére ennél mindketten többet tesznek az asztalra – kár, hogy ebben nem igazán van segítségükre a kicsit ad-hoc forgatókönyv, a recsegő-ropogó párbeszédek, illetve az első jelenetük, ami igyekszik minden kémiát megölni kettejük között.

Pedig sok tekintetben a Valerian egy szerethető film lenne, még akkor is, ha rengeteg karakterénél az volt a cél, hogy olyan szinten rajzfilmesek legyenek, hogy már a karikatúrákhoz képest is karikatúrák. Van, akiknél ez belefér – például az öreg halász vagy a turistapáros –, van, akinél már nem – az idegenvezető a néhány mondatával eléri, hogy inkább akarjuk helyette Ruby Rhodot, tíz órán keresztül, vágás nélkül.

Ugyanez a helyzet idegenek terén is. Az első jelenetben látható teremtmények, illetve a kicsit légyszerű információbrókerek teljesen a helyükön vannak, így kell valamilyen űrlényeket kitalálni, anélkül, hogy túlzásokba esnénk. Sajnos ez már nem igaz a Boulan Bathor-i harcosokra, akik sok tekintetben Edgar Rice Burroughs tharkjainak a paródiái, azok minden pozitív tulajdonságai nélkül.

A cselekmény túlságosan éles kanyarokat vesz, anélkül, hogy azok a történetet szolgálnák, így a végső konfliktus elsikkad, mert nincs igazán előkészítve. Besson szemmel láthatóan teremtett egy világot, amibe teljesen belehabarodott, és tágra nyílt szemű turistaként bóklászik a városban, hogy felfedezze minden zegzugát. De Az ötödik elemben is egy színes, kidolgozott világot tett le az asztalra, ráadásul ott a történet is feszes volt.

Az sem segít, hogy a Valerian sokszor utal vissza Az ötödik elemre apró kikacsintásokkal. Így a felütésben szereplő egyik idegen faj a mondoshawanokra emlékeztet, másszor valakinek a sisakjával poénkodnak, és Rihanna karaktere és sok tekintetben a dívát idézi meg – olyankor is, amikor az nem szolgálja a történetet.

De Az ötödik elem sok tekintetben megelőzte a korát, egy olyan önreflektív film volt, ami fityiszt mutatott a zsáner elvárásainak, és egyszerre ölelte keblére és forgatta ki a kliséket. Akkoriban ezeket nem sok film mondhatta el magáról. A 2010-es években azonban, ahol már Joss Whedon az atyaúristen és a követendő példa, ott viszont ezek már megszokottá váltak – és a Valerian egy ilyen korban próbálkozik egy csavarjai ellenére is faékegyszerűségű történettel.

Sokan mondták, hogy az alapanyagul szolgáló képregényből nem keveset merített a Csillagok háborúja – igaz, az a sorozat miből nem merített? –, és sok tekintetben a Valerianon érződik is, hogy egy olyan képregényt adaptál vászonra, amire az eltelt félévszázad nagyobb szórakoztató sci-fi filmjei építettek. Csak éppen eltelt félévszázad.

A Valerian egy ambiciózus film, már ami a látványt illeti. Viszont a látványhoz egy történet is kellene, ami eltartja, és sajnos az itt hiányzik.