Atomszőke

Jó látni, hogy a szuperhősök mellett a titkos ügynököknek is van esélyük labdába rúgni. Nem sokára mozikban a Kingsmen második része, és holnap lesz a premierje az Atomszőkének. Mindkét film képregényen alapul, míg a Kingsmen Mark Millar és Dave Gibbons Secret Service-éből nőtte ki magát, addig az Atomszőke Anthony Johnston és Sam Hart The Coldest City képregényéből.

Persze a Matthew Vaughn által jegyzett sorozattal szemben a John Wick társszerzőjének, David Leitchnek a filmje sokkal mocskosabb és véresebb, noha nem kevésbé stilizáltabb. Igaz, hogy egy Elmer Fuddot idéző gonosz sincs benne, de hőse Lorraine Broughton (Charlize Theron) a kort idéző örökzöldekre veri el ellenfeleit, ráadásul csavart csavar követ, nem is annyira a történetet szolgálva, semmint hogy a cselekmény megállás nélkül pörögjön, és egy percre se üljön le.

1989-ben járunk, a berlini fal már erősen inog a hidegháború vége felé, amikor a szovjetek végeznek egy angol ügynökkel, aki megszerezte az összes beépített embert tartalmazó listát. Ezt a listát egy svájci órában rejtették el, és a kémthrillerek MacGuffinjainak hagyománya szerint amilyen nehezen szerzi meg az ember, olyan könnyen és véresen veszíti el. Ennek a megtalálására küldik Broughton ügynököt Berlinbe, ahol az összeköttetője egy igencsak kétes alak, David Percival (James McAvoy) lesz.

Persze Broughton senkiben sem bízhat, és ezt a hibát nem is követi el. Annál is inkább, mert a lista nemcsak az MI6-ot, de a CIA-t, a KGB-t és a franciákat is érdekli. Persze, valójában mindenki saját magának, és nem a feletteseinek akarja kikaparni a gesztenyét, így Broughton hamar a sűrűjében találja magát. Ez a film egyértelműen Theroné, már amikor nem McAvoy-jal együtt szerepel, mert ő bármikor képes ellopni bárki elől a rivaldafényt szerethetően jellemtelen karakterével. Mellettük olyan alakok népesítik be az Atomszőke világát, mint Sofia Boutella francia ügynöknője, John Goodman mackós CIA-sa vagy Roland Møller könyörtelen KGB-se, hogy Broughton Toby Jones által alakított akadékoskodó felettesét ne is említsem.

Mint mondtam, a cselekmény tele kisebb-nagyobb csavarral, azonban igazán világrengető fordulatra senki ne számítson. Az Atomszőke nem a magvas gondolatok, semmint a szépen megkoreografált harcok, eltalált aláfestő zenék és kedvelhetően kétes karakterek filmje. Meg persze azé a Berliné, ahol az összes zavarosban halászó személy megfordul, és ahol a kényszerű szövetségek szinte mindig árulással végződnek.

Az Atomszőke nem egy bor, amit hosszan ízlelünk, és nem is tömény párlat, ami fejbe vág, sokkal inkább egy koktél, ami felfrissít minket. Persze, miért legyen minden kémfilm kevert és nem felrázott vodka martini, amikor annyiféle ital létezik a világon?

Ajánlom mindenkinek, aki egy pörgős és minden véressége és mocskossága ellenére is könnyed kikapcsolódásra vágyik.