Szervusztok, bogyókák! Nem, nem a séf vagyok, hanem csak én, Maniac, és itt van velem a legfrissebb Ultimate Universe News is a szerencsétlen (vagy szerencsés?) 13. kiadással. A mai kínálatom is fergeteges és frenetikus és fantasztikus és így tovább, szóval vágjunk is bele! Az ULTIMATE SPIDER-MAN szekció kapja majd a főszerepet az Ultimate Spider-Man 4. számának apropójából, amelyet bemutatóval, fekete-fehér oldalakkal és elemzéssel is kivesézek nektek. Lesz itt Árnyéklepel, szerelmi háromszög, dráma, sírás, akció, Mysterio, de még Hulk is! Ha pedig ennyi nem lenne elég, akkor a második oldalon vár még rátok az ULTIMATE AVENGERS részleg a sorozat 2. számának második kiadásával Huh, ennyi 2-es egyetlen mondatban! Természetesen új borító is jár majd az új kiadáshoz, úgyhogy ki ne hagyjátok! Hát, ennyi lenne erre a hétre. Jó szórakozást, barátaim!
SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY! EGY CSOMÓ DOLGOT MÁR JÓ ELŐRE TUDNI FOGTOK AZ ÚJVILÁGI SOROZATOKBÓL, HA MOST TOVÁBBOLVASTOK! EZT JÓL VÉSSÉTEK AZ ESZETEKBE, ÉS CSAK ENNEK FÉNYÉBEN FOLYTASSÁTOK! ÉN FIGYELMEZTETTELEK TITEKET, INNENTŐL KEZDVE NEM VÁLLALOK SEMMILYEN FELELŐSSÉGET!
ÚJ MEGJELENÉS
Ahogy múlt héten is beharangoztam már, íme, itt a 4. szám! Folytatódik a The New World According to Peter Parker sztori a 4. résszel, ezúttal inkább kicsit a tinidrámára koncentrálva. Na, azért harcból sem lesz hiány: először a rejtélyes, vörös ruhás és csuklyás alak bukkan fel újra, aztán meg Pókember csap össze… Hulkkal?! Bizony, nem csalás, nem ámítás, az Ultimatum után most Peter újra összefut a szürke óriással… vagy mégsem?
ULTIMATE SPIDER-MAN #4
Fejezetcím: The New World According to Peter Parker (4. rész)
Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz: David Lafuente
Borító: David Lafuente
Pókember ismét szemtől szemben Hulkkal! Brutális, robbanékony és hatalmas csatajelenetek! VALAMINT: bizonyos események Mary Jane életében igazi drámát hoznak Peter Parker és Gwen Stacy számára!
Maniac értékelése:
Amerikai kritikák átlaga:
És hogy még inkább kedvet csináljak nektek a képregényhez, hoztam pár fekete-fehér oldalt is David Lafuentétől – na meg a borítót.
Ugye senkit sem kell tovább győzködnöm?
ELEMZÉS
Figyelem!!! Mind közül ez a részleg tartalmazza a legtöbb spoilert!!! Én szóltam!!!
Ugye már megszokottá vált mostanra a friss megjelenéshez kapcsolódó kicsiny elemzésem. Ezúttal sem lesz semmi másként: a szereplők és események gyors átnézése következik, de ne feledjétek, hogy rengeteg poént lelövök így előre, szóval csak okosan olvasgassatok!
Mary Jane Watson: Nem kérdés, hogy a 4. szám főszereplője Mary Jane (persze Peter mellett), a képregény fele körülötte forog. Rögtön vele nyitunk, ahogy épp hazafelé sétál munkából, amikor is pár rosszarcú alak fegyvert fog rá. De nem kell megijedni, megmenti őt hősünk… nem, nem Pókember, hanem az a bizonyos vörös ruhás, eltakart arcú idegen, New York új szuperhőse. Ahogy legutóbb, úgy most is elszántan és vasmarokkal üldözi a bűnt, nem kegyelmez egyetlen alvilági alaknak sem. A Mary Jane-re támadó fickóknak esélyük sincs ellene, és a lány csak ámul megmentője profizmusán. Minderről aztán Peternek is beszámol, és ekkor eltörik benne a mécses, és kifakad, hogy mégsem kellett volna a fiúval szakítania… Hajh, ezt mondjuk én már kicsit unom, már láttunk ezerszer ilyen vívódást Peter és Mary Jane között, csak most a szerelmi háromszög harmadik tagja nem Kitty, hanem Gwen. Ennyi. Azt persze még mindig nem tudjuk, egyáltalán miért érezte szükségét Mary Jane a szakításnak, és miért lett olyan kis gyámoltalan teremtés régi énjéhez képest. Na, mindegy. Visszakerültünk tehát az alapszituhoz: MJ szereti Petert, de valami (ezúttal Gwen) mindig közéjük áll, ám aztán majd nyilván újra összejönnek szokás szerint, hogy aztán megint szakíthassanak.
Új kapcsolatai: Peter Parker / Pókember – szerelmes belé, Gwen Stacy – baráti viszony, vörös csuklyás alak – zavaros
Vörös csuklyás alak: Az 1. szám óta igazából nem tudtunk meg róla többet… A bűnözők ellen van, ez tuti. Megmentette Mary Jane-t, ami plusz pont neki. Elég rideg és komor alak, ez is érződik a beszédén. Mary Jane első találkozásukkor azt szűrte le, hogy valószínűleg egyidős lehet vele, tehát egy fiatalabb valaki lehet ez az illető, talán egy diák. Talán ismeri is Peteréket. A neme még nem tisztázott, a hangja alapján Mary Jane nem tudta megállapítani, hogy fiú vagy lány ez az idegen. De vajon miért kell neki az álruha és álnév? Miben áll a képessége pontosan? Bivalyerős, az továbbra is világos, vagy legalábbis nem pehelysúlyú kezdő, akrobatikus, gyors, és még az sem árt neki, ha közvetlen közelről lelövik. Kitty lenne az, akin csak átmennek a golyók? Vagy Jégember, akinek jégtestéről lepattannak a lövedékek? Csak tippelgetek, biztosat még nem tudunk…
Új kapcsolatai: Mary Jane Watson – megmentett áldozat
Peter Parker / Pókember: Főhősünknek rendesen kijutott most magánéleti drámából és szuperhősi problémákból is. Kezdésnek el kellett fogadnia a tényt, hogy Johnny Storm, vagyis a feloszlott Fantasztikus Négyes Fáklyája is immár velük lakik közös megegyezés alapján. Kicsit kevesebb helye lesz otthon, de legalább a házimunkákat jobban fel tudják majd osztani. Johnnyval végül is jó barátok, szóval ezzel talán nem lesz gond. Ami már neccesebb, az a kapcsolata Mary Jane-nel. Az iskolában, amikor a lány elújságolja, hogy kis híján megölték és egy vörös csuklyás idegen mentette meg, érthető módon kiborul, és bevallja, hogy még mindig szereti Pókembert (marha nagy meglepetés…). De ugye Peter már Gwennel jár, tehát ismét szerelmi háromszög alakult ki, amit majd valahogy meg kell oldani (mind sejtjük, mi lesz a végeredmény…). Na jó, még igazából ez is eltörpül amellett, amikor Peter tudomást szerez arról, hogy Hulk már megint a városban tombol. Ajvé, fel a Pókember-jelmezt, és irány a szürke monstrum! Párszor már összecsapott vele, és elég jól le tudta nyugtatni az esetek többségében, de most ez nem megy úgy, ahogy eltervezte… és a háttérben ezúttal is Mysterio áll! Új ellensége kifogott volna rajta? Ez lenne Pókember vége? (Nyilván nem, de hát a drámai hatás miatt kellenek ilyen költői kérdések.)
Új kapcsolatai: Mary Jane Watson – zavaros
Johnny Storm / Fáklya: Ezzel tehát végleg eldőlt: Johnny ezentúl Peter Parker és Gwen Stacy lakótársa lesz, amolyan „mostohatestvérük”. Ők hárman együtt fognak lakni mostantól a Parker-házban May néni felügyelete alatt, megosztják szépen a házimunkákat, együtt járnak iskolába, és nyilván előbb-utóbb elkerülhetetlenül együtt is fognak szuperhősködni. Nekem eddig ez a vonal tetszik a legjobban a sztoriban, ez tényleg új és érdekes történeteket hozhat majd Peter életében. Arra azért kíváncsi leszek, hogy Johnny tervei azt illetően, hogy kitalál magának egy titkos személyiséget, megvalósulnak-e. Így akarja elterelni a gyanút Peterről, mert hát az azért mégiscsak fura lenne, ha kiderülne, hogy a világhírű Fáklya éppen Peterhez költözött… Meglátjuk.
Gwen Stacy: Gwen aranyos és talpraesett lány, jelen pillanatban sokkal szimpatikusabb nekem, mint Mary Jane (mondjuk itt az Újvilágban nekem mindig is ő volt a nyerőbb kettőjük közül). Johnny belépését az életébe lazán és éretten fogadja, nincs kiakadva semmin, és segíti a fiút, amiben csak tudja. Hasonló módon, igazi barátként viselkedik, amikor megtudja, hogy Mary Jane még mindig szereti Petert. Nem akad ki, nem kezd ordibálni vagy bőgni, hanem MJ mellé áll, hogy civilizált módon megbeszéljék a dolgot, és biztosítja, hogy továbbra is barátok maradnak, történjék bármi is. Remekül kiegészíti és támogatja mindenben Petert ez a leányzó, nem kéne elveszítenie őt is MJ miatt, de hát tudjuk, milyen hatással van szegény fiúra az a nyűgös kis vöröske… Már elnézést a rajongóitól.
Új kapcsolatai: Mary Jane Watson – baráti viszony
May Parker: May néni tehát immár három gyermek „anyja” egyszerre. Unokaöccse, Peter Parker az egyik, aki titokban a népszerű szuperhős, Pókember. A fiú barátnője, Gwen Stacy a másik, aki valójában a már rég elhunyt, eredeti Gwen klónja, és régen a Vérontó nevű szörnyeteg gazdateste volt. És végül Johnny Storm, vagyis a jól ismert Fáklya a harmadik, aki egész testét képes tűzbe borítani. A kamaszokkal amúgy sem könnyű, de ILYEN kamaszokkal… Hát, nem irigylem May nénit, de úgy tűnik, neki tetszik, hogy újra megtelt élettel a ház. Kíváncsi vagyok, akkor is ilyen boldog lesz-e, amikor majd poroltóval szaladgál mindenfelé, ahol Johnny járt.
Flash Thompson: Bizony, még Flash is tiszteletét teszi ebben a számban egy egészen rövid, három képkockás szerep erejéig. Tényleg kiborító ez az alak, és semmit sem változott az évek során. Ugyan az első sorozat egyes számaiban mutatott hajlamot érettebbnek mondható viselkedésre, de úgy tűnik, ez mostanra megint tovaszállt. Csak akkor van igazán elemében, ha a többieket cukkolhatja, és soha semmit nem ért semmiből. Gyakorlatilag már a karakterek közül mindenki utálja őt, pedig emlékszem, hogy volt idő, amikor még tetszett neki Gwen. Veszett ügy. De arra mondjuk pont jó, hogy egy kis komikus vonalat csempésszen az amúgy drámaibb jelenetekbe.
Új kapcsolatai: Peter Parker / Pókember – ellenséges viszony, Mary Jane Watson – ellenséges viszony, Gwen Stacy – ellenséges viszony
Jessica Jones: Jessicának most csak egy nyúlfarknyi szerep jutott, amint kamerájával lohol Mary Jane-hez, hogy értesítse a legújabb, legszaftosabb sztoriról: Hulk visszatért, és megint lerombolja a várost! Több se kell persze a vérbeli tudósítónak, vágtat, mint a Tisza a rónán át, hogy élőben vehesse fel a jelenetet. Nem érdekli sem veszély, sem a kezei közül kihulló felszerelés, csak elérje, amit akar, nevezetesen hogy ő legyen minden idők legtalpraesettebb sztárriportere. Már előre félhetünk, mi lesz, ha visszatér a Pókember-sztorihoz, és komolyan elkezd nyomozni az álarcos szuperhős kilétét illetően… Ám addig is lefoglalják őt más ügyek, meg persze a rivalizálása Mary Jane-nel.
Mysterio: Természetesen az aktuális főgonosz sem maradhat ki a számból, bár igaz, hogy csak egyetlen oldalon, egyetlen képkockán jelenik meg – de az üt nagyon! Hogy milyen csapdába csalja Pókembert, és hogyan fekteti ki a hálószövőt, az maradjon egyelőre titok, de az biztos, hogy vérprofi az ipse, és esélyt sem hagy Peternek (bár az nem teljesen világos nekem, miért nem jelzett Pókember pókösztöne a robbanások előtt, de mindegy). Úgy tűnik tehát, hogy Mysterio megnyerte ezt a fordulót Pókember ellen, és a kérdés, hogy mit fog most tenni meggyötört ellenségével. A válaszra a következő számig várnunk kell, de ne reméljünk semmi jót tőle…
És hogy a számban szereplő Hulkról miért nem tettem említést? Gondolkozzatok… Legutóbb megbeszéltük, hogy Mysterio egészen élethű hallucinációkat tud előidézni… Erre most itt van Hulk, aki látszólag értelmetlenül lezúzza ismét New Yorkot… Pókember pedig nem tud tenni semmit ellene… Na? Összeállt már a kép, hogy Hulk maga valójában miért nem szerepel a számban? Akkor jó. Innen folytatjuk az 5. szám megjelenése után!