Ultimate News #108

Megérkezett a harmadik Pók Annual-unk, de nem szólt valami nagyot. A történet túl lapos és egyszerű Bendis eddigi sztorijaihoz képest. Már magát a nagy eseményt, amiről ennek a számnak elvileg szólnia kellett volna, csak egyszerűen lerendezték az utolsó három oldalon. De ami a legfurcsább, hogy a többi Annual-lal ellentétben, Bendis nem a régebbi szálakból építi fel a sztorit, hanem teljesen újakat kezd. Hiszen eddig még semmi utalás nem volt egyikük részéről sem, hogy akarják, csakis itt. Ráadásul a kivitelezés is hagy némi kívánnivalót maga után. Már az elején ezzel a témával kezdünk, de gyorsan meg is szakítjuk, hogy Peter kiüssön egy újabb random ellenfelet, aki ugyan elsőre nem is olyan átlagos, de engem igazán nem nyűgözött le. Lényegében az egész történet e köré az ember köré épül, aki a csodálatosan varázslatos Mysterio, alias Felhőfej. Róla sok minden nem derül ki, jóformán csak az, hogy van, és hogy nagyon kemény, de az, hogy valami démon vagy mutáns vagy valamiféle illuzionista, az még a jövő rejtélye. Ha már van bűnüldözés, akkor Bendis hozza a zsarukat is, van egy újabb hekusunk, aki Pókembernek akar segíteni, meg mellesleg kér is tőle. Bendis kezd ezen a téren is unalmas lenni, folyton ugyanazokat az agyonhasznált kliséket használja, miszerint a rendőrségen valami zakkantat tartanak fogva, aki szuperhős-ruhát visel. Ezúttal a 616-os Póknőt kapjuk, aki az „Embrace Change” Secret Invasion-szlogent járatja. Megértem, hogy kell az önreklám, meg hogy elsőre még vicces volt, de most már nagyon nem az. Ezután jön egy kisebb sulis rész, semmi említésre méltó, itt csak egyvalamin akadt meg a szemem, ami nem tudom, hogy Bendis vagy Lafuente ötlete volt-e, de még nem láttam ilyet eddig. Peter és MJ szabályosan nyitott szájjal rágják az ebédjüket, és miközben beszélnek és üvöltöznek egymással, szabályosan a másikra köpik a szájukban helyet foglaló félig megrágott húsdarabokat. Nem egy szép látvány. Van még egy érdektelen két oldalas jelenet az iskola szerkesztőségében, amit nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Az iskola után pedig gyors iramban robogunk a végső leszámolás felé, ahol nem kapunk semmilyen harcot, csupán pár maflást, és jelzéseket, hogy később lesz még néhány öklözés. A rosszfiú lelép, senki nem tud semmit, aki tud, az pedig az ügyvédjét akarja. A harccal végeztünk, már csak a nagy jelenet maradt, amit Bendis szerintem tényleg csak e miatt a szám miatt írt meg, mert nem volt semmi látható jele vagy előkészítése eddig. Az sem semmi, ahogy Peter és MJ majd egy nap alatt eljut A-ból B-be mindössze egy kurta beszélgetéssel. És itt jegyezném meg, hogy a rajzoló szörnyű választás volt. David Lafuente elképesztően rajzfilmesre vette a figurát, ilyen a saját stílusa is, de itt nagyon alacsonyra tette a mércét. A szám egy része még elmegy, de ilyenek, mint például az a két oldalas robbanás vagy néhány szereplő ábrázolása, mozgása és azok a kusza hátterek… A csókjelenet viszont kifejezetten kiábrándító, Bagley még anno ezerszer jobban rajzolta az ilyen pillanatokat. Rajzostul, történetestül nem valami nagy durranás, de a többi Annual-hoz képest igen csak alul marad.
Értékelés: 2 / 5
Írta: Liesinger Dávid

Ultimate Captain America Annual #1

Az újvilági Amerika Kapitány most örülhet a fejének: szerzett magának egy saját Annual-t, pedig még önálló sorozata sincs. Annak viszont bizonyára kevésbé örül, hogy csak a másodhegedűs szerepét tölti be a Fekete Párduc mellett, hiszen ő a kiadvány igazi sztárja. Annak meg biztosan még kevésbé örül, hogy Jeph Loeb vállalta fel a különszám megírását, aki nemrég csúnyán elbánt a teljes Különítménnyel a The Ultimates borzalmas 3. kötetében. Mégis: az Ultimate Captain America Annual nem egy rossz képregény. A Fekete Párduc elég érdekes karakter, hogy lekössön minket egy számon át, és végre Loeb is felhagyott azzal, hogy úgy ábrázolja a Különítményt, mintha igazi emberek degenerált karikatúrái lennének csupán. Az egész különszám messze felülmúlja a The Ultimates teljes 3. kötetét, amelynek utolsó számában kiderült, hogy a Fekete Párduc valójában Steve Rogers. Ám most azt kell látnunk, hogy mégis van egy igazi Fekete Párduc is, és a különszám két sztorijában róla tudunk meg mindent. Először egy eredettörténetet kapunk az ifjú T’Challáról, aki az X-Fegyver kísérleti alanya lett. Ezt már láthattuk az Ultimate Origins 5. számában is, és örültem, hogy folytatták itt azt a vonalat. Aztán a második sztoriban Amerika Kapitány és a Párduc kapcsolatát ismerjük meg, amely egészen más, mint a klasszikus univerzumban, de szerencsére legalább annyira érdekes. Röviden: ebben a különszámban Loeb határozott fejlődést mutat, de azért még most se várjunk csodát tőle. A szereplők ezúttal nagyjából elfogadhatók, de még így is túlságosan leegyszerűsített az egész sztori. Mintha valamiféle B-kategóriás akciófilmet néznénk pár lecsúszott színésszel. Meg aztán itt van Nick Fury ügye. Mindkét történet a múltban játszódik, de még így is kérdéses, mennyire kuszálta össze Furyval Loeb a kronológiát. Elő kellett vennem a March on Ultimatum Saga című összefoglaló kiadványt, hogy be tudjam lőni az események idejét, ami már önmagában probléma, hiszen egy képregény legyen teljesen világos azt illetően, hogy mikor és hol játszódik. Azt sem értettem, hogy Furynak akkor most mi is itt a szerepe. Meglehetősen ellenségesen viselkedik a Párduccal, pedig az Ultimate Origins végén még szimpatizált vele. Szóval a kapcsolatuk nekem egy kicsit zavaros. Mindenesetre a Fekete Párduc tényleg érdekes figura lett, ahogy már említettem. Loeb belecsempészett egy kis rejtélyt a figurába, ami már nagyon hiányzott. Az újvilági Párduc egyáltalán nem olyan, mint a klasszikus, és ez jó, mert az Újvilágban egyre kevesebb szereplőről mondható ez el. A rajongók bizonyára örülni fognak M’Bakunak is, aki szintén teljesen új és izgalmas szerepben tűnik fel. És, ahogy oly sok Loeb-képregénynél, a rajzok ezúttal is szemkápráztatóak lettek, így néha meg is feledkezhetünk a szövegről. Marko Djurdjevic volt az első sztori felelőse, és nekem már az ő oldalai önmagában megérték a kiadvány árát. Gyönyörű munkát végzett, szokásához híven. Rafa Sandoval, a második történet rajzolója szintén kitett magáért, főleg az akciójelenetek terén. Kiválóan illenek a rajzai az Újvilághoz, és nagyon örülnék neki, ha még látnánk az ő munkáit más újvilági címekben is. Az Ultimate Captain America Annual 1. száma összességében messze nem tökéletes: sok gond van a forgatókönyvvel, és néhol teljesen összeesik az egész. A történet sem érződik egy egésznek, lezáratlanul marad. De a rajzok legalább szépek, és a szereplők jelleme, története sokkal jobb, mint amit a The Ultimates 3 után vártam. Ha legalább ennyi fejlődést mutatna minden haldokló újvilági sorozat, akkor nem lenne többé gondja ennek a vonalnak.
Értékelés: 6,7 / 10
Írta: Jesse Schedeen

Olvasás előtt felkészültem, hogy ismét egy akcióorientált számot fogok olvasni, ehelyett egy visszafogottabb képregényt kaptam. Harcnak csak kis mértékben volt jele. Na jó, azért volt az is, de csak másodlagos szerepet töltött be. Maga a szám két történetet tartalmaz, az első címe Favorite Son, ez kifejezetten T’Challa múltjával és Párduccá válásával foglalkozik, története rövidebb és egyszerűbb, de valamivel sötétebb képi világa van. Nagyon sok dolog nem derül ki, Loeb csak T’Challa Fekete Párduccá alakításával törődik, meglepő módon nem retconál, hanem Bendis Origins-ét veszi alapul. Lényegében az újvilági Fekete Párduc egy Rozsomák-féle szuperkatona. Ezzel még annyira nem is lenne semmi gond, csak ugyanúgy, mint az Origins-ben, ezt sem lehet időrendileg elhelyezni. Marko Djurdjevic festményszerű rajzai nem mindenkinek tetszenek, de illettek ennek a sztorinak a sötétebb hangulatához. Hátterei elmosottak, alakjai pedig sötétbe burkolóznak, az arcai viszont annak ellenére is képesek érzelmet kifejezni, hogy majdnem teljesen árnyékolva vannak. Az első történet nagyjából ennyi, a második már érdekesebb. A Training Day szintén a múltban játszódik, ez teljes egészében a Párduc és a Kapitány kapcsolatára fókuszál. Loeb egy teljesen más stílusú Kapitányt ír, mint Millar, megpróbál új célokat adni, új értékrendeket felállítani neki. Ez még valamennyire működik is, csak nem ehhez az Amerika Kapitányhoz vagyunk szokva. Már nem is igazán harcol, inkább a Párducot küldi az aktuális ellenfelet kicsontozni. Rá nem jellemző módon elkezd tervezgetni, hogyan is járhatna túl Fury eszén. Ahogy Steve jelleme egyre bővül, addig Tony egyre mélyebbre süllyed, akármikor tűnik fel, mindig poharat tart a kezében. T’Challa karaktere sincs annyira kidolgozva, csak némán sodródik az eseményekkel, pedig a karakter érdekes és van benne potenciál a folytatáshoz is. Ó, és fény derül a nagy titokra is, hogy miért nem beszélt a Kapitány Párduc jelmezében. A végén még kapunk egy félig-meddig épkézláb magyarázatot arra is, hogy a „Nemzet Ikonja” miért öltözött Párducnak. Ezt a részt Rafa Sandoval rajzolta, és kitűnő munkát végzett. Mind az akciójelenetei, mind a sima állóképei rendkívül dinamikusak. Néhány képnél látszik, hogy nagyon erőlködik, hogy Nick Samuel L. Jacksonra hasonlítson, de ez nem mindig jön össze neki. Már csak azt nem értem, hogy ez a szám mitől March on Ultimatum tie-in, mikor az egész cselekmény a múltban játszódik, és az eddigiekkel ellentétben nincs benne semmi, ami kiváltaná az Ultimatum-ot. Összességében egy jó számot kaptunk, mindenkinek ajánlom, azoknak is tetszeni fog, akik a The Ultimates 3. kötetét túl pörgősnek tartották.
Értékelés: 4 / 5
Írta: Liesinger Dávid

Oldalak: 1 2 3 4 5