Usagi Yojimbo

Nem tudnék még egy ennyire vitásnak nevezhető képregényről írni. Miért? Mert saját tapasztalataim szerint az Usagi olyan a képregényesek és a mangások körében, mint a képregény nem ismerők körében maga a képregény emelgetése. Bármennyire is meglepő ugyanazt a megvető tekintetett szoktam megkapni. A képregényt szerető ismerőseim szerint ez csak egy buta manga és a mangát szerető ismerőseim szerint egy minőségtelen képregény, bár nekem mindig azt mondják, hogy a kettő ugyanaz, de úgy fest, a rajongók másként gondolják. Meglepő, de ez előbbi példáimat a valós életből vettem. Stan Sakai remek alkotása hozzá hasonlóan őrzi mind a nyugat, mind a kelet tradícióját és ezzel egy olyan ritka és halvány vonalon jár, amire kevesen lennének képesek.

Szóval az előbb kifejtettem, hogy ez a képregény az igazi képregények egyike és pont azért, mert ennyire felszín alatt van az érték. Ha belelapozol, buta állat figurák ölik egymást halomra, de ha szánsz rá egy kis időt, akkor sokkal komolyabb dolgot is meglátsz. Usagi rajzában ezernyi apró jelzés értékű dolog van, amit csak alapos figyeléssel vehetünk észre. A szereplők sosem hasonlítanak egymásra és mindig tudunk különbséget tenni köztük vagy éppen pont az a lényeg, hogy a ninja seregben elveszve ne tudjuk, hogy melyikük kicsoda. Az alkotó figyelt a fajoknál is, hogy ha olyan állatról van szó, amihez nem illene valamilyen viselkedés akkor az nem is fog úgy viselkedni.

De ezek mind lényegtelenek a japán kultúrával szemben, ami csak úgy árad belőle. A gyermekkorunkat idéző ninják és szamurájok világa, ami nem csak felidézi a régi hangulatot, de még hihetőbbé teszi, mert itt komoly témákról van szó. Becsületből kivégzett barátok, öngyilkosságok, amiket a becsületért kell végre hajtani. Csomó olyan dolog, ami hiába állna távol a józan észtől, mégis úgy van elénk tálalva, hogy az elfogadható legyen.

A történeteket nézve a főbb történetszálak között mindig kapunk egy-egy könnyed, erősen a nyugati Grimm meséket idéző, nagyon ritkán egymáshoz is kapcsolódó meséket. A többi történet szorosan összefügg és együttesen nem csak bemutatja nekünk és kicsit árnyaltabbá teszi Usagi múltját, de felfedi a mostani hatalmi harcok mögött rejtőző szörnyű igazságokat. Ilyen szempontból dicséretet érdemel mind az alkotó, amiért ennyire figyelt, hogy meglegyen az egyensúly, mind a magyar kiadó, akik ugyanerre törekedtek, így elégé változó vastagságúvá tették a könyveket, de szerintem ezért megérte.

Szereplők terén folyamatosan sziporkázást kapunk. Maga a főszereplő Usagi ugye magában talán nem is lenne különleges, hisz „csak” egy ronin, de azzal a felfogásával és múltjával, amivel rendelkezik, nagyon is egyedivé válik. A mindent elvesztett szamuráj még mindig ragaszkodik a becsületéhez és ebben a történet szerint háborús időkben, már nagyon is egyedül van. Főbb visszatér szereplő Gen avagy Gennoszuke, a cinikus és mindig pimasz fejvadász. Igazából akár kettejükről is írhatnék egy külön cikket vagy csak a szereplőkről, mert meglepően sok és érdekes mellékszereplővel találkozunk és mindegyik egy zseniális alkotás. Inkább olvassátok el.

Akkor kicsit a magyar kötetekről. Szerencsére nagyon ritka esetek közé tartozik az Usagi, mert mindegyik ugyanolyan kinézettel rendelkezik, ha a borítót és az oldalsó színt leszámítjuk. Így, akár a polcon is szemet gyönyörködtető látványt alkotnak. Pár japán szó magyar leírása még mindig nagyon furcsa (lásd Rónin…), de mindezeken könnyedén felül lehet emelkedni. A nyomtatási minőség egészen meglepő és nagyon szívós. Mindegyik résznek ugyanaz van a hátlapján és mindegyik rendelkezik egy rövid bevezetővel, ami kellemes kis információt csepegtet el erről a 16. századi japán világára épített univerzumról. Néha-néha kicsit még a valódi japán világáról is.

Nos az első fejezet. A Rónin alcímű könyv nagyon sok apró történetből áll. Ezek mind csak felvezetők igazán. Megismerjük a jövőben fontos személyeket és már az első részben szembesülünk azzal, hogy Usagi múltja sok titkot takar még.

A második fejezetben az első történet azonnal bemutatja nekünk Usagi szamurájjá képzésének történetét és valljuk be, utána kicsit misztikusabb utakra evezünk ebben a részben. Zárásnak két vidámabb mese pihentet minket.

A harmadik könyvben sok szereplő visszatér az elsőből. Kicsit megtudjuk velük mi történt és pár új szereplővel is bővülünk, akik közül Pötty a gyík és Dzsei a rejtélyes, démoni ronin voltak személyes kedvenceim.

Na és a negyedik kötet. A Sárkányüvöltés összeesküvés szerintem önmagában megmagyarázza miért is nyert az alkotó ezzel a képregénnyel megannyi díjat. Ugyanis ez a könyv az előzők csúcspontja. Végre minden szereplő és minden történet összeér és megalkot egy különös egyveleget egy még különösebb és véresebb háborús történetben. Egyszerűn kihagyhatatlan és ha a legkisebb fordulatról is mesélni próbálnék, azzal lelőnék nagyon sok meglepetést.

Mit is írhatnék zárásnak? Annyiszor utaltam a cikkben, hogy ezt a képregényt olvasni kell. Ha tudod értékelni a becsületet, a nemes gondolkodást és élvezni a felhőtlen könnyed humort akkor neked való alkotás. Ez a képregény tökéletesen ötvözi mindet és sokszor olyan fantasztikus képekkel lát el bennünket, hogy szinte folyik tőle a nyálunk. Azt tudom, hogy én most a HungaroComix alatt mosolyogva fogok állni a stand előtt és veszem meg az ötödik kötetet majd hónapokon át szenvedek, hogy mikor jön ki a következő.

Zspider