Éljen a magyar zine! Negyedszer rendezi meg az Ukmukfukk a hazai zine közösség találkozóját az Ankertben!
Az Ukmukfukk (ejtsd: Uki) négy éve indult azzal a céllal, hogy lenyomatot adjon a magyar zinekultúra aktuális állapotáról. Ugyanakkor nemzetközi kontextusba is helyezte a hazai készítőket azáltal, hogy párbeszédet hozott létre a Magyarországra látogató külföldi alkotókkal, amelynek eredményeként kölcsönösen inspiratív együttműködések, és egy európai szubkulturális platform jött létre.
A zinek kis példányszámú, temaikus kiadványok, melyeket gyakran maga a szerző vagy kisebb kiadók jelentetnek meg.
Ennek is köszönhetően az elmúlt években olyan változáson és növekedésen ment át a hazai zine-szcéna, hogy megérett arra, hogy csak magyar alkotókat mutasson be a fesztivál.
Ennek jegyében született meg az idei programsorozat ötlete, és így lett meghirdetve a pályázat, amelyre elsősorban az idén készült magyar zineket várták. A nagy érdeklődés után a fesztivál szervezői 56 alkotót és csapatot választottak ki – rájuk fognak koncentrálni május 4-én, szombaton az Anker’tben tartott vásáron, délelőtt 11-től este 7-ig.
Helyszín: Anker’t (Budapest, Paulay Ede utca 33.)
Időpont: 2019. 05. 04. 11:00 – 19:00
A négy napos program:
Május 2-án, este 8-kor a Gólyában mutatja be a fesztiválra készült közös splitzine-jét és egyben split lemezét az Unknown Child, azaz Szurcsik Erika, és Bulk, azaz Kiss Raymond. Az estén két lengyel zenekar lép még fel vendégként, ők a szintigót Bibi, azaz a Deadly Firend, illetve a Mucha Ladaco gitár-dob duó.
Május 3-án, pénteken a Risoplant műhelyében mutatják be a MOME Z projektet, melyben a MOME ideiglenes lakhelyéül szolgáló BME Z épületében töltött három évet örökítették meg a hallgatók.
Május 4-én, szombaton irány az Ankert, ismerkedjetek a magyar zinekkel! A vásár lezárása egy fergetes Ukmukfukk after lesz az Aurórában. A koncertek este 10-kor kezdődnek, utána rezidens Uki DJ-k gondoskodnak arról, hogy ne maradjon üres a táncparkett.
Május 5-én, vasárnap 16 órától Sirbik Attila tárlatvezetését követhetjük az ISBN galériában a Symposion – Deep Time című kiállításon, majd este 6-tól az Aurórában Lichter Péter filmjét, az Üres lovakat vetítik le, a film után az alkotókkal lesz beszélgetés a kísérleti film és a zine kapcsolatáról.
Ukmukfukk esemény a FB-on: https://www.facebook.com/events/305373313698689/
Ukmukfukk a Facebookon: https://www.facebook.com/ukmukfukkzinefeszt
Ukmukfukk az Instán: https://www.instagram.com/ukmukfukk_zinefeszt/
Résztvevők: III. Béla / Ádám Anna / aula.co / Bak Vivien Réka / Balogh Ágoston / Bárány Lili / Bogó Krisztina / BoriBogiPanni / BPZines / CosmoTherapy / CsaK / Csirimojó Kiadó / DemoLab / Deposit / Double Chin Corp. / Drukker / Élő-halott / Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) / FreakBoy / FUSS Crew / Global Blur Books / Halszájoptika / Háttérzaj / Hegyező / Herkli Mátyás Barnabás / Homies / Hurrikan Press / Hüvelygomba femzine / ISBN könyv+galéria / Kelemen Dániel / Kovats Janka / Král Lili / Krizbo / Mark Laszlo / M zines / Mákó Bori / MAMA books / Miracle / MOME Z / Mózes Mihály / Musinszky Bence & Bella Tamara / Pénz / Posthuman Productions / Richolm Orsolya / rooftopvenus / sad hot girls / Sputnikat Press / Subconscious tails / Sumburo / Symposion / Szanka Dorka / Szurcsik Erika (Unknown Child) / Vásárhelyi Áron & Zsuffa Zsanna / Veszélyes Kölykök / Vulkán / ZINA