Solo: egy Star Wars történet

A Csillagok háborúja 2015-ben tért vissza teljes robajjal a köztudatba Az ébredő Erővel, miután 2012-ben a Disney megvásárolta a jogokat George Lucastól. Ha pedig már így történt, akkor a stúdió elhatározta, hogy nem csak egy mezei, három évenként új résszel kijövő trilógiával rukkol elő, ahogy ezt a korábbiaknál megszokhattuk, hanem minden évben lesz egy film. Kicsit úgy álltak hozzá, mint egy másik felvásárolt franchise-hoz, a Marvel Univerzumhoz.

Egyetlen egy gond van ezzel: a Star Wars sorozat nem egyenlő a Marvel képregényfolyammal, más logika mentén működnek. A Star Wars filmek mindig hihetetlen nagy eseménynek számítottak, szemben a Marvel képregényekkel, amelyek minden hónapban egy új számmal szőtték tovább hőseik történetét. A Marvel-adaptációkból van honnan meríteni, az új Star Wars filmekhez, amik kiegészítik a történetfonalat, és ami veteránokat és újoncokat egyaránt becsábít, már jóval kisebb a lehetőségek száma.

Nem meglepő, hogy az első két kiegészítő történet rögtön a Csillagok háborúja-mítosz legnépszerűbb elemei, a Halálcsillag és egy bizonyos fanyarmosolyú csempész köré épült. Minden kétséget kizárólag Han az egyik legkedveltebb hőse a sagának, köszönhetően annak, hogy a Jó és a Rossz nagy küzdelmében ő egy kicsit árnyaltabb figura. A Szélhámos és az Átlagember egy személyben, aki jót mosolyog a Jedik nagy igazságain. Aki lehet, hogy először lő, de csak visszamegy, hogy fedezze a naiv parasztgyereket, és nem azért, mert ettől elbukik a Gonosz, hanem mert valakinek vigyáznia kell a kölyökre.

Az új Solo film mégis ordas nagyot bukott a pénztáraknál. Ebben szerepet játszhat az, hogy a stúdió rögtön egy másik látványfilm, a Deadpool 2 utáni hétre tette a bemutatóját, ráadásul alig félévvel Az utolsó Jedik premierje után. Idő nem volt rákészülni, ráadásul az sem segített a helyzetén, hogy sokan elhatározták, úgy adnak hangot nemtetszésüknek az előző részek miatt, hogy bojkottálják a filmet. Nem nézik meg, legfeljebb csak letöltve.

Mindezek közrejátszottak a Solo megítélésében és elhasalásában. Most azonban egy kicsit vonatkoztassunk el ezektől, és nézzük magát a filmet!

Mert a Solo film korántsem hibátlan, sőt, nagyon látványosak a hibái, mégis, pár dologban sokkal jobban teljesít a közelmúlt Star Wars történeteinél. Valójában minden alkotás három összetevőből áll: történet, karakterek, hangulat. Ezek az alkotóelemek egyenrangúak, ám mégsem egyenlő mértékben vannak jelen, mert valaki az egyikben jeleskedik, a másikban kevésbé. Ez soha nem volt ennyire nyilvánvaló, mint a Solo esetében, ami karakterekben és atmoszférában köröket ver sok társára, történetét tekintve viszont elég súlyos kihívásokkal küszködik.

De kezdjük a pozitívumokkal! Alden Ehrenreich (aki az Áve, Cézár! legemlékezetesebb hősét alakította) kiválóan hozza azt a zöldfülű suhancot, akiből egyszer majd a galaxis minden hájjal megkent csempésze válik. Pedig ha valaki, akkor Harrison Ford igencsak magasra tette a mércét, mégis, az összes eddigi előzményfilm tekintetében Ehrenreich az, aki színésztársai közül a leghitelesebben bújik egy korábban látott karakter bőrébe.

Nagyon jól működik a barátsága Csubakkával (Joonas Suotamo), kettejük találkozása pedig határozottan jópofa lett. Ugyanígy működik a kémia közte és egykori kedvese, Qi’ra (Emilia Clarke) között, talán éppen azért is, mert nem két hősszerelmest, hanem két sodródó fiatalt alakítanak. A három csempész, Beckett (Woody Harrelson), Val (Thandie Newton) és Rio (Jon Favreau) a maguk módján mind hozzáadnak valamit Han történetéhez. Donald Glover is hitelesen alakítja a fiatalon talán még kicsit túlságosan elbizakodott és nárcisztikus, de azért már simabeszédű Lando karakterét, robotja, L3 (Phoebe Waller-Bridge) pedig olyan, mintha Bender lányát Leela nevelte volna fel. De eltalált lett Paul Bettany kisstílűségét lelki terrorral ellensúlyozó alvilági vezére is.

A történetből ezek ellenére valahogy mégis hiányzik az igazi lendület. Van cselekmény, a dolgok mégis inkább megtörténnek, és ritkán következnek egymásból. Valami hiányzik, ami karakter fronton jóval gyengébb filmekben megvolt. Talán ahhoz hasonlítanám, mint amikor az ember ahelyett, hogy ismeretlen személyekkel az autópályán száguldana százhúsz kilométerrel, ötvennel döcög az országúton számára rendkívül szimpatikus emberekkel.

Pedig emellett működik a hangulat, a Birodalom nincs sokat jelen, de akkor nagyon is helyén van, a „csak a munkámat végzem, de azt fásultan” tiszttől kezdve a toborzófilmen át a hősünk feje felett átlépő lépegetővel, az idegen lények egyszerre hozzák a korábbi filmek hangulatát és lépnek túl azon, egyszer pedig tök jópofán merít a klasszikus mitológiából. Vannak emellett butaságok is persze, amiket nem így kellett volna, és itt nem elsősorban a hős nevére gondolok, semmint két esetre, ami viszont durva spoiler lenne.

Mégis szomorú lennék, ha Han végérvényesen elhasalna, mert ő az egyetlen Star Wars hős, akinek az önálló kalandjaira kíváncsi vagyok. Nem érdekelnek az olyan mellékkarakterek történetei, mint Boba Fett, C3-PO, Greedo, Jabba, Bossk vagy a Rancor. Sőt, Obi-Van sem érdekel, eleget láttam őt az előzményekben, az nem mozgat, hogy tölti nyugdíjas éveit a Tatuinon. Mindazt az energiát, amit beléjük ölnének, fordítsák a következő Han Solo forgatókönyvére. Érezzük a téteket, és száguldjon ezerrel. A karakterek már megvannak hozzá.

Mert a Star Wars nem a Marvel Moziverzum – ha már muszáj hasonlítgatni ezen a fronton sokkal több közös vonást mutat az X-mennel, ahol Han olyan, mint Logan vagy Wade. Cinikus, beszól másoknak, de helyén van a szíve, és nem a nagy eszmékért küzd, hanem az emberekért. Ezzel pedig kiválóan ellensúlyozza a nagy eposzi háborút Jó és Rossz között.

Ez a Han nem tökéletes. Ez a Han nem kapott egy ütős történetet. Ez a Han megérdemli, hogy kapjon egy ütős történetet, lehetőleg a következő részben. Mert a karakterek megvannak hozzá, már csak a forgatókönyvön kell csiszolni.