A Különítmény: Több mint képregény

Képzeljük el, hogy a fő döntnök Marvel főnök egy reggel úgy ébred, hogy őszintén szembenéz a helyzettel. Egy ideje úgy érzi, a megjelenő címek nagy része önismétlés vagy csak unalmas, az Ötletek Házában évekkel ezelőtt kiürültek a gondolatládák. Van egy-két cím, amit meg lehetne őrizni, mert még van bennük kraft, de azok se az igaziak. Beszél, akivel ilyenkor szoktak, társvezetők, elnökség, befektetők, (akkor még nem) Disney-ék. Megpróbálja meggyőzni őket, hogy akkor februártól ne jelenjen meg Pókember, Bosszú Angyalai, Holdlovag meg Franklin Richards óvodáskori emlékei se. Majd ha újra lesz ötlet, ha valaki újra el tudja mesélni ugyanazt olyan köntösben, ami valóban mérföldkőnek számít, nem szédült kavicsnak egy elfelejtett mellékúton. Talán csak egy hónap, talán egy év, kettő, mire újra előáll valaki valami eredetivel, addig alapfizetésen megtartják a munkatársakat a felhalmozott profitból.

Másnap véletlenül leesik egy felhőkarcoló tetejéről.

Képzeljük el, hogy ez a képzelt Marvel-capo di tutti capi felébred, végigfutna az elméjében a fentebb vázolt gondolatsor, de ahogy fél hatos whiskey-jéhez nyúl, beleakad a keze a Különítmény kifejezetten az ő számára előnyomtatott első hat füzetébe, amit valaki az éjjeliasztalára csempészett. Talán Jarvis?

Végignézi, és rájön, hogy nem kell mindent eltörölni. Nem kell az egész építményt lerombolni. Elég ezen a hat füzeten kívül mindent.

Eddig csak ő látta a művet. Elmondja a fentebb vázolt embereknek/szervezeti osztályoknak, hogy mindent el kell törölni Mark Millar (író), Brian Hitch (rajz), Andrew Currie (tus) és Paul Mounts (színek) képregényét kivéve.

Másnap véletlenül leesik egy felhőkarcoló tetejéről.

Pedig különleges prezentációt készített. Az anyagi részével nem foglalkozott annyit, főleg a mű iránti elragadtatását ecsetelte.

Képzeljünk el egy iskolás fiút 1962-ben, ahogy rádöbben a Pókemberre. Vagy amikor az F4 megjelent – valami ilyesmivel kezdett. Mennyire friss és maradandó élmény lehetett. Látott már képregényeket, de ezek! Ezek! Beverte a lábát egy tűzcsapba beletemetkezve a Bosszú Angyalai első számába, nekiment egy vak embernek a Hell’s Kitchen egyik újságos standja mellett. Úgy ment fel a lépcsőn, hogy nem vette le a szemét az újságról, az ágyra vetette magát és borzongott.

Ezt a hatást kell újra elérnünk – mondja. Ez a hatás most más. A régi képregényfogyasztóknak egy folyamatos áramlás, benne van a vérükben, ismerik a terepet. Ők inkább úgy látják, hogy ez egy part, ahol még előfordulnak meglovagolható nagy hullámok, de inkább rejtett öblöket kell keresni, ott vannak az igazi értékek. Ezeknek az embereknek a képregény ipar, állandó használatú kultúrtermék, ők szemet hunynak afelett, hogy annyi selejt jelenik meg, azért a néhány kiemelkedőbb olvasmányért. De talán ők is újra átélnék azt (amit még egyszer ugyanúgy nem lehet).

Az új olvasóknak pedig? Biztosan nem annyira izgalmas, mint a kezdetekkor. Mindig a rejtelmesség a legizgalmasabb, és most, hogy már Boronás Jónás is ötször feltámadt vagy átalakult valami mássá, és ez beépül a hagyományba, és minden füzet elején magyaráznunk kell…

Nem egyszerűen egy felújított, huszonegyedik századi történetvonalat kell létrehoznunk, hanem újra kell indítanunk az egészet az elejéről úgy, hogy nem hagyunk meg semmit.

Nézzék. Ez a négy ember olyat készített most, amit néhány évtizedente talán csak egyet-egyet. Sőt. Ez itt valahol több mint képregény. Ez a több mint képregény egyedül alkalmas arra, hogy belőle nőjenek ki a jövő szuperhősképregényei. Láttak már önök ilyet? Igen, a hatvanas évek elején.

Mark Millar történelemkönyvet írt. Összejátssza a szuperhősöket és a történelemkönyvi valóságot. Legitimizációs tevékenységét nagyrészt pop-kulturális és történelmi utalásokkal, nevekkel, helyszínekkel éri el. Minden oldalon szinte annyi ilyen utalás van, mintha valami bulvárosabb napi- vagy hetilapot olvasnánk Brad Pittől a Csillagok háborújáig. Emellett friss és drámai témákat dob be, bár ezt már megszokhattuk tőle, mint például a szuperhőscsaládon belüli szuper-erőszak. Csak ezt itt teszi, ahol érzékeny téma legutóbb Peter Parker berúgása volt középiskolásként valami egyetemi bálon a hatvanas évek végén!

A rajzoló hármas pedig ezt a jelenvalóvá tételt úgy oldja meg, hogy azt hisszük, filmet nézünk végig, egy dokumentumfilmet!

Ez a jövő! Nem maradhat meg ez a képregény egy sokat méltatott, mérföldkőnek számító történetnek. Legyen ez a történet „A” mérföldkő! Bízzuk Millarra és Hitchékre, és ahogy haladnak, legyen úgy. Legyenek ők az új Stan Lee, Ditko és Kirby a régiek nyomdokain!

Legyen először megint csak egy, aztán kettő, aztán három és négy, majd tíz és húsz Marvel-füzet az újságosoknál és ne ötvenkettő havonta. Érje meg várni arra a történetre egy hétig. Hadd teljen az az idő felfokozott, izgatott várakozással.

Ha szerdán késik a képregény, aggódó kérdést intézünk majd az öreg újságoshoz, tessék mondani bácsi, biztos, hogy jön ma még?

Ma? Kedd van.

Majd holnap, kisfiam.

Lénárd László

Nagy Marvel-képregénygyűjtemény 12. kötet 
A Különítmény: Több, mint ember 
(The Ultimates #1-6)
Szerzők: Mark Millar, Bryan Hitch, Andrew Currie, Paul Mount
Megjelenés: 2018. június 7.