Seiten no heki-reki

Vagyis, ahogy a japán mondaná, hogy „derült égből a villámcsapás”. Ezt a szólást lehetne vonatkoztatni az újabb és újabb hullámokat vető hazai manga-áradatra, vagy akár arra is, amikor egy Marvel- vagy egy Alien-fan szemöldöke fölött szertefoszlanak a képregényes előítéletek, mondjuk egy klasszul megírt és megrajzolt manga kötet elolvasása után… A „jobb későn, mint soha” japán megfelelőjét nem sikerült megtalálni (persze lehet, hogy az nem hangzana ilyen jól), pedig az jobban illene ide, mivel a több, mint egy hónapja lezajlott SakuraCon 2008 eddig itt be nem mutatott újdonságait pótoljuk – hátha van errefelé, aki még nem elég tájékozott ezügyben.

Az összeollózott tartalomismertetők és bemutató oldalak nagyrészt folytatásokra, ismerős kiadók köteteire vonatkoznak, de szerencsére vannak új kötetek és cégek is a csokorban – a MangAttack és a Vad virágok esetében pedig tekintélyes mennyiségű vizuális minta. Ha pedig esetleg, netalántán kiváncsiak lennétek a Nero Blanco nevű, olvasott oposszum, évtizedes képregényes tapasztalatokra alapozó véleményére a friss mangákról, elolvashatjátok itt: Tavaszi mangadózis.


Joun In-Van, Jang Kjung-Il: Árnybíró 10.

A régvolt Dzsusin Birodalomban a császár megbízásából Árnybírák járták tartományokat, hogy letörjék a helytartói önkényt, és igazságot szolgáltassanak az elnyomottaknak. A birodalom azonban széthullott, a hatalmukat veszett Árnybírák szétszéledtek, vagy önkényurak végeztek velük. Egyiküket azonban nem akármilyen fából faragták. Munszu nem válogat az eszközökben, ravaszságban és kíméletlenségben nem akad párja. Hűen barátjának, a meggyilkolt császárnak tett ígéretéhez, máig rója útját.
Munszu nem az a tipikus jófiú, keményen és másokra látszólag érzéketlenül követi a céljait. Ahogy a történet kibomlik, egyre
többet tudunk meg a múltjáról, a birodalom bukásáról, a császár haláláról.

Mangafan, 214 oldal, 1500 Ft


Meg Cabot: Avalon High Manga – Koronázás 1. – Merlin jóslata

Meg Cabot mágikus története, a Misztikus szerelem folytatódik – mégpedig manga – japán stílusú képregény – formában!
Ellie tökéletesen boldog Will-lel, csakhogy Willnek több problémája is van: teljesen elhidegül a szüleitől, ráadásul egyáltalán nem biztos benne, hogy ő tényleg Arthur király reinkarnációja, és ez a bizonytalanság megakadályozhatja abban, hogy beváltsa Merlin jóslatát: a Fény eljövetelét. Vajon Ellie-nek sikerül-e meggyőznie arról, hogy higgyen abban, amiben még ő maga sem teljesen biztos? És ami még fontosabb: rá tudja-e venni Willt, hogy adjon a szüleinek még egy esélyt?

Ciceró Könyvstúrió, 112 oldal, 1890 Ft


Seo Eun-Jin: Borsmenta 2.

Io állandóan megjelenik, amikor Hei bajban van, ráadásul eldöntötte, hogy Hei lesz a barátnője, hiába szereti a lány a híres és népszerű Icsit. A gondok csak sűrűsödnek, amikor Hei megpróbál eljutni Icsi szülinapi bulijába, de Naomiék manipulációjának köszönhetően rossz címet kap. Vajon Io ismét ott terem, hogy megmentse a naiv lányt? És mit tesz Hei? Megtanulja végre értékelni a fiú segítségét?

Vad Virágok, 184 oldal, 1890 Ft


Olvasási irány: balról jobbra, az első kép a bal felső.


Hirano Kohta: Hellsing 1.

A Hellsing egy veszett tempóban pörgő, kíméletlenül vicces és véres vámpírtörténet, csupa póz és coolness – Bram Stoker óta a legjobb dolog, amit az éjszaka urairól írtak!
A Hellsing Királyi Protestáns Lovagrend az Angol Korona évszázados szervezete – egy család, melynek a feladata a birodalom védelme a természetfeletti és istentelen veszedelmektől. A lovagrend lelke Sir Integra Wingates Hellsing, legfőbb fegyvere pedig Alucard, a szervezet szolgálatában álló titokzatos ősvámpír, valamint – újabban – Seras Victoria, egy balul elsült bevetésen született vámpírlány.
A Hellsing 12 országban jelent meg, jellegzetes humora és nyers ábrázolásmódja számtalan lelkes rajongót szerzett, Japánban óriási érdeklődés kíséri a most futó második anime-adaptációt.

Mangafan, 216 oldal, 2000 Ft

Fdave cikke az első részről: itt.


Tokó Jasiró: J-pop bálvány 1. rész

Minden esélye megvan Mikának, hogy ő legyen a következő J-pop bálvány!
Mika, Key és Naomi a legjobb barátok. Céljuk, hogy megnyerjék a J-Bálvány Tehetségkutató Versenyt Miután sikerül nekik meghódítani a show zsűrijét, és elnyerik a fődíjat, bizakodva tekintenek a jövőre. De csak Mikának ajánlják fel, hogy lemezt jelentessen meg. Első kislemeze hatalmas sikert arat, és felrepíti hősünket a legfényesebben ragyogó csillagok közé. Barátnői kitartanak-e mellette, miután híressé válik?

MangAttack, kb. 200 oldal, 1990 Ft

Olvasási irány: jobbról balra, az első kép a jobb alsó.


Riokó Micuki: A káosz kapui 1. rész

Amikor minden kapu kinyílik, a világon úrrá lesz a káosz…
Csak a Négy Kaput őrző ikerpár, Clarissa (nyitó) és Mizeria (záró) védhetik meg a világot a mindent elsöprő káosztól. Amikor védelmezőjük, Rikhter elrabolja Clarissát, a Káosz Kapuja nem képesek feltartóztatni az átözönlő démonokat, akik el akarják pusztítani az egész királyságot. Vajon Mizeria időben megtalálja testvérét, hogy bezárják a kaput? Véget vethetnek a felfordulásnak, hogy újra beköszöntsön a béke és a rend korszaka?

MangAttack, kb. 200 oldal, 1990 Ft

Olvasási irány: jobbról balra, az első kép a jobb alsó.


Madeleine Rosca: Lidércfölde 1.

A kis Lucy Snow-nak a városka barátságos általános iskolájában kellett volna eltöltenie egy kellemes első napot; de ehelyett a sors bizarr tréfájának köszönhetően Miss Weaver intézetébe került, a Tudós és Etikátlan Tehetségek Akadémiájára, amit úgy is neveznek: Lidércfölde.
A Senkifalva peremén fekvő zord internátust az alattomos Gépmesterek irányítják, és céljuk, hogy kineveljék az őrült tudósok és elvetemült zsenik új generációját! Itt olyan tárgyak vannak, mint az Élvepreparálás, a Fajok közti szervátültetés vagy a Gyilkológép-építés, és Lucynak hamar bele kell tanulnia, ha kedves az élete… Ugyanis minden iskolai hét végén a leggyengébb tanulót büntetésből a szélmalomba küldik – és onnan eddig még egy gyerek sem tért vissza!

Vad Virágok, 192 oldal, 1890 Ft

Olvasási irány: balról jobbra, az első kép a bal felső.


Kisimoto Maszasi: Naruto 4.

Minden nindzsa életében elérkezik a pillanat, amikor szembesül az igazsággal, hogy az edzés, a technikák végső célja az ellenfél
megsemmisítése. Naruto ezt Szaszuke halálának pillanatában érti meg, és a düh felébreszti a benne szunnyadó kilencfarkú rókadémon erejét. Ha le is tudja győzni Hakut, vajon képes lesz-e megtenni az utolsó lépést a sinobik útján, és megölni egy ellenfelet?

Mangafan, 198 oldal, 2000 Ft


Sze-Jang Kim: Az ördög menyasszonya 1. rész

Az ördög megpróbált létrehozni magának egy menyasszonyt… De végül fiú lett belőle!
Az Ördög sok éven át egyedül élt az erdőben. Egy nap elhatározta, hogy emberi menyasszonyt vesz magának, aki enyhíti magányát és segít elveszíteni ördögi személyiségét. De a gyönyörű menyasszony néhány együtt töltött csodás nap után hirtelen meghalt. Ekkor az Ördög elhatározta, hogy különböző szempontok alapján létrehoz magának egy új menyasszonyt. A listán elsőként szerepel, hogy a tökéletes társ legfontosabb testrésze a szem…

MangAttack, kb. 200 oldal, 1990 Ft

Olvasási irány: balról jobbra, az első kép a bal felső.


Princess Ai: Pletykák a Másik Oldalról

Ki merne ócska pletykákat, rosszindulatú híreszteléseket és szemenszedett hazugságokat közölni a nemzetközileg elismert
rockdíváról, Ai hercegnőről? Mi igen! Ai szókimondó, botrányos, vitatott hí­resség (ráadásul szárnya van!), így nem különösebben meglepő, hogy hihetetlen történeteket mesélnek ró­la azok, akik imádják, utálják vagy imádják utálni. Ebben a kötetben Misaho Kujiradou és számos tehetséges alkotó tizenkét vadonatúj áltörté­netet mutat be nektek, amelyek teljesen más ké­pet festenek Ai hercegnőről és barátairól, mint amilyet eddig ismertünk!

Fumax, 192 oldal, 1990 Ft


Tokió Kalen, Josiken: Rémmetró 1. rész

Ha kedves az életed, hallgass a kalauzra!
Ami odalent pihen a tokiói metrórendszer mélyén, rémisztőbb, mint valaha képzelnéd…
Tokió mélyén húzódik a világunk, és az azt követő világ, a Holtak Birodalmának határa – ahol Szeija, egy titokzatos fiatalember a kalauz. Az egymást követő, izgalmas és vérfagyasztó történetek a halálról, és ennek a borzalmas alvilágnak a kísérteteiről szólnak, akik bosszúra szomjaznak…

MangAttack, kb. 200 oldal, 1990 Ft

Olvasási irány: balról jobbra, az első kép a bal felső.


Vacuki Nobuhiro: Ruróni Kensin 3.

A „Pókháló” – finomított ópium, amit olcsóbban lehet gyártani, és kétszeres áron eladni. Takami Megumi, egy híres orvosdinasztia utolsó sarja az egyetlen, aki ismeri az előállításhoz szükséges titkos formulát, és a gátlástalan üzletember, Takeda Kanrjú számára ő a kincsesbánya, amire kiterjedt bűnszövetkezete épül. Hiába szökik el a lány, a döntés nem ilyen egyszerű: ha Kanrjúnak dolgozik, még több ember halálát okozza, ha viszont Kensinékkel marad, könnyen lehet, hogy ők kerülnek halálos veszélybe…

Mangafan, 200 oldal, 2000 Ft


Sang-Sun Park: Tarot Café 5.

Pamela, kinek múltját továbbra is a sö­tétség fátyla borítja, Skóciába utazik, hogy megtalálja az igazságot. Egy különös parfüm illatának hatására szörnyû rémálomban találja magát, ahol újra és újra átéli élete legfájdalmasabb emlékét. Vajon idõben érkezik segítség, vagy a lidérces sötétség mé­lyé­re vetve örök szenvedés lesz a Tarot Café úrnõ­jé­nek osztályrésze?

Fumax, 184 oldal, 1890 Ft