A képregényfilm és a műfaj kapcsolata

A történet, a konfliktus felépülése és megoldása

Ahogy a bevezetőben már utaltunk rá, a műfajok meghatározó jegyei között fontos szerepet tölt be a történet, a film cselekményének egésze, amelynek eleje, vége és közepe van. Ha egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk a Batman filmek, vagy bármely más képregény-adaptáció fabuláját (a film történéseinek pár mondatos összefoglalója), akkor kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy szinte egytől-egyig megegyeznek. Elég, ha megfigyeljük a Garfield mozi történetét, ahol a világ leglustább macskája revansot vesz az állatkínzó tv sztáron, vagy végignézzük a Pókember filmeket, ahol a hős minden esetben megvédi szeretteit és a várost az aktuális rosszfiú ellenében. Ha leegyszerűsítjük ezeknek a filmeknek a képletét, akkor azt látjuk, hogy a jó szinte minden esetben győzedelmeskedik a gonosz felett, akárcsak a Batman feldolgozásokban, ahol az álruhás hős minden alkalommal igazságot tesz, a rend diadalt arat a káosz felett. Ha tehát összevetjük a képregény filmek ily módon leegyszerűsített fabuláját, akár azt is mondhatnánk, most is egy sajátos jeggyel állunk szemben. Ha azonban egy kicsit tágabbra nyitjuk a látóterünket, akkor arra a megállapításra jutunk, hogy az ilyesfajta történet nem kimondottan a képregényfilmek sajátja, hiszen számtalan műfajra ráhúzható ugyanez a séma, sőt, nem túlzás, ha azt állítjuk, a tömegfilmek 90%-a ugyanerre az alapmotívumra épül, azaz, hogy a pozitív oldal felülkerekedik a negatívon.

A történet tehát nem tekinthető releváns jegynek a képregényfilmek esetében, azonban az adaptációkat összevetve feltűnhet néhány olyan elem, amely határozottan jellemző ezekre a filmekre, és nem olyan általános, mint a jó és a rossz küzdelme. Ha sorra vesszük az egyes képregény-feldolgozásokat, akkor kitűnik, hogy a főszereplő minden esetben felülmúlja valamilyen módon az átlag karaktereket. Ez a különlegesség azonban nem csupán a szuperképességekből (Pókember, Fenegyerek, Superman), a varázslatos segédeszközökből (Asterix) vagy egyéb földöntúli tulajdonságokból (Pokolfajzat) fakad, hanem magából a karakterből, annak belső értékeiből. A képregényfilmek konfliktusának felépülését általában a speciális képességek/élethelyzetek okozzák, hiszen ha Peter Parkert nem csípi meg a pók, akkor sosem kerül szembe a Zöld Manóval, ha a Pokolfajzat nem démonnak születik, akkor sosem akarják a világ elpusztítására használni, és ha Bruce Wayne nem lenne ideje korán milliomos árva, akkor sosem válhatna belőle a high-tech eszközökkel felszerelt bűnüldöző. A konfliktus tehát a hősök akaratán kívül bekövetkezett különlegességekből adódik, ám a konfliktus megoldása már nem ezen képességeknek köszönhető, hanem a karakter alapvető belső értékeinek. Tökéletes példa erre a hosszan levezetett eredettörténet a Batman: Kezdődik! című filmben. Hiszen hiába milliomos Bruce Wayne, hiába lesz árva (egy bűnöző által), ha nem lenne átlagon felüli igazságérzete (megfejelve némi hajthatatlan bosszúvággyal a mindenhol jelen lévő gonosz ellen), akkor sosem válna belőle Denevérember, minden lehetősége ellenére megmaradna annak a léha playboynak (üzletembernek, vagy bármi más átlagosnak), amit álcaként használ maszkos személyiségének leplezésére.

Batman elsősorban nem korlát nélküli tárházának köszönheti, hogy győzedelmeskedik ellenlábasai felett, hanem annak a belső erőnek, ami személyiségénél fogva hajtja, maga a technika csak az eszköz, a konfliktus megoldásának kulcsa minden esetben a főhős, a sajátos karakter.

A történet kibontakozásán és lezárásán túl a képregényfilmek dramaturgiájának (a konfliktus felépülésének és megoldásának rendje) többi eleme is hasonló módon épül fel. Ezekben az adaptációkban – így a Batman filmekben is – a hősnek és a gonosz(ok)nak találkozniuk kell, a pozitív oldalnak előbb túl kell lépnie saját korlátain (esetleg ideiglenesen el kell buknia) ahhoz, hogy rájöjjön milyen úton győzedelmeskedhet a negatív felett. A Batman: Kezdődik! esetében Bruce Wayne-nek is meg kell tapasztalnia, hogy nem elég a puszta fizikai erő és a tudás az alvilág és a különleges képességekkel bíró szereplők (Madárijesztő) feletti győzelemhez, hanem találnia kell egy erőt sugárzó, félelmet keltő szimbólumot, amelyet a gonosz elleni küzdelem emblémájává tehet. A film egyik meghatározó és dramaturgiailag fontos pillanata (fordulópontja), mikor a már Gothamban tevékenykedő Wayne felfedezi a birtoka alatt elterülő barlangot, és a rázúduló „denevérfelhőben” állva jelképesen túllép saját félelmén (amelyet egy korábban elszenvedett baleset során szerzett), ezzel a már említett korláton, és ennek következményeként megalkotja bűnüldöző alteregóját: a Denevérembert.

Az említett képregényfilmek újabb közös vonása tehát a szereplők kettőssége, amely a különleges (erő, technika, stb.) és belső (igazság és felelősségérzet, emberség) tulajdonságokból fakad. Továbbá ide sorolandó maga a dramaturgia, ami egyrészt szoros kapcsolatban áll a karakterek átlagon felüli voltával, másrészt a konfliktuskezelést illetően szinte minden adaptáció esetében hasonló módon épül fel és oldódik meg.

Oldalak: 1 2 3 4 5