A képregényfilm és a műfaj kapcsolata

A képregényfilmek stilizált világa

Számos műfaj meghatározó jegye a helyszín, amiben a film cselekménye játszódik. Segítségével könnyedén azonosítható egy-egy zsáner, hiszen ha a film a jövőben, vagy az űrben játszódik akkor szinte biztosan állíthatjuk, hogy science-fictionról van szó, a film noir sajátos jegye a mocskos nagyváros, a westerné a kietlen, messzibe nyúló poros préri. A képregényfilmek helyszínei nem azonosíthatóak ilyen egyértelműen, hiszen Asterix kalandjai az ókori Róma által megszállt gall földeken játszódnak, Pókember pedig a tökéletes metropoliszban, New York felhőkarcolói között szövi a hálóját. Éppen ezért nem a helyszín a képregényfilmek meghatározó jegye, hanem sokkal inkább az adott film világa számít, amely esetenként kísérteties hasonlóságot mutat ugyan az általunk ismert – időtől és helytől független – dimenziókkal, ám mégsem fedi pontosan a valóságot. A képregényen alapuló filmek ugyanis nem tekintik feladatuknak, hogy a valós világba helyezzék a képregény cselekményét, hanem éppen ellenkezőleg, a képregény sajátos – olykor realizmust sugalló – világát ültetik be a film cselekményébe, erős stilizációt alkalmazva. Az általunk ismert realitástól való elszakadást nem csupán a maskarába bújt hősök, vagy a varázsital hatására hihetetlen erőre kapó gallok jelentik, hanem a képregény stílusának megfelelő átformálások, az elsőre talán fel sem tűnő, de mégis meghatározó eltérések.

A stilizáció – esetünkben a képregény képi sajátosságának, hangulatának átmentése vizuális eszközökkel – már erőteljesen érzékelhető az 1966-os, Leslie H. Martinson által rendezett Batman filmben is, ahol a valós környezetbe plántált szereplők megjelenés szempontjából megőrzik harsány színvilágukat, a teátrális mozdulatok a rajzolt állóképeket idézik, és minden fiktív elem – a gonoszok pingvint formázó tengeralattjárója, Batman rikító színekben pompázó eszközeinek és járműveinek tárháza – az elnagyoltság képregényes érzetét közvetítik a néző felé. A komikus – gyerekesen képregényes – hangulatot árasztó stilizáció ilyen módon tettenérhető a történetben is, legfőképp a cselekmény azon pontján, mikor a képregényből átemelt gonosztevők (Joker, Pingvin, Rébusz és a Macskanő) rajtaütnek a valóságban is létező ENSZ Biztonsági Tanácsán. Ebben a jelenetben nem csupán az elmaszkírozott, a környezettől lényegesen elütő jelmezben virító színészek hatnak idegenül a valósághoz képest, hanem a tanács tagjai is, akik mozgóképes karikatúraként képviselnek egy-egy nemzetet, kiemelve azok sajátos vonásait. Ez a fajta, a képregény formai jegyeit a vászonra ültető megoldás tökéletesen lekövethető a Dick Tracy című képregény-adaptációban, és a későbbi, a realizmust mindinkább előtérbe helyező képregényfilmekben is.

Bár a Tim Burton által 1989-ben rendezett új Batman már sokkal valóságosabban ábrázolja a Sötét Lovagot, az antológia első két része mégis erősen visszautal a ’80-as évek Denevérember képregényeire, ahol a filmhez hasonlóan megfigyelhető egyfajta noirba (sötét, mocskos, reménytelen) hajló, gótikus elemeket is tartalmazó hangulat. Ez az erőteljes atmoszféra legfőképp a történetet körülölelő világban, azon belül is a cselekmény színhelyét adó Gotham City vizuális megjelenésében érhető tetten. Gotham emberektől, gépektől nyüzsgő metropolisz, tele élettel és ismerős elemekkel, ám a sötét alaptónus, a komor hangulat okán mégsem hasonlítható egyetlen általunk ismert nagyvároshoz sem. A ’90-es években Joel Schumacher által rendezett harmadik és negyedik Batman film ugyan tökéletesen szembehelyezkedik a Burton által életre hívott látásmóddal, a két film szemernyit sem veszít stilizált világából, sőt, az új direktor addig nem látott mértékben fokozza azt. A valóságtól való eltávolodás ezúttal is leginkább az otthont adó városban szembetűnő. Schumacher Gothamja olykor ugyan kísértetiesen hasonlít New Yorkra (még egy Szabadság szoborral is rendelkezik), mégis elveszti realitását és korábban nem látott módon közelíti a képregények elnagyolt, látható élettől mentes, teljesen plasztikus világát.

Az ezredfordulót követően Cristopher Nolan által feltámasztott, teljesen az alapoktól építkező Batman: Kezdődik! ugyan a legrealistább minden Batman film közül, igyekszik minden apró részletet kézzelfoghatóvá tenni, így sem mentes a jól érzékelhető stilizációtól. Amíg a főhőst illetően igyekeztek minden korábban elhallgatott részletet a napvilágra hozni, addig a Bruce Waynet/Batmant befogadó környezet ugyanúgy megőrizte a valóságtól két lépés távolságot tartó arculatát. A misztikumától megfosztott, hús-vér Denevérember egy a Fritz Lang Metropolisát idéző Gotham Cityben kapott otthont, egy olyan városban, ahol a társadalmi hierarchia az emeletek számában mérhető, s az egész egy rothadó alma képét mutatja, melynek felszíne csodás ugyan, ám egyre mélyebbre hatolva megtaláljuk a romlott rétegeket is. Jól példázza mindez a képregényfilmek releváns jegyként definiálható sajátosságát, a valóságot ilyen-olyan módon átszínező stilizációt. Legyen szó akár Gotham Cityről, vagy az Asterixnek otthont adó, történelemhűséget mellőző, meseszerű Galliáról, állíthatjuk: a képregényfilmek a műfaj ismérveinek megfelelően sajátos jegyeket mutató helyszínekkel rendelkeznek. Még akkor is, ha ez a helyszín nem egy kézzelfogható, konkrét teret jelöl, hanem egy valóságot elferdítő, stilizált világot.

Oldalak: 1 2 3 4 5