X-Men rajzolók – 1. rész

A J. R. Jr. és Smith utáni következő rajzolóváltási versenyből Mark Silvestri került ki győztesen.
Silvestri első munkái között volt a Weird War és a House of Mystery, melyeket később inkább elfelejtett volna, majd ’83-ban rajzolt egy F4 történetet, ami végül nem jelent meg.
Mark ’87 és ’91 között volt az Uncanny X-Men egyik legmeghatározóbb alkotója. ő volt az, aki, az addigi rajzolók közül a legszebben és legkecsesebben tudta ábrázolni a női nem képviselőit. Nála volt először a nő úgy igazán nőies mind az arc, mind a test és mozdulatok szempontjából. Érdekes, hogy a figurák mimikáját úgy sikerült érzelmekkel megtöltenie, hogy közben mégis hevenyészettnek, skiccszerűnek tűntek a vonalai, amivel „félelmetesen kellemes” hatást tudott elérni. Ez nagyon jól mutatott az elmosódottabb hátterek felvázolásánál is. A stílust főleg (már meg sem kell lepődnünk) Dan Green tudta a legjobban érzékeltetni a kihúzásával, ő volt képes arra, hogy a vázlatokat a legmesteribb eredményre juttassa. Az akkori, a mainál kezdetlegesebb színezés pedig bezárta a kört, mintha épp ehhez a stílushoz találták volna ki. Wiacek, ahogy Romitánál, itt is élesebb vonalakkal dolgozott és nem hagyta meg azt a bizonyos skiccszerű hatást, ami rossz éppen nem volt, de semmiképpen nem tudta a Green féle hatást elérni. Ez főleg a szemeknél látszott meg: míg Wiaceknél a szem maradt „csak” szem, addig Greennél az már a lélek tükre volt.
Az X-Men és kétévnyi Rozsomák rajzolása után szakított a Marvellel, és 1992-ben létrehozta az Image Comicsot hat rajzolóval karöltve (Jim Lee, Whilce Portacio, Rob Liefeld, Erik Larsen, Todd McFarlane, Jim Valentino), ahol saját kiadója a Top Cow nevet kapta.

Itt olyan címeket rajzolt és adott ki, mint a Darkness, a nemrég megjelent Hunter Killer, és 2004-ben a Morrison féle New X-Men néhány számának rajzolását is rábízták, illetve a Deadly Genesis füzeteknek (sajnos csak) a borítója is az ő munkájának a gyümölcse. De valójában ’92-óta, bár több képregénybe rajzolt, inkább mondható üzletembernek, mint rajzolónak.
A Top Cownál a rajzstílusa nem is változott igazán, inkább a CG színezés változtatta meg a hatását, ami miatt a reálistább irányba mozdult el, de szerencsére a skiccesebb árnyékok egy része azért megmaradt a figurákon, a CG nála nem ment a minőség rovására. A „technikája” abból a szempontból változott, hogy jobban kidomborította a nők kidomborítható idomait, ami gyakorlatilag kiadója „védjegyévé” vált.

Claremont történetmesélése az X-Men ’91. decemberi számával, több mint tizenöt év után, befejeződött. Jim Leeről a cikk következő részében lesz szó.
Összességében némi pajkos túlzással elmondhatjuk, hogy a rajzolókat tekintve „minden út az X-Menhez vezetett”, illetve onnan ágazott el. Hiszen aki eme tizenöt év alatt a sorozatba rajzolt, annak ez kitűnő alap volt a további, nem is akármilyen munkájához.

Pár mondat erejéig mindenképpen érdemes kitérni arra, amre ritkán szoktak, a kihúzók érdemére. Ha a tárgyalt sorozatot átlapozzuk 1975-1992 között, észrevehetjük, hogy a ’80-as években az X-Men alapvető látványvilágát – véleményem szerint – Dan Green kihúzása forradalmasította, de legalábbis felsegítette a „fejlődés” egy következő lépcsőfokára. Ebben a stílusban a meghúzott vonalak „késélessége” helyett elment abba a bizonyos skiccesebb vonalú látványvilágba. Ezzel a kihúzással a rajzok sokkal szebb, lágyabb hatást keltettek, mint a korábbiakkal. Ha J. R. Jr., Silvestri és Lee stílusában némi hasonlóságot vélünk felfedezni, az valószínűleg Green mesteri kihúzása miatt lesz.

Simon Roland
Panel
1. szám
23-28. o.
2006. március

Oldalak: 1 2 3 4 5