X-Men rajzolók – 1. rész

Ha csak az említett X-Ment és az F4-et hasonlítjuk össze a ’99-es Pókemberekkel (melyet itthon is olvashattunk) és az X-Men: the Hidden Years füzetekkel, akkor elég szembetűnő stílusjegy-változásokra lehetünk figyelmesek. Míg a korábbi rajzokon sokkal változatosabb arcokkal, testalkatokkal találkozunk, gondolva itt a mimikára és a karakterek korának jellegzetességeire. Később mintha ez az igényesség eltűnne. Főleg a Pókemberben volt zavaró az, hogy a főszereplőn nem igazán látszanak az évek, sőt, még kölyökképűbb, mint amilyen korábban volt, és ezt az X-Men szereplőin is észre lehet venni. Arról már nem is beszélve, hogy a sokkal vékonyabbra rajzolt karakterek végtagjai gyakran „elfolynak”. Ez egyáltalán nem volt jellemző a korábbi, határozottabb vonalvezetésű stílusára.

Sajnos John azok közé a „veteránok” közé tartozik, akiknek nem tett jót a CG (számítógépes színezés) térnyerése a színezésben. A ’70-’80-as évekbeli erénye többek között, ami rettenetesen élvezhetővé és hangulatossá tette a rajzait, a letisztult arcok ábrázolása, a komputeres színezés hatására, valahogy nem mutattak már olyan jól. Eléggé túlcsicsázták azt a stílust, ami éppen a viszonylagos egyszerűségéért volt olyan nagyszerű. És ez is belejátszott abba, hogy a fejeket nem igazán lehetett már megkülönböztetni egymástól. Élő példája ennek megintcsak a Hidden Yearsben szereplői X-ek.

Összességében tehát, élénkebb színek ide, százféle árnyalat oda, a későbbi rajzai messze nem ütik meg a korábbi műveinek hangulatát, a régiek viszont még ma is megállják a helyüket, ha igényességről és élvezhetőségről van szó.
Barry Windsor-Smith ugyan csak néhány X-Men részt rajzolt, ezek többsége itthon is megjelent (pl. a szipoly történet egy része, Wounded Wolf c. Rozsomák történet stb.), mégis érdemes rá kitérni pár mondat erejéig.

A Londonban született rajzoló tizenkilenc évesen próbált szerencsét a Marvelnél ’68-ban, amikor is Roy Thomas rábízta az X-Men 53. részének megrajzolását (még a Giant-Sized előtti sorozatról van szó). Mivel kirúgták a hotelből, melyben megszállt, a munkát egy padon volt kénytelen elvégezni az egyik New York-i parkban. A további munkáját mégsem ez akadályozta meg, hanem az, hogy nem volt munkavállalási engedélye, ezért hazatoloncolták Angliába.

A hetvenes években Robert E. Howard Conanját rajzolta (először csak azért esett rá a választás, mert olcsón dolgozott), illetve ő alkotta meg Red Sonja figuráját is. A nyolcvanas években rajzolta a Machine Man füzeteket, illetve írója és rajzolója volt egy történetnek, amely Rozsomák múltjáról szólt (Marvel Comics Presents: Weapon X).

A ’90-es években a Dark Horse-nál adott ki egy képregényalbum sorozatot a Windsor-Smith: Storyteller -t, amelyben három történet is futott: a The Paradoxman, Young GODS, és a The Freebooters.

Smith sajátos stílusa mind a fantasy, mind a cyberpunk témájú képregényekhez remekül illik, főleg akkor, ha nem csak rajzolja, hanem saját maga is festi a képeit, ilyen volt az itthon is megjelent Rozsomák történet. Bár néhány X-Men történethez remekül illett a rajztechnikája, üde színfolt volt, viszont hosszabb ideig, véleményem szerint nem passzolt volna a sorozathoz. De a saját maga alkotta szereplőkhöz, történetekhez kitűnően illik ez a technika, amellyel a szépművészet terén is kipróbálta magát.

Oldalak: 1 2 3 4 5