Random 2

Néhány napja megjelent az ingyendigitál Random képregénymagazin második száma. Az új számban valamennyi első számban megkezdett képregény folytatása mellett olvashatunk egy önálló rövidet is és útjára indul egy folytatásos fantasy is.

Random ajánlója:

A tavaly decemberi első szám után megérkezett a Random Virtuális Képregénymagazin második száma.
Online magazinunk célja nagyobb terjedelmű képregények eljuttatása azokhoz, akik nem fordulnak meg a papír alapú megjelenések beszerzési helyein, és így nem – vagy alig – találkoznak magyar képregényekkel.

A magazin második számában folytatódnak decemberben elkezdett történeteink, a lapozgatást pedig egy az eddigieknél sokkal felhasználóbarátabb, saját fejlesztésű olvasófelülettel szeretnénk még élvezetesebbé tenni.

A Random következő számaihoz alkotó kedvű képregény írók és rajzolók jelentkezését is várjuk szeretettel!

Jó olvasgatást kívánunk a magazinhoz!

A Random 2 itt/innen olvasható el tetszés szerinti formátumban.

Első számról adott hírünk