Németh Gyula kapja a Korcsmáros Pál-díjat

A Korcsmáros Pál örökségét ápoló Képes Kiadó a felkért szakmai zsűri javaslata alapján úgy döntött, hogy a tavalyi év kiemelkedő képregényes teljesítményéért Németh Gyulát részesíti Korcsmáros Pál-díjban. A díjat 2021. június 26-án a Képregényteraszon adja át a Korcsmáros-család képviselője.

Németh Gyula előbb újságíróként, majd tervezőgrafikusként dolgozott, nagyrészt külföldön, illetve külföldi megrendelőknek. Az utóbbi években már főleg illusztrátorként és 2014 óta képregényalkotóként is ismertté vált. Ebben az évben két rövidebb története jelent meg, egyik a Honvédek és huszárok lengyel földön antológiában, amelynek a címlapját is ő jegyezte.

Hosszabb képregényes munkára először 2016-ban kapott lehetőséget, Dávid Ádám íróval közösen készítette Rabtársak a gulagon című füzetet. Ezzel a kiadvánnyal szerepelt az Alfabéta-díj jelöltjei között, majd a 2018-ban a Szépirodalmi Figyelőben megjelent A sorok között című önálló munkájával el is nyerte a díjat. Azóta két újabb képregénye is megjelent Magyarországon, az egyik Mindszenty hercegprímás életéről, a másik a Mátyás-templom történetéről (Múltidézők), ezeknél is Dávid Ádám volt az alkotótársa.

2020-ban két hosszabb képregénye jelent meg Amerikában, mindkettőt Niles írta: Criminal Macabre: The Big Bleed Out (Dark Horse Comics) és The Possessed (Clover Press Comics). Szintén 2020-ban jelent meg a Cser kiadónál H. G. Wells: Dr. Moreau szigete című kötete, amelyet ő illusztrált.

Az eddigi díjazottak:
2012 – Felvidéki Miklós
2013 – Fazekas Attila
2014 – Tálosi András
2015 – Kiss Ferenc
2016 – Haui József
2017 – Marabu
2018 – Sváb József
2019 – Farkas Lajos
2020 – Sarlós Endre

Forrás: MKSZ