Adja magát a dilemma, hogy mennyire vehető egy gyerekeknek készült alkotás egy kalap alá egy sereg idősebb korosztályt megcélzó művel. Mert a Hős6os elsősorban mégis csak a lurkóknak szól, így inkább az olyan rajzfilmekkel emlegethető egy lapon, mint a Rontó Ralph vagy az Így neveld a sárkányodat, míg a többi szuperhős-adaptáció riválisai az akció sci-fik közül kerülnek ki. Azonban a Hős6os, akárcsak cikksorozatom többi alanya, egy Marvel képregény kockáin kezdte pályafutását.
Nem mintha a kész alkotásnak sok köze lenne az eredetihez. Az eredeti csapat főhadiszállása Japánban található, nem pedig egy soha nem volt japán-amerikai városkában, és prominens karakterei közé tartozik Naptűz és Ezüst Szamuráj, akiket sokan az X-men lapjairól ismerhetnek. Mivel azonban a mutánsok jogai a Foxnál vannak, ezért persze nekik a színűket nem látjuk, megkapjuk hát azokat, akiket kettejük mellé alkottak meg. Azonban amit mondtam A galaxis őrzői ismertetőm végén, hogy kevés köze van a meglehetősen ismeretlen képregényhez, az itt hatványozottan igaz. A Hős6os nem sok számot ért meg, szemben A galaxis őrzőivel, akik azért, ha nem is lépten-nyomon, de újra és újra felbukkantak, és így talán keveseket is zavarhatnak az olyan változtatások, minthogy Baymax a Michelin kabalájának japán változata, nem pedig egy kaiju külsejű robot.
Annál is inkább, mert a film szíve-lelke mégis csak Baymax, akit legtalálóbban Micimackó és a Wall-E EVE-jének szerelemgyerekeként lehet leírni. Design szempontjából egyébként telitalálat, mert míg Az eljövendő múlt napjai Őrrobotjai tökéletesen hozták külsejükben és programozásukban a drónokat (nem beszél, minden a hatékony gyilkolásnak van alárendelve), addig kórházi robotként Baymax puha, barátságos, közvetlen, mert egy olyan területen dolgozik, ahol a gyengédség és a fizikai gondoskodás mellett a lelki törődés is az elvárások közé tartozik. De persze Baymax szerepe elsődlegesen mégiscsak az, hogy a főhős barátja legyen, mint amilyen Fogatlan, Olaf, vagy a már említett Micimackó.
Baymax a történetben az őszinte szárnysegéd szerepét tölti be, ami régen volt jellemző, illetve mostanában vált megint divatossá. Ezek azok a barátok, akik szívükkel-lelkükkel, önzetlenül segítenek hőseinknek, anélkül, hogy koloncok lennének. Micimackó mellett említhetném a régi veteránok közül Balut, aki szimpátiából veszi szárnyai alá Mauglit, és aki, bár az erdőben tartaná őt és a saját carpe diem életszemlélete szerint nevelné fel, mégis kimenti őt Lajcsi király karmaiból és Sir Kánnal is felveszi a harcot. Azonban a Disney kilencvenes évekbeli reneszánszára ez a fajta szárnysegéd visszaszorult, és a helyét átvette az a segítő, aki már saját érdekeit is szem előtt tartotta.
Sebastian azért vigyáz Arielre, mert Triton király ráparancsolt. A Szörnyeteg személyzete azért is segítik urukat, mert szeretnék visszanyerni emberi alakjukat. Philoktétész szeretné, hogy a neve fennmaradjon. Mushu az ősök elismerését akarja elnyerni. Még Genie sem teljesen önzetlen, habár mindegyikük közül ő a legszimpatikusabb, hiszen az motiválja, hogy szabad legyen. Ellenpéldának Timont és Pumbát lehetne hozni ebből az érából, akik semmit sem tudnak Simba származásáról, mikor a pártfogásukba veszik, legfeljebb csak azt, hogy ha megnő, akkor talán elűzi a többi ragadozót, bár ez sem hangsúlyos. Őket később az idegesítő szárnysegédek váltották fel, mint Szamár vagy Sid, a lajhár, akiket a legjobb szándék vezérel, csak éppen hiperaktivitásuk miatt az ember Grand Kanyon-mélységű barázdákat kaparna az arcára. Most, úgy tűnik, a kör bezárult, és újra a régi segítőket láthatjuk a filmvásznon.
Ezt azért is mondom, mert a Hős6os bizony nagyon is rajzfilm, sokkal inkább, mint az egy évtizeddel korább vetített A hihetetlen család volt. A hihetetlen család ugyanis egy klasszikus szuperhőstörténet, ami sokat merít A fantasztikus négyes és a Watchmen – Az őrzők képregényből, és aminek a varázsa abban rejlett, hogy mi, kockák, együtt tudtunk élvezni a családunkkal egy szuperhősös történetet egy olyan korszakban, amikor a köpenyes igazságosztók még igen is cikinek számítottak. Mára a szuperhősös vonulat felnőtt, talán túlságosan is felnőtté vált, nem egy akad közülük, ami talán sok egy kisgyerek számára (elég csak a DC filmekre gondolni). A Hős6os viszont kimondottan gyerekeknek készült.
Ez talán abban is látszik, hogy a Disney-Marvel tudatosan elhatárolta Vasemberéktől, és egy saját világba tette, amelyikben a Nyugati Partokon az ázsiai bevándorlók kultúrája sokkal erőteljesebben van jelen. Ugyanakkor erre a világra továbbra is jellemző az, ami jelen van a Marvel Univerzumban is: hogy szimpatikusan ábrázolja az őrült tudósokat, akiket inkább nevezzünk hóbortosnak.
Persze, a történetben annyi szuperhősvonulat mégis megtalálható, hogy hősünket, Hamada Hirót is egy családtagja (ez esetben a fivére) elvesztése motiválja az álarcos igazságosztásra. Azonban ezt a szálat az alkotók a rajzfilmek hagyományainak megfelelően kezelik, azaz az ellenfél voltaképpen a főhős árnyképe, aki dettó ugyanazon okból adta szuperbűnözésre a fejét. Ráadásul ezt teszi Hiro találmányával, amit építésre szántak pusztítás helyett, no, persze Hiro sem különb, hiszen ő meg szíve szerint egy gyilkológéppé változtatná a barátságos és közkedvelt Baymaxot. A különbség ott van, hogy Hiro rádöbben saját tévedésére.
A cím ellenére a történet elsősorban Hiróról és Baymaxról szól, noha ez már csak így szokott lenni a szuperhőscsapatoknál. Fred, Wasabi, GoGo és Mézvirág mind leírhatók egy-egy tőmondattal, de ez igazából betudható annak, hogy Hiro szemén keresztül ismerjük meg őket, aki minden intelligenciája ellenére egy fiatal srác. Tegyük a szívünkre a kezünket, és ismerjük be, kiskölyökként még mi is kicsit színesebben, kicsit egyszerűbben láttuk unokafivérünk barátait. Hiro pedig nagyon is élethűen hozza az értelmes ifjú legényt, aki először előszeretettel választja a könnyebbik utat, és csak később teszi le a voksát a nehezebbik mellett.
A fenti tulajdonságai miatt a Hős6os egy kakukktojás, ami nem illeszthető be igazán az eddig ismertetett filmek közé. Mégis, a saját maga által kitűzött célokat maximálisan teljesíti, és ezért elismerés jár.
Stan Lee cameó: az öreg Fred apja, ezt előbb egy képről tudhatjuk meg, és személyesen csak a stáblista után találkozik fiával. Szegény Fred alig látja, bár ez nem csoda, ahány helyen fordult már meg az apukája.