MangánOxid 2015 Nyár

Naruto #24

Kisimoto Maszasi nagy sikerű mangája itthon már a 24. köteténél jár, ami nem csak a mangakától volt már akkor nagy teljesítmény (melyet persze messze túlszárnyalt, sorozata a 72. kötettel ért véget tavaly), de a hazai olvasók és nyilván a címet gondozó Mangafan előtt is le a kalappal, hogy sikerült idáig eljutni, egymást eljuttatni. Bevallom, engem kissé meglep a cím ilyen soká tartó népszerűsége, főleg, hogy az animével is már csak elvétve találkozni legális (értsd: tévés) csatornákon. Persze az még javában pörög kint Japánban, ahol indult egy spin-off képregény is, szóval azért bőven érthető a csillapodni nem akaró rajongás.

A történet jelen állása szerint hőseink továbbra is élet-halál harcot vívnak minden eddiginél agresszívebb és felkészültebb ellenfeleikkel. A kötetekkel ezelőtt történt avarrejteki támadás számos következménye közül a legfontosabb az volt, hogy Szaszukét, Naruto barátját/riválisát megpecsételte a sötétségbe burkolózó nagyúr, Orocsimaru. A kis Avarrejteknek új vezetője lett, ám amikor kezdtek volna egyenesbe jönni a dolgok, Szaszuke váratlanul meglépett néhány titokzatos hangrejtekivel, akik történetesen Orocsimaru emberei. Narutoék mentőexpedíciót szerveztek, hogy barátjukat visszahozzák, Szaszuke azonban úgy tűnik, önszántából tart a gonosszal. A hangrejtekiekkel folytatott harc közben többen kidőltek a sorból, de Naruto és maroknyi csapata még tartja magát, és próbálják felvenni a harcot a jóval képzettebb ellenséggel. A 24. kötetben továbbra is látványos csaták zajlanak, mindenki megkapja a maga nagy pillanatát (a Rock Lee által bemutatott részeges karate fergeteges), az utolsó pillanatban pedig megérkezik az erősítés, talán fellélegezhetnek Narutoék.

A sorozatban minden megvan, ami egy tökéletes, szórakoztató ifjúsági sorozathoz kell. Sőt, egyre inkább több is: az új ellenfelek jóval brutálisabbak a korábbiaknál, a foga fehérjét most kimutató, csontjaival trükköző Kimimaro karakterével pedig már-már a testhorrorokat idézi meg a rajzoló.
A civilben nagy Dragon Ball-rajongó Kisimoto Maszasi így néhány dolgot nagyszerűen eltanult Torijama Akiratól, például hogyan lehet izgalmas, nagy ívű, szórakoztató történetet írni hosszú éveken át. A következő nagy dobása pedig egy sci-fi lehet, legalábbis egy nemrég megjelent, vele készült interjúból ez derül ki.

naruto24cover

Vampire Knight #13

Hino Matsuri továbbra is népszerű vámpíros képregényében felpörögtek az események, és ahogy fordul rá lassan a célegyenesre az eredetileg 19 kötetes manga, úgy kezdi végre eldurrogtatni az eddig felhalmozott puskaporát.

A Vampire Knight néhány kötettel ezelőtt lezárta történetének első nagyobb szakaszát, és azóta újabb fokozatba kapcsolt. Hőseink, a még mindig félénk, de már egyre inkább önállósodó fiatal lány, Yuuki a biztonságot nyújtó vámpír, Kaname mellett keresi a boldogságot, miközben – bár nem mondja ki, de – a nagy szerelem valószínűleg az időközben az ellenséges oldalra került Zero maradt. Ez a szerelmi háromszög variálódik nagyjából a sorozat indulása óta, és úgy látszik, hogy a mangaka nem csömörlött meg, és képes mindig hol jobb, hol rosszabb, de újabb és újabb színekkel gazdagítani ezt a megszokott, klisés felállást. Yuuki és Kaname olykor a vérfertőzés tényét is fellebbentő kapcsolata talán túl sok lehet a konszolidáltabb olvasmányokhoz szokott közönség számára, de aggodalomra semmi ok, szerencsére úgy tűnik, hogy Hino Matsuri újabb lendületet volt képes venni, és a remény apró csírája kelt ki a földből: mégis van a sorozatban potenciál!

A tisztavérűek, a vámpírvadászok és az emberek együttélése nem megy könnyen, az együttműködést legutóbb egy balul elsült estéllyel igyekeztek megpecsételni, ahol titokzatos gyilkosság történt. Yuuki, hogy elejét vegye a további vérontásnak, önállósodása egyik államosaként egyedül indul felkutatni a tisztavérű családokat a békét hirdetve, és hogy közös megállapodásra bírja őket. Missziója közben azonban támadás éri, az addig csak passzív lány első aktív cselekedete kis híján tragédiával végződik, de megmenekül, és ami a legfontosabb fegyvertény: végre feltárul előtte és előttünk is Kaname múltja, és Yuukihoz fűződő valódi viszonya. Megnyugtatásul: ez a jelenlegi status quo kevésbé fekszi meg az átlag olvasó gyomrát.

Kissé csapongó, látomásos jelenetekkel terhelt részhez érkeztünk, de hosszú idő után végre ismét jó irányba indult a sorozat. Ha ilyen tempóban pörög tovább a cselekmény, és a mangakának sikerül ebből a kissé túlbonyolított “csávából” kimásznia, remek finálénak nézünk elébe!

vk13cover

Farkas Dávid