Egy fiatal magyar képregényrajzoló munkái a szerencsés véletlennek köszönhetően a világ legismertebb kortárs magyar grafikáivá válhatnak. Igaz, valószínűleg úgy, hogy a művész neve helyett többen emlékeznek majd a rajzok központi karakterére, Percy Jacksonra.
A magyar képregényrajongók közt nem ismeretlen Futaki Attila rajzolja a Villámtolvaj című könyv képregényváltozatát a Disney-Marvel számára. A siker valószínűsíthető, mert a Villámtolvaj című ifjúsági fantasy már könyvként is Harry Potter szintű karriert futott be. 2005-ös kiadása óta több mint 1,2 millió példányt adtak ki belőle. Rick Riordan író könyve tavaly magyarul is megjelent. A sztori a görög mitológiát keveri egy mai amerikai srác életével: Percy Jonesról kiderül, hogy apja valójában Poszeidon. Különös felfedezése után rögtön az istenek harcának közepébe kerül, ahol el kell simítania Zeusz és haverjai viszályát.
A fantasy kiemelkedő eladásai hatására 2007-ben dolgozni kezdtek a filmadaptáción is. Rendezőnek a Harry Potter és a Nicsak, ki beszél! filmek direktoraként működő Chris Columbust vonták be. Majd logikus lépésként a képregény-feldolgozás jogait megvásárló Disney-Marvel elindította saját projektjét. Futaki az augusztusban Baltimore-ban rendezett képregényfesztiválon akadt össze a Marvel képviselőivel, akik egy barátja javaslatára próbarajzokat kértek tőle. A kiadó ugyanis pont olyan realista vizuális világot képzelt el, amilyet Futaki az általunk is bemutatott Spirál című képregényben villantott meg.
A grafikus rajzasztalt és eszközöket vásárolt, hogy azonmód vázlatokat készíthessen. A beküldött rajzok után kértek tőle még néhány oldalt, amelyet megmutattak a regény írójának is. Kiderült, hogy a Marvel meglehetősen céltudatosan működik, mert mire Futaki amerikai utazgatása egyik állomására, New Yorkba érkezett, már kész volt a szerződése. Amely szerint a képregény százezres példányszámban jelenik meg jövő augusztusban. A magyar rajzolónak októberre kell elküldenie az első oldalakat. Hiába várjuk viszont Futaki Esterházy-regényből készülő képregényét, mert ez a kiadó és a grafikus eltérő elképzelései miatt végül mégsem valósul meg (czben).
A készülő képregényből még nem tudunk rajzokat mutatni, mert azok a szerződés értelmében a megjelenésig nem publikusak.
forrás: kepgyar.blog.hu