KomiXérum #49

Abe Sapien: The Abyssal Plain #1

Történet: Mike Mignola és John Arcudi
Rajz: Peter Snejbjerg
(Dark Horse)

A Dark Horse ismét megcsinálta: Abe Sapien, a kedvenc kétéltű nyomozózsenim néhány one-shot után két részes kalandba keveredhetett! És hozzá még micsoda alkotógárda – egyetlen rossz szavam nem lehet!
Ahogy a hozzám hasonló ponyvapártiaknak sem, mert az Abe Sapien mini első száma kőkeményen megmártózik az élőhalottak, illetve a simán csak halottak tengerében (szó szerint is egyébként), elmerül a kincsek és a történelem világában, és mindezt tökéletesen kézben tartott történetvezetéssel, és remek rajzokkal.
Abe és társa egy bérelt hajón hánykolódnak a vízen, hogy egy régen elsüllyedt tengeralattjárót felderítsenek. Ez a vízi alkalmatosság egyébként egy régen eltűnt kincset rejt magában, aminek hatását ismerik, csak azt nem, hogy mindezt hogyan csinálja. Mignola és Arcudi története egyáltalán nem eredeti, de izgalmas és az eddig is jól bevált sémára törekszik, ugyanis aminek régen természetfeletti erőt tulajdonítottak, és jelenleg elveszve sínylődik valahol a tenger mélyén csakis érdekes lehet. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen esetek mindig felkeltik a B.P.R.D. legénységének figyelmét.
A képregény szinte sorról sorra követi a Mignola által tökélyre fejlesztett történetmesélés bevett fordulatait, de olyan szívhezszóló, és kicsit ki is emelkedő megoldásokért, mint a kezdő névtelen katona által papírra vetett gondolatokat megéneklő jelenetsorért megéri a mester alkotásait elolvasni.
Peter Snejbjerg jéghideg képei Dave Stewart értő színezésével rendkívül elidegenítőek, pont olyanok, amilyennek egy hideg, vízen hánykolódós kalandtúrának lennie kell. Abe és társa kapcsolatát, illetve a folytonos csípkelődést kicsit erősnek érzem, de ami a rajzokat illeti, Snejbjerg alakjai tökéletes kiegészítését adják Mignola cseppet sem „meleg” sztorijának.
A feszültség folyamatos, nincs pillanat, amikor elülne: a cliffhanger meglepő mivolta is kitalálható valahol, de ez egyáltalában nem von le értékéből, és az egészet áthatja egyfajta sejtelmes borzongás.
Ritka pillanat ráadásul még, hogy míg többnyire Abe Sapien bölcs és csendes karakter, a mostani füzetben nem egyszer kel ki magából. Ez a fejlődés nem feltétlen volt indokolt, hisz a füzet nagy részében most is csak bolyong a kihalt tengeralattjáróban, mégis érdekes színfoltja lett pont a monoton hangtalanság ideiglenes megtörése révén.
Mignola és Arcudi már jó régóta tudják a tutit, meg is osztják velünk hónapról hónapra, nekünk csak olvasnunk kell, és ámulnunk a jelenlegi piac legbiztosabb kezű íróinak művein. Peter Snejbjerg pedig szerencsére nem áll be a Mignola-utánzók sorába, és rajzaival jóról bitang jóra növeli a képregény értékelését.
Az Abyssal Plain első része rég nem látott egységet mutat történet és rajzok között. És mindezt élőhalottakkal!
Fdave

X-men Legacy #237

Történet: Mike Carey
Rajz: Greg Land
(Marvel)

Már jó régen volt, hogy írtunk az X-men legújabb, minden címet átfogó eseményéről, a Second Coming-ról, pont itt az ideje hát, hogy megnézzük, mi is a csata állása.
A sok írót és rajzolót foglalkoztató történet egyébként kellemesen homogén egészet alkot, néhány minőségbeli eltérésen kívül sikerült úgy összehozni a különböző sztorielemeket, hogy azok kellő fontossággal bírjanak, tehát ne legyenek unalmasak, és még passzoljanak is a nagy egészbe. Nos bár meg kell hagyni, ez a tizenakárhány rész így utólag visszatekintve talán soknak tűnhet, de azt azért nem lehet elvitatni a Second Coming-tól, hogy fordulatos és a figyelmünkre érdemes esemény volt. Illetve még mindig az, hisz az X-men Legacy-ban történtek bár eléggé befejezéssel kecsegtettek, a végső kis csavarnak hála azért van még két füzet az alkotók tarsolyában.
A Second Coming Hope történetét meséli el, a hosszú idő után elsőszülött mutánsét, aki Kábel védnöksége alatt tombolta (és nőtte) végig az elmúlt időszakot, hogy immáron kész nőként visszatérjen a jelenbe. Természetesen voltak olyanok, akiknek nem tetszett az, hogy a mutáns faj nem halad az általuk a számukra kijelölt kihalási ösvényen: jó kis apropó volt ez egy kis banzájra.
A folyamatos csatatérbővítés, illetve a csaták elaprózása szépen lassan elült, és a történet előrehaladtával kikristályosodott az a két front, ami később, azaz a Legacy új számában meghatározóvá vált. Az egyik a Golden Gate-hídnál megjelent furcsa képződmény körül alakult ki, mely folyamatosan mutánspusztító Nimródokat lövell magából, a másik pedig a jövő, ahol a klasszikus „A Jövendő múlt napjai” történet néhány eleme idéződik meg Rozsomák, Kábel és kis csapatuk által. Ezt a két arcvonalat kell tartaniuk, sőt áttörést elérniük, ha azt akarják, hogy a mutánsok életére törő gonoszok ne járhassanak sikerrel. Ezen a helyzeten Küklopsz néhány erősen megkérdőjelezhető tettével lesz úrrá, megcsillogtatva még néhányszor vezetői kvalitásait.
A füzet erőssége azonban mégsem ez. Mike Carey a füzet mindkét frontját elképesztő profizmussal írta, egyszerűen nem volt egyetlen érdektelennek tűnő panel sem a képregényben. A jövőben harcoló kis csapat odaadása és ‘minden mindegy’ alapon megkezdett csatája nem csak jó ritmusú, hanem érzelmileg is kielégítő. Ugyancsak elmondható ez a jelenben harcoló mutánsok szerepeiről, sőt Hope karakterét Carey a néhány mondatos szerepe ellenére is egyből beégeti az agyunkba: ő egy ártatlannak tűnő kiscsaj, miközben képes felfogni szerepét és felelősségét ebben a háborúban, ráadásul a Kábellel töltött víg időszaka csupa érdekes jellemvonást erőszakolt rá. A Küklopsszal való összetűzések, főleg a füzet végén lévő odamondás véglegesen egyértelműsíti, hogy bizony ragadt rá egysmás őrzője és nevelője egyéniségéből.
A képregényben akad azért megmosolyogtatóan egyszerű és banális megoldás is, ilyen például a füzet egyik csúcspontját adó „győzelmi” jelenet, ami kísértetiesen hasonlít az időrendben legelső Star Wars mozifilm nabooi csatajelenetének megoldására. No meg az óriási Nimród-gyártó üzem megsemmisülése sem egyszerű, de a kukacoskodás teljesen felesleges.
Greg Land most remek munkát végzett a rajzolói poszton, a splash page-n megjelenített két front látványos, ahogy az akciójelenetek is azok: ahol oda kellett tennie magát, oda is tette.
A Second Coming-ról a vége előtt egy kicsivel minimális rossz mellett csakis jót lehet mondani, amiben az új Legacy füzet minőségének is komoly szerepe van.
Fdave

Oldalak: 1 2