KomiXérum #46

Siege #4


Történet: Brian Michael Bendis
Rajz: Olivier Coipel
(Marvel)

Véget ért egy nagyon hosszú éra, befejeződött Norman Osborn uralma, végére ért a fordított világ, a rosszak ismét megkapták büntetésüket. Szerencsére ennél a zanzásított bevezetőnél azért némileg részletgazdagabb és élvezetesebb volt Brian Michael Bendis Siege című minije, amivel arra vállalkozott, hogy a Dark Reign korszakot átvezesse a mindenki által régen várt Heroic Age-be. És ehhez mindössze négy részre volt csak szüksége… hála a jó égnek.
Ahogy indult a Siege, pont úgy végződött: lendületesen, lélegzetelállító képsorokkal, egy percnyi üresjárat nélkül. A Sentry szál elvarrása, Osborn és csapatának “előállítása”, Asgard és lakóinak sorsa és még vagy féltucat probléma feloldása egyetlen szám alatt nem kis feladat, így nem is kell meglepődni azon, hogy nem minden sikerült úgy, ahogyan azt egy Marvel-fan elvárta volna.
Egy finálé mindig erős látványban, szuperhősös képregényeknél pedig ez hatványozottan igaz. Bendis nem válogatott az eszközökben, ami a keze ügyébe került, azt beleírta a történetbe: legyen az egy tölténnyé váló repülő hadihajó (ezzel azért már erősen millari magasságokban járt), vagy óriási robbanások, szinte nincs olyan oldal a füzetben, amely ne kápráztatná el valamivel az olvasót.
A látvány viszont nem minden, Bendis belepréselt legalább annyi fordulatot is a végjátékba, ami tényleg méltó egy ilyen hosszú ideje tartó korszak lezárásához. Azonban a korábban elhintett dolgai által saját magának megásott gödörbe sikerült is szépen belehuppannia. Emlékszünk még Sentry korábbi sztorijaira? Arra, hogy gyakorlatilag legyőzhetetlen szuperhős, akit nem lehet elpusztítani csak úgy? Ha egyáltalán el lehet? Na ezt a lécet kellett volna átugrania Bendis-nek, és egy olyan lezárást adnia, ami illik a felfokozott képességű szereplőhöz. Csak hogy egy elképesztően banális fordulattal záródik le a sztori legfontosabb szála, ami az eddig felsorolt pozitívumokat is elhalványítja kicsit. Azt, hogy ki és miként vitte véghez a nagy tettet (azaz a Sentry legyőzését) túl egyszerű lenne elárulnom, így nem is teszem.
Nem spoiler viszont elárulnom azt, hogy végül a problémák döntő többsége megoldódik, sőt talán nagyobb arányban is, mint az előzetesen várhattuk. Bendisnek konkrét elképzelései voltak és vannak a jövőt illetően, így bátran léphette meg azt a fináléban, hogy a legnagyobb veszélyhelyzeteket egytől egyig elhárította, illetve gyógyírt talált a fajsúlyosabb problémákra. Így rendeződik kicsit Bucky és Steve Rogers kapcsolata, nem utolsó sorban pedig Thor is a tudtunkra adja egy megkapó jelenetben, hogy nem csak az Avengers tagjai, de mi olvasók is számolhatunk vele a jövőben. Arról nem is beszélve, hogy Amerika első számú „felvigyázójává” a jó öreg Steve Rogers-t választják.
Millar megemlítése annyiban sem volt butaság a részemről, hogy hozzá hasonlóan Bendis is feláldozott mindent a kúlság és a látvány oltárán annak érdekében, hogy végre tiszta lappal kezdhessen hőn szeretett karaktereivel.
A rajzokat illetően Coipel továbbra is hozza a tőle elvárt szintet, nem olyan jó, mint például a Mutánsvilágban, de így is bőven gyönyörűek oldalai. Az is igaz azonban, hogy ebben a negyedik füzetben kitombolhatta magát, ugyanis eleve nagyobb panelekkel meséltek, azok nagyobb részén pedig felrobbant valami, vagy egy óriási villám cikázott át rajta.
Ide veled, Heroic Age!
Fdave

Zatanna #1

Történet: Paul Dini
Rajz: Stephane Roux
(DC)

Az oké, hogy Paul Dini az egyik legjobb mai Batman-író, de mi a helyzet a DC többi karakterével? A bőregérhez közvetlenül köthető szereplőkkel már évek óta konstans jól bánik, Harley Quinn a Mad Love-ben észveszejtő volt, a Gotham Sirens többi lánya is csodás, és még sorolhatnám.
Nos Zatannával, a rendkívül szexi hősnővel azonban már teljesen más a helyzet. Arról nincs fogalmam, hogy mennyi ideje volt Dini-nek gondolkodni ezen a füzeten, de hogy néhány órájánál többe nem került megírni, arra a nyakam merném tenni. Magával Zatannával eddig is óvatosabban bántak az írók, ennyire előtérbe helyezve nem is tudom, hogy lett volna, ennek pedig az a prózai oka, hogy pontosan nem ismertek a körülbelüli határai. Pontosabban Dini nincs teljesen tisztában velük: oké, hogy nő (na, ez például potenciális erőkorlát lehetne a későbbiekben, remélem nem kiabáltam el), de ettől függetlenül néhány varázslat, és mindenki fekszik a lábai előtt. A saját ongoingjának legelső füzetében például nem egy olyan jelenet van, amikor az ellenséges tábor kellős közepén “aprít”, egy igével győz le több tucat ellenfelet, és a kérdés aranyosan megfogalmazódik bennünk: akkor miért nem csinálja ezt meg mindenkivel? Miért nem uralja az egész világot?
Zatanna saját füzetében egyébként egy gyilkossági ügybe, pontosabban az az utáni nyomozásba keveredik, mely vélhetően egy maffiacsaládok közti leszámolás volt. Csak hogy a fura halálesetek nem valószínű, hogy evilági maffia keze munkái, és ennél a pontnál veszik hasznát gyönyörű hősnőnknek. Az ellenfél egyelőre Brother Night és bandája, akiknek nem elég a saját dimenziójuk alvilágának uralma, és az “emberi” világban is megpróbálják megszilárdítani helyüket. Azért egyelőre, mert a kissé unalomba fúló, de kétségkívül látványos nyitány cliffhangere az ezerszer lerágott és elpuffogtatott lehetőséggel él, miszerint hogy mindig van egy nagyobb hal. No comment.
A fentebb taglalt erőviszonyos logikátlanság csak az egyik, amit felróhatunk a füzetnek, pontosabban Dini-nek. Sokkal inkább zavaróbb például az, hogy egy gyilkossági helyszínen, ahol a helyszínelők már több órája végzik a dolgukat mikor Zatanna és társa odaérnek, egy asztalterítő alatt egy szemtanúra bukkannak! Ennyi idő után, és csak úgy meghúzta magát úgy, hogy a tőle fél méterre helyszínelő zsaru sem szúrta ki. De Zatanna megtalálta, hurrá!
A rajzokkal viszont semmi gond nincs, hozzák egy tisztes iparos munka színvonalát, sőt a legutolsó oldalak egyikén, amin hősnőnk testéből is láttatni engednek, a kihúzással és színezéssel együtt maradandó emléket szereztek.
A Zatanna első száma mindezek ellenére élvezetes olvasmány volt, a folytatás mindenképpen megér egy próbát, csak túl kell tennünk magunkat azon, hogy ezzel így most hirtelen Dini nem tudott mit kezdeni. Más megközelítésből: a klasszikus hőstörténetek visszatértek! :)
Fdave

Oldalak: 1 2