KomiXérum #45

Szerintetek megérte hanyagolnom az angol nyelvű képregények olvasását, és ezáltal a Xérum írását holmi német nyelvvizsga miatt? Mivel időm így sem lett tanulni, és egy augusztusi napra halasztottam a kemény megmérettetést, bizony egy hatalmas NEM a válasz kérdésemre. De sebaj, itt van újra a KomiXérum, amely néhány mostanában kijött cím bemutatásával múlatja most is az időt. Az írások a kimaradásom közben születtek, szóval előre bocsi azért, hogy például a Black Widow első száma már nem mai darab… Jó olvasgatást! ;)

Archie #608

Történet: Dan Parent
Rajz: Bill Galvan
(Archie Comics)

[toc]Valahogy soha nem éreztem késztetést arra, hogy belekezdjek ebbe a megjelenését tekintve legmegbízhatóbb amerikai sorozatba. Archie és haverjainak kalandjai valahogy mindig negatívan jelentek meg más művekben (mitől lehet ez? muhaha), például Homér Simpson is átkozta őket, mikor azok ledobták teherautójukról, illetve a felejthetetlen Képtelen Képregény vonatkozó jelenetei sem keltették legjobb hírét a szériának. Aztán egyszer csak megpillantottam ennek a számnak a borítóját, ami megindított és el is olvasztott egyből: Archie barátunk fajtalankodik egy párduccal?
Persze csak viccelek, a lényeg, hogy történelmi pillanat, életem első Archie képregénye az aktuális szám volt, és nem okozott csalódást. Generációk tömkelegének számított Amerikában ez a sorozat alapvető olvasmányként, és sikerét sem nehéz kitalálni: egy baráti társaság mindennapjait követő mű, ami populárisan, hétköznapi nyelven van előadva, és rendszeres a megjelenése.
Nos Archie az aktuális számban zenekarával indul turnézni, és egy igazán nagy dobásként szeretné elérni, hogy egy másik helyi banda, a Josie and The Pussycats is velük tartson, ezzel kedveskedve mindkét zenekar rajongótáborának. A lényeg, hogy mindkét banda egyenrangú, így nem lesz előzenekar, alá- és fölérendeltség, egyszerűen egy közös koncert a cél. Csak hogy egy gonosz menedzser, aki inkább hasonlít eszközeiben Denisz, a komiszra, vagy valami igazából ártatlan csínytevőre, szóval ez a srác megfúrja ezt, és felborítja az egyensúlyt az egyik zenekar javára. Végül természetesen rendeződik minden, és a füzet fináléjában megtörténik az, amire mindenki várt: tessék csekkolni a borítót.
A rajzok kellőképpen bohókásak voltak, a markáns kihúzással és színhasználattal együtt volt az oldalaknak valami ellenállhatatlan bája, képileg tényleg tökéletes az egész. A vonalak határozott kézzel vannak meghúzva, sehol egy kósza ceruzanyom: itthonról talán Spuri rajzaihoz tudnám hasonlítani ebből a szempontból a füzetben látottakat.
Habkönnyű móka volt ez, a végigolvasás aligha vett igénybe ötnél több percet. A konfliktusok egy kicsit sem mozdítottak meg, de ez így is van rendjén, hisz még csak kibic vagyok a témában. Az Archie legközelebbi száma egyébként bedurvul, ugyanis a promószöveg valahogy így fest: ami csókkal kezdődik, könnyel végződik. Hüpp. :)
Fdave

Black Widow #1

Történet: Marjorie Liu
Rajz: Daniel Acuna
(Marvel)

A Vasember második része megérkezett a hazai mozikba, benne a csodálatos Scarlett Johansonnal, aki ezúttal a Fekete Özvegy karakterébe bújt. A Marvel jó szokásához hűen permanens reklámhadjáratot folytat a szexi kémnővel is: minden követ megmozgat, hogy újabb olvasókat vonjon be, újabb füzeteket adjon el, ezért az utóbbi időben (és természetesen hétről hétre) folyamatosan erősödött a Vasember, illetve a hozzá köthető karakterek szereplése különböző címekben. A csúcspontot egyértelműen a nemrég elindult a Fekete Özvegy sorozat jelentette.
Ezt megelőzően a Deadly Origin című minivel gyúrtak rá Natasha sokadik felvirágoztatására, és annak minősége sajnos már előirányozta a saját címének színvonalát. Nem arról van szó ugyanis, hogy Marjorie Liu rossz történettel állt volna elő, csak a füzetbe préselt fordulatok száma és milyensége miatt egyszerűen érdektelenségbe fullad az egész.
Natasha a történet szerint egy furcsa ügybe keveredik: az eddig csupán néhány rózsaszál segítségével elhintett baljóslatú és titokzatos embervadászat, valamint a ködbe burkolózó elkövetők célpontja egytől egyig maga a Fekete Özvegy, aki bár képzett kém, és vélhetően verekedni sem felejtett el, csak sodródik az árral, hogy aztán elég gyorsan meg is kapja a magáét, és lábadozása alatt jöhessen végre a képbe két igazi nagyágyú. A borító alapján nem fog senki meglepődni, hogy maga Tony Stark és Logan siet a nőci segítségére, és néhány rendkívül „titokzatos” és „szövevényes”, sőt olykor már arcpirítóan sötét jelenet közepette kezdik törni a fejüket a nyomok ismeretében.
Nagy összeesküvések folynak a háttérben, a sötétben tapogatózik mindenki, emberek hullanak, hasak vágódnak csak úgy fel, de arra hiába várunk, hogy bármi történjen, ami a figyelmünket is leköthetné. A fentebb felvázolt sovány sztori amúgy a lehetőségekhez mérten jól van tálalva, csupán nincs olyan csúcspont, vagy kiemelhető momentum, amin megakadhatna a szemünk. Mindez a jellegtelenség annak ellenére érezhető a képregényen, hogy a füzetben konkréten belekukkantanak Natasha hasába a gonoszok, sőt végigszenved ébren (wtf?!) egy műtétet is szexi hősnőnk. A történetvezetés nagy vonalakban hűen követi a ‘Hogyan írjuk meg egy ongoing első számát házilag’ című könyv receptjét, de a szolgai másolás természetesen csúnyán megbosszulta önmagát. Azokat pedig, akik abban bíznak, hogy mindez azért egy fajsúlyos cliffhangerbe torkollik sajnos el kell, hogy keserítsem. Ugyanis nem.
A rajzokért felelős Daniel Acuna oldalai sem válhatnak egykönnyen kedvenccé, de a legkevesebb gond ezekkel volt. Egy jó történetet például nagyszerűen egészítene ki, ugyanis nem tolakodó alakokkal, illetve részletgazdag hátterekkel operál, hanem szimplán követi az író fonalát, és megpróbálja mindig a történetet az első helyen tartani.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hatalmas csalódás, ugyanis már az olvasása előtt sem vártam tőle sokat. A folytatást már nem biztos, hogy megvárom.
Fdave

Oldalak: 1 2