KomiXérum #32

New Avengers #57-58

Történet: Brian Michael Bendis
Rajz: Stuart Immonen
(Marvel)

Rég ejtettünk szót az Új Bosszúangyalokról, pedig ez a cím egyike azoknak a (sajnálatosan kisszámú) sorozatoknak, amik mindenféle vészterhes, sötét idők közepette is egyenletesen magas minőséget hoznak. Igaz ez még akkor is, ha a történet ideje már három-négy szám óta alig halad valamicskét, vagyis immár hónapok óta ugyanazon néhány órás időintervallum eseményeinek lehetünk tanúi.
Címszavakban az összefoglalás: a Hood Loki kavarásának köszönhetően asgardi erőnövelő kövekkel turbózza fel magát, a bandája meg közben legyalulta az Új és a Sötét Angyalokat is Tony Stark átalakított képességelvevő kütyüjével. A Jonas Harrow és a Roncsbrigád vezette csoport alkut ajánl a páncéljától megfosztott Osbornnak: a szolgálatába állnak, ha amnesztiát kapnak eddigi bűnözői karrierjük ellenére. Osborn természetesen belemegy az alkuba (nincs sok választása), és már épp végezne a félájultan heverő címszereplőkkel, ha nem érkezne a talpon maradó Seregély egy repülővel a hóna alatt, amivel hőseinknek sikerül meglógniuk. Azonban nincs ok az örömre: nagyon úgy fest, hogy Luke Cage szívrohamot kapott, a szuperhősöket istápoló, dögös Éjjeli Nővérke pedig nem tud segíteni, hiszen Cage bőre áthatolhatatlan. Vagyis az Angyaloknak megint Osbornra és a már vele szövetséges Harrow ketyeréjére van szükségük ahhoz, hogy Luke-ot valahogy visszahozzák az életbe. Cudar.
Ahogy említettem, Bendis nem sieti el a dolgot, szépen terelgeti egymás mellett a Luke megmentésével foglalkozó fő- és a Hood visszatértére koncentráló mellékszálat. Ez a kényelmes tempó persze nem jelenti azt, hogy nem pörögnek az események: az író remekül ábrázolja hőseink kilátástalan helyzetét, mert hát ehhez (ti.: az orvosláshoz) aztán tényleg nem értenek, így joggal lehetnek kétségbe esve. Hát még, ha a babával otthon maradó Jessica Jonesra gondolnak. Az átlagemberek konfliktusainak szakértője a csapatból természetesen Pókember, így ő a többieknél valamivel nagyobb hangsúlyt kap. Nála viszont sokkal fontosabb szerep jut az imádnivalóan genyó Norman Osbornnak, aki gátlástalanul alkudozik, de majdnem minden helyzetben higgadt stratéga marad. Csak egyszer ragadja el a vérszomja, de ezzel lehetőséget is ad a főhősöknek a szökésre. Sebaj, cserébe megtudhatjuk, hogy orvosnak is bunkóbb, mint Dr. House. Bendis rutinosan jól írja ezeket a kis karakterközpontú epizódokat, miközben továbbra is keveset mutat a hoodos cselekményből. Stuart Immonenre szokás szerint nem lehet panasz, az Éjjeli Nővérke ábrázolása például annyira vérpezsdítőre sikerült, mintha csak Darwyn Cooke vagy Frank Cho vetette volna papírra a hölgyeményt. Jöhet a folytatás!
Czben

Oldalak: 1 2 3