KomiXérum #32

Last Resort #3

Történet: Jimmy Palmiotti és Justin Gray
Rajz: Giancarlo Caracuzzo
(IDW Publishing)

Megbízhatóbb képregény nincs is nagyon a piacon, mint a Last Resort. Ha elvárásaink nem túl magasak, akkor csakis kellemes meglepetés érhet bennünket minden egyes újabb füzetnél. Palmiottiék pedig gondoskodnak is folyton folyvást a kellemes meglepetésekről, biztos kézben tartva az eddig elejtett szálakat, fordulataikkal kizsákmányolva a vérre és meglepő fordulatokra kiéhezett olvasóközönséget.
A Last Resort egy a jelenleg is futó zombis sorozat közül, csak itt egy szerencsétlen baleset következtében, no meg egy rakás véletlennek köszönhetően egy szigeten köt ki a számos lelket számoló bagázs, hogy furábbnál furább történések közepette ébredjenek rá: a helyi lakosságot bizony valami kór támadta meg, és magukból kikelve emberi húsra éhesen kaszabolják az „ártatlan” turistákat. A hosszas bevezető után a hármas számmal már végérvényesen elkezdődött az akció és a borzongás: már mindenki felocsúdott a szerencsétlenség okozta sokkból, és megvolt az első pengeváltás az undorító zombik, illetve a turisták között. Csak fokozza érdeklődésünket az a tény, hogy Palmiotti és Gray nem átallanak sablonokban gondolkodni. Ennek megfelelően az egész füzet az ilyenkor kézenfekvő szigetes bolyongásnak szentelődik, a szereplők táborokra szakadva próbálják elérni a sziget központjában álló szállodát, ami néhányuknak természetesen végzetesnek bizonyul. Ahogy a legelső számban látott panelrengeteg ide-oda ugrálva mutatta be a rengeteg szereplőt zseniális módon, úgy itt is ezzel a technikával élve ismertetik a különböző táborok különböző túlélési módszereit. A szexet és erotikát sem nélkülöző sorozatban a legjobb nők sincsenek biztonságban, sőt általában a legvéresebb fejhullások is hozzájuk köthetők. Mi ez, ha nem imádnivaló képregény?
Az alkotók bevallottan a ma divatos „grindhouse” revivalt lovagolják meg sorozatukkal, amelybe bőven beleférnek a már említett sablonok, ám szerencsére nem érzik magukat felhatalmazva arra, hogy ellébecolják az írást, és félvállról odavetett párbeszédeket lökjenek karaktereik szájába. Nem, ugyanis piszkosul élvezhető az eddigi összes szám, a hamadik pedig annyiban is több elődjeinél, hogy a szereplők útjai összeérnek benne, és minden eddiginél több vér folyik. Egy oroszlános balhé itt, egy ide-oda pattogó leszakított fej ott, és már kész is van a tökéletes táplálék elvakult horror-rajongóknak.
A rajzok is rendben vannak, és most már sikerült kibékülnöm Darwyn Cooke borítóival is. Eddig a bajom az volt velük, hogy nem voltak méltóak a tehetségéhez, ám látva a mostanit, illetve az előzetesben a következőt, megvan mindegyik bája, és nem utolsósorban finom humora. A netre felkerült az ötödik szám borítója is, az alapján pedig biztosak lehetünk abban, hogy ezek bizony piszkosul jó kóverek. Ha a helyén kezeljük a Last Resort-ot, már pedig ott kell kezelnünk, akkor egy imádnivaló képregénnyel van dolgunk. Én pedig már remegek a folytatásért. Ide vele!
Fdave

Music Box #1

Történet: Jennifer Love Hewitt és Scott Lobdell
Rajz: Michael Gaydos
(IDW Publishing)

Szögezzük le gyorsan, hogy Jennifer Love Hewitt bár bejön, mint nő, filmélményeim közül egyetlen esetben volt ő főszereplő. Éppen ezért lepett meg a Comic Con-on tett bejelentése, miszerint képregényt készül írni, és az IDW kijelölt stábjával együttműködve egy tízrészes sorozatot indít Music Box címmel. Az ilyen „híres emberek képregényt írnak, de nem írnak, maximum egy ötletet szolgáltatnak az íróknak”-esetek nem igazán szoktak sok jóval kecsegtetni, jó példa erre Milo Ventimigla képregénye, amit például egy számig bírtam, az is a 0. volt. Valamelyik tinizenekar gitárosának próbálkozását pedig még nem vettem szemügyre. (Ide kívánkozik azért Gerard Way neve, aki az üdítő kivétel. Őt gondolom nem kell bemutatnom.) Az előzetes félelmeimet, vagy ha úgy tetszik előítéleteimet sajnos beigazolta a héten boltokba került első szám, és szintén sajnos a hiba nem az én nemrajongásomban keresendő.
A Music Box alapötlete egyébiránt egész jó, ha eltekintünk annak klisé voltától: egy zenedoboz különös erővel bír, megtalálója gondolatait a kinyitása után összezavarja, és képessé teszi őt egyes bűnesetek előre megérzésére. A nyitányban egy kiégett rendőr kapja a megtisztelő szerepet, és a rendőrségi bizonyítékok között kutatva lel rá az említett dísztárgyra. Elindul, hogy otthonában kinyitva azonnal hatalmába kerítse őt a doboz, aminek hatását aztán gyors jelenetváltások közepette igyekeznek görcsösen elmélyíteni, drámaivá tenni. Természetesen sikertelenül, ahogy az ezt követő villámgyors bűnesetek villámgyors megoldásai sem váltanak ki semmiféle szimpátiát az olvasóból. Az egyik legnagyobb baj az, hogy a rengeteg váltás, felületes történetmesélés miatt szinte lehetetlen beleélni magunkat, netán azonosulnunk a főszereplővel, mert már jön is a következő panel, ami nem feltétlen áll kapcsolatban az azt megelőzővel. Az egészoldalas elkábulásokat meg nem is érdemes megemlíteni, mert első alkalommal még figyelemfelkeltő volt, de másodjára is eljátszva már inkább nevetséges hatást kelt.
De hogy ne csak szidjam a Music Box első részét, kötelességem megemlíteni, hogy a rajzokba képtelenség belekötni. Egységes stílusú, minimális háttérrel operálva is szemet gyönyörködtetőek az oldalak, a sokszor szürkés színvilágot megtörő rózsaszín, sárga megfelelő pillanatokban történő használata pedig csak megfejeli az egész színvonalát. Ugyanez elmondható a narráció nagyobbik részére is, de a fentebb részletezett problémák miatt sajnos azok egy része is középszerbe fullad. A rendőr által elejtett (egyetlen) poén a történet eleje felé viszont piszkosul eltalált: a vicc első része az adott oldal utolsó panelje, hogy a csattanó a következő oldal első paneljén vágjon minket hasba. Na és aztán nagyjából ennyi, amit pozitívumként el tudok mondani a füzetről. Arra pedig készüljön fel mindneki, hogy ez egy one-shot lett, kerek lezárt egész, és vélhetően a készítők koncepciója az, hogy a zenedoboz újabb és újabb gazdákhoz való passzolgatásával (netán valami állandó karakter fejlődésével) csigázzák kíváncsiságunkat. Maximum még egy résznek van esélye nálam.
Fdave

Oldalak: 1 2 3