KomiXérum #19

Az esőbe hajló idő remélem senki kedvét nem szegte, hisz bár mérsékelten is, de erős héten vagyunk túl. Ez a hét olyan képregényeket hozott magával, mint a Batmant nélkülöző Detective Comics, vagy az Aliens folytatása, hogy az elképesztően elképesztő The Stuff of Legendről ne is tegyek említést. Mindezek és még több képregény ismertetője az eheti kis összeállításunkban is megtalálható. Mit is kívánhatnék egyebet, mint jó olvasgatást!

Aliens #2

Történet: John Arcudi
Rajz: Zach Howard és Gabriel Andrade
(Dark Horse Comics)

[toc]Ígéretesen indult az Idegenek új sorozata, természetes hát, hogy a második részt is górcső alá vesszük. De rögtön egy kis kitérő az elején: a beharangozott új Alien-filmet a legújabb hírek szerint mégiscsak Ridley Scott rendezheti. Éljen-alien! És most lássuk a képregényt.
Az előző rész tanúsága szerint egy újabb bolygó neve: Halál, tekintve, hogy nemcsak a fura csáprágókkal kicsinosított szörnyek, hanem maguk a telepesek is előszeretettel öldökölnek, például felderítő űrhajósokat. Utóbbiak egyike azonban túlélte a sortüzet, de a jelek szerint részleges amnéziában szenved – vagy legalábbis nem teljesen tiszta számára, kik lőtték le és miért. Ez azonban nem akadályozza őt abban, hogy a nyitó füzet elején már látott, bajba jutott telepest, Andreát megpróbálja kimenteni a csillogó tárnákban portyázó címszereplők karmai közül. A nő egyébként minden bizonnyal a sorozat Ripley-je lesz, reménybeli megmentője azonban közelében sincs a vérprofi Michael Biehnnek (a második filmből). Ez sajnos Arcudi sara, aki egy teljesen karakter nélküli, üres szereplő kezébe adja a férfi főhős izzadságtól csillogó stafétáját. A cliffhangerben ráadásul, egy igen buta jelenetben hősünk ismét szembekerül azokkal a munkásokkal, akik korábban az életére törtek – és akik most láthatólag nem ismerik föl.
Főként ez a következetlenség és a hanyag jellemábrázolás róható fel a második szám hibájául, mert amúgy korrekt kis füzetet kapunk. Az író ügyesen bánik a múlt és jelen történéseinek összekapcsolásával – emlékezzünk, az előző rész javát egy flashback tette ki, most pedig problémamentesen érnek egymásba a szálak. Az olvasókat azonban valószínűleg nem ez érdekli, hanem az Idegenek: a nyitány takaréklángja után végre ők is nagyobb számban teszik tiszteletüket, bár a megszokottnál kicsit sérülékenyebbnek tűnnek. De hát emlékezhetünk a filmek aranyszabályára: minél több Alien van egy helyen, annál könnyebben hullanak. A rajzolásba Howard mellé Gabriel Andrade is betársul – fogalmam sincs, erre mi szükség volt (bár jó eséllyel a leadási határidővel kapcsolatos a dolog), jó hír viszont, hogy zökkenőmentes a két rajzoló közötti váltás, és mindketten színvonalas, lendületes munkát végeznek. Noha nekem jobban tetszene egy sötétebb, nyomasztóbb képi világ, ez még így is bőven elfogadható. A kezdet többet ígért ugyan, de egyelőre az új Aliens nem több egy átlagosnál jobb akcióképregénynél. Arcudi viszont már letett annyit az asztalra, hogy bizalmat szavazzak neki, a rajongók meg így is, úgy is magukhoz fogják venni a havi betevő xenomorf-adagjukat.
Czben

Conan the Cimmerian #11-12

Történet: Tim Truman
Rajz: Tomás Giorello
(Dark Horse Comics)

Épp itt az ideje, hogy ismét hírt adjunk a Barbár kalandozásairól. Pláne, hogy a rebootolt sorozat lapjain most először nyílik alkalom, hogy egy igazi, véres, epikus csatát láthassunk, a síkságon egymással szembeálló felekkel, dühödt egymásnak rontással, szakadozó végtagokkal, ilyesmikkel. Nálam kérgesebb szívű fantasy-geekek is elmorzsolnának egy könnycseppet a szép kilátásokra való tekintettel.
Tim Truman pedig megadja a módját: már a 11. számban hevíteni kezdi az olvasókat klasszikus eposzi eszközök bevetésével: evokációval és seregszemlével indul a füzet. Az előbbi Yasmela hercegnő levelét jelenti, amiben a sivatagi Fekete Kolosszusról, a Khoraját ostromló Natohkról ír, majd láthatjuk a városállam hadait, élükön a frissen kinevezett fővezérrel, Conannal. De Natohk nem csak Khoraját akarja, hanem annak szépséges hercegnőjét is. A rettegő Yasmela a kimmériaiban látja védelmezőjét, ami érthető módon nem tetszik a sereg eddigi vezetőjének, a gőgös Thespides grófnak. De nincs idő hatalmi harcokra: Natohk csapatai megállíthatatlanul közelednek – a gyülevész hordákat és zsákmányra éhes zsoldosokat egyaránt a soraiban tudó ellenséget már a 12. részben láthatjuk közelebbről. Akkor, amikor elszabadul a pokol: a Fekete Kolosszus mágiájával elemészti Thespides ostobán előremerészkedő lovagjait, Conan pedig katonai felelősségének súlya alatt, a hercegnő védelmére felesküdve vezeti csatába harcosait, miközben jól tudja, hogy Natohk képében egy rég halott varázsló öltött testet, akit lehet, hogy élő ember sosem győzhet le.
Érezhetitek, hogy engem is magával ragadott a két legutóbbi Conan epikussága, de Trumannek nagyon nehéz ellenállni: méltóságteljesen, kellő, de nem eltúlzott mértékű pátosszal vezeti föl a monumentális ütközetet. Egy régi, hősiesebb és tisztább kor csatáját ábrázolja az író, de ezen kívül készséggel megmutatja az értelmetlen és kegyetlen halált is. A címszereplő így kissé a háttérbe szorul, de nem bánjuk, mert sejthető, hogy a végén ő számol majd le Natohkkal. Tomás Giorello is elemében érzi magát a csatajelenetek rajzolásakor. Látható, hogy az ütközet képeire koncentrált, mert a 12. rész elején, a khorajai táborban játszódó jeleneteknél a tőle megszokottnál elnagyoltabb, darabosabb rajzokat vet papírra – de ez csupán apró megingás. Jövő hónapban itt a Fekete Kolosszus című történet végkifejlete – ezzel a két résszel együtt minden bizonnyal azt is nagy hiba lenne kihagyni.
Czben

Oldalak: 1 2 3