Komixérum #12

Toy Story #1 Mysterious Stranger

Történet: Dan Jolley
Rajz: Chris Moreno
(Boom! Studios)

Lehet, hogy gyermeki lelkem mondatja velem, de a Boom! Studios újabban megszaporodott számú, népszerű animációs filmek képregényes továbbgondolásait piszkosul élvezetesnek tartom, és bár közülük mindegyik a kiadó Kids részlegét erősíti, mégis hiba lenne mindezt kötelező érvényűnek tekintenünk: felnőttek legalább olyan jól szórakozhatnak a füzeteken, mint csemetéik. Van ugye többek között már új Hihetetlen család-kalandjuk, és most kijött végre a nem kevésbé népszerű Toy Story „univerzumban” játszódó négyrészes történet első fejezete. Előbbivel ellentétben a jelenlegi képregény egy egyrészes, önmagában kerek történetet mesél el, és szerencsénkre a küllemet leszámítva nagyszerűen idéződik meg benne az eredeti filmek világa. A poénok néhány kivétellel újak, és örömteli látni, ahogy szélesítik a jelenleg is folytatásra váró kétrészes filmes alapanyagot. Mert hát van mit szélesíteni: az életre kelt játékok már évtizedek óta mozgatják az írók fantáziáját, szinte megunhatatlan alapszituációról van szó. Visszatérnek mindenki kedvenc szereplői: Buzz bár most kicsit színtelenebb, mint a vásznon feszítő énje, de itt is hasít, és adottságait kihasználva próbál a többiek segítségére lenni. Woody hozza a megszokott formáját, de a mellékszereplők is visszatérnek: Rex még mindig megunhatatlan, és ebben a füzetben is található olyan aranyköpése, amelyet lehetetlen nem megjegyezni, felírni, vagy a hátunkra tetováltatni. Talán ennél a karakternél eshettek volna a legnagyobb hibába az alkotók, de sikerrel lavíroznak a megírt szövegek a vicces és az elképesztően vicces határmezsgyéjén. A sztori egyébként nagy vonalakban annyi, hogy a csendes, nyugodt gyerekszobai környezetbe Andy új „játékot” hoz, vagyis kap, amit odahelyez addigi kedvenc játékai közé. Mikor lelép otthonról, az életre kelő főszereplők értetlenül állnak a tojás alakú, zöld idegen előtt, aki nem hogy nem mozog, még csak nem is kommunikál velük. Ahogy az lenni szokott, a csapat két részre oszlik, némelyikük drasztikusabb lépéseket sürget a baj megelőzése érdekében, valakik pedig a jövevény védelmére kelnek. Ezzel elkezdődik egy eszeveszett, fordulatos üldözés, aminek dinamikája meglepően jó. Ez egyébként az egész füzet erőssége, és amit érdemes feljegyezni: a történet ritkán látható magabiztossággal van elmesélve, a panelek egymásutánisága egyszer sem zökkenti ki az olvasót a befogadás folyamatából, élményéből, a nagyobb fordulatok előtti „felvezető” panelek is tökéletesen illeszkednek a környezetükbe. Egyszóval az elmesélés mikéntje, amit vélhetően a felnőtt olvasók vesznek csak észre, értékelendő, más szóval lenyűgöző. A probléma, ami miatt egyébként már többen bírálták ezt a képregényt, az a legvégső fordulat, ami az addigi elképesztő munka értékét csillapítja jónéhány fokkal lejjebb. Persze a Kids címke magyarázat, de akkor is annyira elütő a füzet egészét nézve a legvégső megoldás, hogy látszik: valamit ki kellett találni, hát jobb híján egy banális, bár nem kézenfekvő, de teljességgel érdektelen lezárással vetettek véget a mókának. De legalább nem nyújtják több füzet hosszúságúra, így a titok felfedését leszámítva egy nagyszerű egyrészessel gazdagodtunk. A küllem már más dolog: amíg a Hihetetlen család képregényváltozata jól elkapott, szépen megmunkált panelekből állt, addig itt kicsit gyerekesebb, nem annyira karakteres rajzok díszítik ugyanazon kereteket. Ez az első néhány oldalnál még zavaró lehet, de összességében teljesen elfogadható, és még egyszer fontos megjegyezni: ez igenis egy jó füzet. Gondos panelkezelése miatt pedig buborékhámozásra is feltétlen alkalmas.
Fdave

Werewolves on the Moon: Versus Vampires #1

Történet: Dave Land, Fillbach Brothers
Rajz: Fillbach Brothers
(Dark Horse Comics)

Ez a képregény még az eggyel korábbi héten jelent meg, de színvonala miatt fontosnak éreztem, hogy itt is említést tegyünk róla. Mert megérdemli, meg mert egyszerűen a Dark Horse csak ritkán képes hibázni. A sötét ló nevét bitorló kiadó a két nagyhoz képest lazábban kezeli a szerzői jogokat, pont emiatt számít az alkotók szemében az egyik legszimpatikusabb képregényes vállalatnak, és ezért jelennek meg náluk olykor hétről hétre a legszínvonalasabb félig alternatívnak számító, félig pedig teljesen közönségbarát füzetek. Ezek közül egyik ismertetőm tárgya, ami egy igen képtelen helyzetbe ágyazott, poénültetvények tömkelegével benőtt, eszeveszett szórakozást nyújtó alkotás, ami akkora baromság már első ránézésre is, hogy képtelenség nem szeretni. Adva vagyon egy ember alkotta bázis a Holdon, ahol rengetegen élnek többnyire biztonságban. Folyamatos tudattágítás közepette szélesedik a látókörünk, bővülnek ismereteink a többi szereplőt illetően: nem számít spoilernek, hisz a borító és a cím egyértelművé teszi, hogy itt bizony vérfarkasok és vámpírok fognak az emberek, valamint persze egymás életére törni. A vicc az, hogy az egész füzet annyi zagyvaságnak ad helyet, amennyit tucat másik képregény sem venne fel összesen, de itt működik a dolog. Az emberek közül ketten kapnak kidolgozottnak mondható karakterisztikát, míg ez a szám a vérfarkasok tekintetében jóval magasabb, főleg annak fényében, hogy ebben a füzetben ők a vicces fiúk, akiket az olvasó egyből megszeret, számuk pedig egy ideig permanensen nő. A vámpírok kissé idegenek, de itt nem ez a lényeg: a szereplők egymáshoz intézett párbeszédei a képregény legjobban sikerült momentumai. Ezek erőssége fényében bármiféle történetvezetési baki becsúszhat, azt elsőre, sőt talán még másodikra sem érzékeljük. A gyors attakk után kialakuló állóháború a bázison csak még egy lehetőséget ad az íróknak, hogy kiélhessék párbeszédírói tehetségüket. Dave Land mellett a Fillbach fivéreknek, azaz Shawn és Matt Fillbach-nak köszönhetjük ezt a címet. Utóbbi kettő már ismerős lehet jónéhány Clone Wars Adventures képregényből, de a Dark Horse kiadta még két meglehetősen érdekes könyüket is: Maxwell Strangewell és Roadkill. Az ezekben tapasztalható kissé leszögesített, de imádnivaló, egyáltalán nem realisztikus, inkább karikatúrába hajló stílusuk köszön vissza a Werewolves… címben is, a színezéssel kiegészülve pedig egészen kellemes független képregényes fíling járja át az egész történetet. Szerencsénkre ez a stílus csak még egy pluszt ad hozzá az eddigi alaphoz, hogy lányos zavarunkat tovább fokozzák. A karakterek egyébként klisék egytől egyig, de könyörgöm: vérfarkasok! Meg vámpírok! Egymás ellen! A Holdon! Elképesztő.
Fdave

Oldalak: 1 2 3