Kilenc mondat: EpicLine #2

Első: Már nagyon vártam, hogy megjelenjen a második EpicLine, annyira, hogy már anyukám is várta velem, időnként helyettem; és mindig szólt, ha a rádióban képregényekről beszéltek, felírta hány óra hány perc, még a hangtárból is kikereste nekem (helyettem), hogy hallgassam meg – merthogy már a rádióban is elkezdtek képregényekről beszélni, ami a létező legjobb dolog.

Második: Ennél már csak az lenne jobb dolog, ha a csapból is képregény folyna, szóljon valaki Spurinak, hogy intézze el ezt is.

Harmadik: Közben, amíg nem figyeltünk oda, Gyurkó kalandjai is folydogálni kezdtek a Szekerce és Szemercében, amivel kapcsolatban engedtessék meg nekem, hogy Gyurkó helyett inkább az anya (freudi elszólásként először azt gépeltem: anyós) groteszk karakterére koncentráljak: remekül sikerült.

Negyedik: Nem tudom, hogy a gerlicési mesterkozmetikusok által frissen festett szemöldöke vagy a házilag készített frizurája teszi, esetleg a kettő együtt, de én teljesen odavagyok ezért a nőért, bár bevallom, nem teljesen ilyen karakterre gondoltam, amikor az EpicLine első számában hiányoltam az erősebb női jelenlétet – na most megkaptam a magamét.

Ötödik: Még az anya kapcsán meg kell emlékeznünk a Szekerce és Szemerce színkódolásáról, tudniillik arról, hogy Gyurkó unalmas falusi élete itt nem szürke hétköznapokként van ábrázolva, hanem barna / barnás depressziós monotonitásként, és ahogy Gyurkónál betelik a pohár, egyszerre szabadul ki mind a zárt tér, mind a barna szín fogságából, és kerül egy színesebb és szabadabb valóságba.

Hatodik: Na és akkor már azt se hagyhatjuk szó nélkül, hogy a történet felvezetése, az emberek emlékezetében élő két emberöltővel ezelőtti traumatikus esemény vöröses narancssárga színben tárul elénk, ami elég egyértelműen utal a vérre és az erőszakra, de azt is jelképezheti, hogy a múlt mint olyan mindig csak valamilyen szűrőn át közelíthető meg, elmondásokból, meg nem semmisült dokumentumokból, de objektíven, a saját színeiben, úgy ahogy volt, soha.

Hetedik: Míg a Szekerce és Szemerce az ábrázolt viszontagságok ellenére is egy kiegyensúlyozott, harmonikus történet benyomását kelti főként az egyenletes panelelosztás és az áttekinthető geometrikus oldalszerkesztés által, addig a Busók   megjelenése, a fekete keret, a rendetlenkedő panelek egy sokkal félelmetesebb világot teremtenek.

Nyolcadik: Ami azért lehetne megjelenítésében sokkal merészebben elszállt, dinamikusabb, formával kísérletezőbb, hogy a forma kísérje a tudományos-fantasztikus irodalomra jellemző elemekben tobzódó történetet: busóink robbannak, időutaznak, párhuzamos valóságba kerülnek.

Kilencedik: Kedvenc panelem éppen ezért az utolsó oldalról a legelső, a keskeny, koromfekete, fehér keretes hasáb: minden érdekes dolog ott történik.

Szép Eszter