Firka Comics # 9 (kritika)

Kezdjük mindjárt az elején. De hol van Koska Zoli képregényfüzetének az eleje? Az első oldalon? Vagy a szokásos nulladik oldali beköszönő (ajánlás, orientáció) lenne az eleje a kilencedik Firka Comicsnak? Egyik sem, bár eddig (ld 1-8 füzet) bármelyik választ elfogadhattuk volna helyesnek. Ezúttal azonban a címlapon már bele is csapunk a lecsóba: ez a címlap, kéremszépen, nem olyan címlap, amelyeket egy átlagos könyvesboltlátogató, neadjisten képregényolvasó megszokott. Ez itten mindennek az eleje.

firka-comics-9

A Firka # 9 címlapjával az olvasó egyből bedobatik a mélyvízbe, mindenféle színes és kibillent síkok és egy lendületes bárd közé: nem csak az éppen ceruzát hegyező alteregó fejét fenyegeti a testünktől való elválasztás veszélye, hanem a miénket is. Mi ez a káosz? Hogy kell ezt nézni? Melyik sík hova tart?

Hagyományosan a címlap egy olyan paratextuális elem, amely az érdeklődésünket felkelti és terelgeti, valamint információval szolgál például a szerző személyéről.  A kép és szöveg aránya szintén fontos, meghatározza a műfajt, koordinálja az elvárásainkat. Minderről azért írok ilyen sokat, mert az a döntés, hogy ennek a Firka kiadványnak nincs szokásos címlapja, hanem egyből dinamika, szövegbuborék, kikacsintások és önreflexív utalások lepik el a rendelkezésre álló felületet, az a további olvasásélmány szempontjából meghatározó. (A szerző nevét már nem is keresem, nem is hiányolom a címlapról, arról már le vagyok nevelve annak rendje és módja szerint.) A címlap újdonsága tehát nem csak az, hogy színes, bár az is fontos, hiszen ezzel egy tágabb képregénytörténeti kontextusba kerül a Firka #9, hanem hogy a hagyományos címlap eltüntetésével nehezebbé teszi az olvasó dolgát.

És hogy jól ellentmondjak magamnak: könnyebbé is. (Javítás: a hagyományos címlap eltüntetésével a Firka #9 egyszerre teszi nehezebbé és könnyebbé az olvasó dolgát.) Orientáció helyett mélyvizet kapunk (bárddal), viszont aki megtanul ebben úszni, elsajátítja a kiadvány működésének alapvető eszköztárát, így a maradék 28 oldalon sem fog megfulladni. Már a nulladik oldaltól kezdve kondicionálva vagyunk arra, hogy iróniát (“Raszter! Igen raszter!”), önéletrajziságot (magát az alkotót láthatjuk életveszélyek között alkotni), a művészetről való gondolkodást (ceruzahegyezés), a csapatmunkát (5panels logo) és a képregény médiumáról való gondolkodást (“Itt vágd le, te tördelő!) várjunk. És így is lesz. Arra is felkészülünk, hogy angol zagyvaságokat (“all szenzációs,” “all kedvező”) és Dr Gabócát várjuk. Ez azonban nem lesz így, ezek az elemek nem tisztelnek meg a jelenlétükkel a további oldalakon. Ez szerintem hiba, vagy legalábbis fölösleges olyasmivel terhelni a felvezetést, aminek később nem lesz kifutása.

A füzetben található képregények, ahogy azt a címlap alapján, valamint a korábbi Firkákat ismerve várhatjuk, működnek. Várhatjuk, hogy működnek, mert el vagyunk kényeztetve – de a működés pont attól nehéz, hogy az elvárásoknak meg kell felelni. Mint minden folytatás és sorozat esetében, itt is ismerőset kell mutatni de úgy, hogy újnak hasson. A legnagyobb marhaságnak tűnhet egy egyszerű (ráadásul béna) szóviccnek négy oldalt szánni, de pont ettől működik. Hogy ilyen hosszú a felvezetés (expozíció), és ennyire jelentéktelen, amit fáradozásainkért kapunk.

A színeivel is kiemelt Firka kapitány csodálatos kalandjai tűnik a Firka #9 fő attrakciójának: irónia, a szuperhősség megidézése és kigúnyolása, és jelentős reflexió a képregény művészetére és eszköztárára. (Csak működött az a címlap, amely nem is címlap.) Adva van egy képregényrajzoló, aki azzal henceg, hogy nem a képregényvilágban, hanem a való világban él – ez már maga is fantasztikus elem :-) Ámde mint kiderül, éldegélhet ám a való világban Firka kapitány, hiszen a világ igazodott a képregénységhez: 5Panels logóval kell segítséget hívni, a gonosztevő szándékának kitalálásához pedig elég gyorsan előrelapozni a történetben. Szegény Firka kapitány ugyan összeroppan a rá nehezedő frusztrációk és komplexusok súlya alatt, a képregény azonban teljesen kiállja a próbát – egyszerre mesél saját magáról és kínál egy szórakoztató történetet.

A Horrol 2-ért csak rajongani lehet, hiszen a szöveg regisztere és a képi világ itt áll a legtávolabb egymástól, és ez a kontraszt mesteri. Csak rajongani lehet, meg persze megkérdezni, hogy a belső címlapon szereplő másik lány hova lett a történetből. És ha ezt megkérdezzük, már megint ott vagyunk, ahol lennünk kell: jókat derülünk, miközben a képregény létére, tulajdonságaira kérdezünk rá. Pontosan ez a Firka #9 célja.

Szép Eszter