Kerget a kaland – YKX 4: Trenton

Szegény Kay bármerre is megy, a kaland mindig megtalálja, és egy hősszerelmes elszántságával veszi üldözőbe. Persze a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Kay sem menekül annyira előle, így ahelyett, hogy vidékre menne fát vágni és krumplit kapálni, egy bárban búsul, hogy bár kicsit máshogy lenne minden. Aztán máshogy is lesz, mert hát ismét a karjaiba rohan a nő – de mi mást is tehetne, hiszen őt is kergetik!

Az egyik legismertebb módszer arra, ha leülne a történet, hogy megjelenik két pisztolyos emberke, hogy a hősünkre borítsa az asztalt. Nos, az YKX-nél ez a cselekménynoszogató elem a talpraesett, de azért bajba jutott nő, akit meg kell menteni, és ha mégsem, akkor mégis. Márpedig az előző részben Kay már majdnem maga mögött hagyta a kalandot, pedig hát az a képregény legfőbb vonzereje. Hogy az egész cselekmény ennek a kicsit kíváncsi, kicsit elveszett, életrevalóan élhetetlen életérzésnek van alárendelve, hogy a világ tele van felfedezendő titokkal meg a hozzájuk vezető térképekkel. Hogy a kalamajkákhoz vezető út tudásszomjjal, és nem bírvággyal vagy kapzsisággal van kikövezve.

Számtalanszor dicsértem már a képregény panelkezelését és színeit, már ezek elegendők ahhoz, hogy az embert beszippantsa a közeg, és éppen ezért sokszor az jutott eszembe olvasás közben, hogy de szívesen nézném az egészet francia album formátumban, már csak azért is, mert YKX-nek Blacksad és társai mellett van a helye. De ne legyek mohó, hiszen itt van egy világszínvonalúan szórakoztató képregény, benne egy többek között Wonder Womant is színező alkotó minden tapasztalatával, ami szívből és lelkesedésből kerül fel a könyvesboltok polcára. Nem azért, mert hogy ebből a munkából lehet meggazdagodni.

Persze az embert, bármennyire is élvezi a kalandot, érdekli az is, hogy hova fog kifutni az egész, és ez a füzet elsősorban Trenton és motivációi körül forog, amely során Pilcz Roland megmutatja, hogy ért a kilencpaneles történetmeséléshez is. Nekem a szóban forgó figura egyébként eddig belefért egyetlen vicces mottóba – igyák azt a pezsgőt, mert ránk romlik! –, ettől függetlenül érdekes látni a gyökereit, amelyek a századelőre nyúlnak vissza. Unatkozni nem fogunk, mert ez a visszaemlékezés is bővelkedik akcióban és meglepetésekben, és a fent említett életérzésnek talán még jobban meg is ágyaz, mint magának a karakterábrázolásnak. Talán így is van rendjén, hiszen YKX-nél a főhős mégis csak maga az atmoszféra volt.

De, ahogy mondtam, ne legyek telhetetlen, se türelmetlen. Már ott kopog a végkifejlet az ajtón. Már be is engedték. Hamarosan megtudjuk, miként lesznek elvarrva a szálák, mi a nagy kincs, és mi az élet értelme. Talán ebben a sorrendben.

Aztán ki tudja, talán egyszer azt is megérjük, hogy egy külföldi boltban albumformátumban árulják YKX kalandját. Nyereségesen.

Pusztai Dániel

Cím: YKX #4: Trenton
Szerző(k): Pilcz Roland
Kiadó: OneWay kiadó
Ár: 1850 Ft
Formátum: füzet
Terjedelem: 40 oldal
Megjelenés: 2021.11.
Megvásárolható: Közvetlen a szerzőtől
Online vásárlás:
Bevásárlólista: Loading



VAN MÉG MÉG MIT OLVASNI: