Hol a francban van a CapAm: White?

Nyilván sokan tudjátok, hogy Jeph Loeb és Tim Sale már egy ideje tervezik folytatni a Marvelnél megjelenő „színes” sorozatukat, amiben ezidáig olyan remekműveket alkottak, mint a Hulk: Grey, a Daredevil: Yellow vagy a még ezeknél is jobb Spider-Man: Blue. Új minijük a keresztségben a Captain America: White címet kapta.

Tavaly, az év első felében ki is jött a 0. szám, amiben ugyan nem láthattunk semmi különlegeset, mégis: Loeb és Sale, a két zseni munkája. És vártuk a folytatást. És azóta is várjuk, merthogy azóta sem jelent meg az 1. rész. Pedig év elején a főoldalon a White örömére még Loeb/Sale cikksorozatba is kezdtem. Kérdem én: mi ez már megint? Egy előzőleg kellően hype-olt (0. szám!) és rengeteg rajongó általa epedve várt sorozat csúszik, nagyjából egy éve. Loeb a Long Beach Comic Conon úgy nyilatkozott, hogy Tim Sale lassan halad, és meg akarják várni, amíg mind a 6 résszel elkészül.

„Tim Sale különleges rajzoló, és úgy döntöttünk, hogy mind a 6 részt el akarjuk készíteni, még mielőtt az első nyomtatásba kerülne. Sok idejébe kerül.”

Így fogalmazott a jó öreg Jeph, akinek az utóbbi években, Tim Sale nélkül elkövetett marveles munkái közül van, amelyik annyira rossz, hogy már jó (Ultimates 3), a legtöbb azonban simán harmatgyenge.

Várunk, srácok, várunk…