Heti Marvel 08/31

Thor 10: J. Michael Straczynski sorozata egyre jobb és jobb: az asgardi isten új történetei egyelőre magasan kiemelkednek a mainstream képregény átlagából, és szerencsére semmi jele annak, hogy ez a közeljövőben megváltozna. A 10. szám Loki egyelőre homályos machinációit helyezi a középpontba. Az előző részben felfedte Balder, a bátor előtt, hogy Odin fia, így jogos örököse a trónnak – illetve lenne, ha nem terpeszkedne rajta testvére, Thor. Starczynski néhány igazán fantasztikus dialóguson keresztül mutatja be az események alakulását. Loki álnok, jótevő szerepben tetszelgő kígyóként ülteti el a majdani konfliktus magjait, s lavírozásai végül odáig vezetnek, hogy Baldert Asgard hercegévé teszik, származását pedig mindenki előtt felfedik. Mindehhez egy flashback szolgál adalékul, amelyben a fiai miatt bizonytalan Odin útra kell, hogy választ találjon kérdéseire. Ez a rész a képregény csúcspontja, varázslatos, véres, sötét fantasy, és az egyébként is nagyszerű munkát végző Oliver Coipel is itt remekel leginkább. A keretet az Asgard környékén élő egyszerű, földi halandók, immár jól megszokott humorforrásként szolgáltatják, és persze itt van még az a kis érdekes irányba haladó melléksztori is az egyik istennőbe beleszeretett emberről. Leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy ebből mi lesz, és mi köze lesz Loki machinációihoz, amik minden bizonnyal valami komoly konfliktushoz vezetnek legkésőbb két rész múlva. A lassú, de piszkosul jól megírt, egy percig sem unalmas kezdésnek pedig valóban az lenne a méltó folytatása, ha egy epikus asgardi összecsapásba vezetne – de ez valószínűleg még odébb van.

X-Men: Odd Men Out: A Marvel ezen a héten meglepett minket egy X-Men és egy Új Mutánsok sztorival, amiket még a néhai, legendás Dave Cockrum rajzolt vagy 20 éve, és amik azóta is ott porosodtak valahol a kiadó egy pókhálós fiókjában, míg egy fáradt takarítónő rájuk nem talált. Az első, amit megállapíthatunk, hogy nem véletlenül kerültek abba a pókhálós fiókba. A füzet címadó sztoriját (Roger Stern tollából) még sztorinak sem nagyon lehet nevezni. X professzor találkozik egy régi barátjával, az FBI-os Fred Duncannel, aki még valamikor a ’60-as évek végén mellékszerepelt a sorozatban. Aztán beszélgetnek, áttekintik a csapat történet, és levonnak belőle néhány életbölcsességet. Igazából az egész egy gyorsan lezavart, ötlettelen összefoglalása a legfontosabb eseményeknek, amik az X-ekkel megalakulásuktól a ’90-es évek elejéig történtek. Mit mondjak, az egész se nem érdekes, se nem izgalmas, viszont baromira idejétmúlt, és Cockrum kellemesen retro, de semmiképpen nem kiemelkedő rajzai sem tudják megmenteni. A második sztori, a Think Again, Michael Higgins vétke: ebben az Új Mutánsok húzzák keresztül a hőbörgő Thinker szokásosan gonosz terveit, amikben szerep jut egy Apokalipszis robotnak is. Van egy kis bunyó, pár olcsó poénkodás, és kész, értelem az nincs, minthogy e füzet megjelenésének sincs sok. Az egész egy csaknem 20 évvel ezelőtti kontinuitásba illeszthető be, úgyhogy inkább csak érdekesség, és legfeljebb azoknak ajánlható, akik rajongói a 2006-ban elhunyt Cockrumnak.

Wolverine 67: Az Old Man Logan második része. Annak a kontinuitásba nem számító mininek a második része, amit valami nehezen felfogható megfontolásból a szerkesztők a karakter fősorozatába passzíroztak bele. Nade sebaj. Mark Millar egy újabb részt szentel a felvezetésnek, mert ha jól látom, a cselekmény lényegi része majd csak a következő számban indul be: mentőakció Pókember unokájának, Sólyomszem lányának kiszabadítására. Addig is láthatunk mindenféle egymás után hajigált képeket a disztopikus jövő sivárságáról és kilátástalanságáról. Dühös, gonosz szellemlovasok, akik jól ronggyá verik a pacifista Logant, míg a vak Sólyomszem hallás alapján le nem nyilazza őket (micsoda meglepetés), egy roppant röhejes ugratás a pókmobillal egy marhanagy szakadék tetejéről (cool by Millar), és egy változatosság kedvéért igencsak hatásos panel az egykori Thor pörölyéről a beszédes nevű Hammer Fallsnál (és egész jó ötlet a városokat földbe süllyesztő lények, a Föld „immunrendszere is” – csak remélni merem, hogy szerepük is lesz a sztoriban, nem csak random érdekesség gyanánt vannak ott). Röviden összefoglalva: lassan haladunk valami felé, ami egy kicsit sem tűnik eredetinek és bármilyen szempontból meglepőnek. Logan pacifizmusa pl. akkor volna csak igazán érdekes, ha megmaradna a sztori végéig, de erre persze esély sincs – így meg minek? Úgyis mindenki tudja, hogy előbb-utóbb (tippem szerint a következő rész végén) egy egészoldalas képen áll majd a vérrel borított karmaival. A sorozat mindeddig egyetlen igazi erőssége Steve McNiven, aki gyönyörű, komor hangulatú képekkel lehel életet Millar mérsékelten érdekes víziójába.

Wolverine: Origins 27: Kevés olyan biztos pont van a szorgos képregény-olvasó életében, mint a Wolverine: Origins. Részről részre megbízhatóan pocsék, így a vevő mindig pontosan azt kapja, amire számít. Hát nem megnyugtató érzés ez a mai kiszámíthatatlan világunkban? Persze mentegethetném a 27. részt azzal, hogy jobb (khm, kevésbé rossz), mint a legtöbb a sorozatban, hogy egész tűrhetően van megírva, de ez sem változtatna a tényen… hogy ez a rész is pocsék. Hogy is lehetne másmilyen, ha egyszer feltűnik benne az a hihetetlenül extrahiperszuper rejtélyes Romolus, hogy elmormogjon néhány baljós mondatot, amik csak arra valók, hogy feszegessék az olvasó idegeit? Az egész háttérben húzódó meganagy összeesküvés-elmélet olyan röhejes, kontinuitás- és karakterromboló, hogy képtelenség nem köpni egyet, valahányszor szóba kerül. Egyébként Rozsomák és Daken néhány barbár fogságába esnek, akik túlélői annak a mészárlásnak, amit Logan véghezvitt körükben a második világháború alatt. Természetesen Rozsomák felaprítja őket, hogy aztán szembenézzen az elszabadult, és láthatóan amnéziát kapott Dakennel – közben flashbackekben látjuk, ahogy utóbbi végiggyilkolta fél életét. Hű, de izgalmas. Legalább Steven Segovia rajzai rendben vannak, jobban illik a sztorihoz az ő stílusa, mint Dilloné, akinek meg nem kell továbbra is ezzel az izével blamálnia magát. Következő hónapban pedig jön az Original Sin, egy crossover kezdete az Origins és az X-Men: Legacy között. Egy pocsék és egy remek képregény között. Hogy mi lesz ebből…

Oldalak: 1 2