Heti Marvel 08/30

Csendes, szép nyári hetünk van, csendes, viszonylag szép Marvel-kínálattal. Nem is lenne semmi különös az aktuális adagban, ha az Uncanny X-Mennek nem most jelenne meg az 500. része. Bizony-bizony, kedvenc mutánsaink félezer rész óta szenvednek a kirekesztettségtől, és próbálják menteni fajtájuk irháját. Ennek örömére Ed Brubaker, a hozzá frissen csatlakozott Matt Fractionnel karöltve visszahozzák a sztoriba a rég látott Magnetót! Emellett bemutatkozik az Immortal Iron Fist új gárdája, Rozsomák Kanadába disszidál az X-ektől, Angyal kiterjeszti szárnyait, és nem veszi észre meleg barátja vonzódását, Xavier professzor és Sinister végső csatát vívnak, a Thunderbolts megízleli Captain Marvel haragját, az X-Factor és She-Hulk összecsap, a New Avengersben pedig bepillanthatunk a Secret Invasion színfalai mögé – a skrullok szemszögéből! Na, mégsem olyan nagyon csendes ez a hét…

Angel: Revelations 3: A Marvel Knights logó alatt megjelenő új Angyal-eredettörténet szépen halad tovább a maga medrében – meglepetések, kiemelkedő ötletek és fordulatok nélkül, de megbízhatóan, egyenletes színvonalon. Warren kipróbálja szárnyait, elég vak és buta, hogy ne vegye észre homoszexuális barátja közeledését, és miközben az első részben megismert mutánsgyilkos tiszteletes célpontjává válik, az író kicsit későn, bevezet egy másik sztoriszálat is az iskola pedofil papjával. Aguirre-Sacasa rutinosan, jól ír, a sztori egyszerű, de hatásos, a dialógusok hitelesek és lényegre törők, és ami a lényeg, hogy az egész pontosan arról szól, amiről egy mutáns eredettörténetnek szólnia kell – félelem, bizonytalanság, felnőtté válás, képességek felfedezése, elszigeteltség, és persze életveszély. Ezzel kapcsolatban kellemes újdonságként szolgál, hogy a gyilkos tiszteletes nem azért öli a mutánsokat, mert szerinte aberrációk (ld. purifiers) – hanem azért, mert Isten csodás művének eredményei, és mint olyanok, bizonyítékai létezésének. Márpedig a hit lényege, hogy nem kell, nem lehetséges hozzá bizonyíték – ez pedig egy érdekes szempont, még akkor is, ha kicsit későn érkezik, és valószínűleg nem lesz részletesebben kifejtve. Nade a mini eddig is, és továbbra is a rajzok miatt érdekes igazán. Pollina csodát művel: képei a kezdettől fogva igazán egyediek és kissé szürreálisak voltak, de most, hogy Angyal kibontja szárnyait, egyenesen gyönyörűek. Tessék csak megnézni azt a duplaoldalt, amelyen először áll kiterjesztett, óriási szárnyaival, vagy azt a képet, amiben a víz alá merül, hogy megmentse barátját. Egyszerűen fenséges, nehéz levenni róla a szemünket.

Immortal Iron Fist 17: Brubaker és Fraction sajnos távoztak a sorozatból, finoman szólva nem biztos, hogy méltó utódjuk Duane Swierczynski, aki úgy látszik, képtelen kifogni magának normális rajzolókat. A Cable-ben Olivettivel küszködik, itt meg Travel Foremannal – vagy ők küszködnek vele, nézőpont kérdése. Foreman képei roppant barátságtalanok, kidolgozatlanok, és emellett még stílustalanok is. Az arcok helyenként kifejezetten taszítóak, szegény Mistynek például döglesztően csábítónak kellene lennie a 12. oldalon, ehelyett inkább ijesztő. A sztori mindenesetre az előző részben kijelölt vonalon indul el: Danny rájön, hogy a korábbi Vasöklök közül csak egy élte túl 33. születésnapját, ami számára már javában kopogtat az ajtón. Az ötlet ígéretes, de Swierczynski egyelőre nem különösebben erőlteti meg magát. Vannak hatásos pillanatai, de összességében úgy látszik, hogy egy arcátlanul, egyszerű sztorit akar elmesélni, tőle szokásos módon igencsak kevés szöveggel. Ebben a részben annyi történik, hogy Danny mereng a születésnapján, és lehetséges, közelgő halálán, majd egy titokzatos alak felbukkan, helybenhagyja, és megjegyzi, hogy ő az, aki Vasöklöket öl. Rengeteg múlik majd azon, hogy ez a karakter ki-, vagy micsoda, és miféle misztikus rend vagy személyes motivációk alapján cselekszik. Addig csak annyit lehet mondani, hogy a sorozatból kiveszett eddig oly erős atmoszférája, és sem rajzolói, sem írói szempontból nem ér fel elődeihez. Nem valami ígéretes kezdet.

New Avengers 43: Újabb Secret Invasion tie-in, ami az ellenséggel, vagyis a Földet lerohanó skrullokkal foglalkozik. Bendisnek feltett szándéka, hogy alaposan kifejtse az alakváltó agresszorok motivációit, mélységet adjon nekik, és elkerülje, hogy csak homokzsákként funkcionáljanak a Marvel szuperhősei számára. És mindezidáig hibátlan munkát végez e téren. A skrullokat hűséggel, hazaszeretettel, büszkeséggel, méltósággal, bátorsággal és elszántsággal ruházza fel, ez pedig sokkal több, mint amit korábban bármikor el lehetett mondani róluk. Ebben a számban azt tudhatjuk meg, hogy kerültek a Földre azok a karakterek, akik a Secret Invasion mini első részének végén landoltak hajójukkal a Vadföldön. A történet fókuszában persze az Amerika Kapitányt megszemélyesítő skrull áll, az ő döntését, átalakulását látjuk, és további adalék a sztorihoz, hogy – mint nyilván sok más imposztor esetében – számára ez eleve egy öngyilkos küldetés volt. Most már egyértelmű (bár többé-kevésbé eddig is az volt), hogy az a bizonyos hajó csak egy ravasz figyelemelterelés, az igazán fontos csatákat pedig más frontokon fogják megvívni. (Bár nem kizárt, hogy a sztori e téren is tartogat még egy-két meglepetést.) Érdekes látni a skrullok átalakítását, emlékeik megváltoztatását, és a császárnő ezek mögött álló motivációit is. Jól kitalált, ügyesen felépített az egész, és többnyire Billy Tan rajzaira sem lehet panaszunk – bár a 12. oldalon látszik, hogy az a skrull gyűlés bizony valami nagyon nagyszabású akart lenni, és az is látszik, hogy a kidolgozatlan képeknek köszönhetően nagyon nem lett az.

She-Hulk 31: Pontosan az történik, amire számítani lehetett: az X-Factor és Amazon egymásnak esnek, mielőtt (vélhetően a harmadik részben) összefognak a közös ellenséggel szemben. Szerencsére Peter Davidnek bőven van annyi esze (na és humora), hogy ezt a sablonos szituációt félig-meddig poénként fogja fel. A bunyó mellett azért van egy háttértörténet is: azt múlt héten már láttuk, az X-Factor hogyan került ebbe a szituációba, most megnézhetjük, hogy jön a képbe Amazon és társa, a skrull Jazinda. Utóbbinak hála megtudjuk, hogy az egész invázió kulcsa a Talizmán nevű skrull, aki a nép szemében az istenek képviselője, és ha ő elbukik, az hatalmas morális veszteség lesz a zöld hadsereg számára. David kreált tehát egy saját főgonoszt a maga kis crossover a crossoveren belüli képregényéhez, ami kétségkívül eredetibb és okosabb húzás, mintha az ő hősei is csak néhány random skrull katonát gyepálnának Detroitban. Viszont ha erről a karakterről semmiféle szó nem esik majd a főminiben, az kicsit furcsán fogja kivenni magát, hiszen itt úgy állítják be, mint az egész invázió egyik legfontosabb szereplőjét. Szóval reméljük, hogy Bendis és David diskurálnak egymással, és meglesz a történet zökkenőmentes befogadásához szükséges összhang. Egyébként a sztori mindeddig vicces, ötletes, dinamikus, szóval gond nincs vele, és bár Vincenzo Cucca képei korántsem kiemelkedők, a célnak azért megfelelő, korrekt színvonalon mozognak – Stroman x-factoros izéihez képest pedig egyenesen mestermunkák.

Oldalak: 1 2